Bár néhány északi tartományban már 14 éves ellenállásként oktatják a második világháború lezártáig tartó konfliktust Kínában, a legtöbb tankönyv még csak 8 éves ellenállási háborút említ. Az 1937-től 1945-ig tartó második kínai-japán háború a Marco Polo hídi incidenssel kezdődött, amikor összecsapott a Japán Császári Hadsereg és a nacionalista Kuomintang katonai szárnya, a Nemzeti Forradalmi Hadsereg, amely - nyugati szemlélet szerint - a japán erőkkel vívott harcok nagy részét folytatta a háborúban.

A tananyag módosítása azonban kiterjeszti az ellenállási háborút 6 évvel, és kezdetét 1931-re datálja, amikor is a japán császári erők megszállták Mandzsúriát, és létrehozták Mandzsukuó bábállamot, amelynek Pu Jit, az utolsó kínai császárt tették meg vezetőjéül.

Az oktatási minisztérium közlése szerint a felülvizsgált tananyagnak éreztetni kell, hogy a Kínai Kommunista Párt központi szerepet játszott a japán agresszióval vívott harcban, és hogy Kína egyike volt a fasizmus elleni háború fő csataterének. A változtatást egyebek közt a hazafias oktatás megerősítésével indokolták.

Kínai történészek állítják, megfelel a történelmi tényeknek az, hogy az ellenállási háború 1931-ben kezdődött. Ezt azzal támasztják alá a Hszinhua jelentése szerint, hogy 1931 és 1933 között harc folyt a japánok ellen Észak-Kínában. Kína így az első ország volt, amely a fasizmussal szembe szállt - érvelnek kínai kutatók.

Kínában 1927 és 1937 közöttire teszik a Koumintang és a kommunisták közötti polgárháború első szakaszát, amely a második kínai-japán háború befejeztével, 1945-től folytatódott.

Megfigyelők szerint a pekingi kommunista vezetés kisajátítja a kínai népnek a Japán megszállással szemben vívott ellenállását, mellőzve az időszakot jellemző kínai belharcokat és széthúzást. A Kínai Kommunista Párt nemcsak megtűri, de bátorítja is a Japán-ellenes mentalitást, a kínai állami televízió csatornákon például számtalan sorozatot vetítenek a második világháborúról. Szakértők szerint a pekingi vezetés a Japán-ellenességet arra használja fel, hogy az ezzel gerjesztett nacionalizmussal saját támogatását erősítse, és maga mellé állítsa az embereket a Japánnal szembeni tengeri területi követeléseinek kérdésében.

Japán az utóbbi időben fokozatosan bővítette hadseregének, az önvédelmi erőknek külföldi szerepkörét, és évről évre növelte védelmi kiadásait. Ezt az Észak-Korea és Kína jelentette növekvő fenyegetéssel indokolja Tokió.