eur:
388.79
usd:
362.01
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Felrobbantotta magát az Iszlám Állam törökországi vezetője

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet törökországi vezetője, Yunus Durmaz robbantotta fel magát a csütörtök esti rendőrségi rajtaütés során a délkelet-törökországi Gaziantepben - számolt be a szombati török sajtó.

A Vatan című napilap értesülései szerint Durmaz az utóbbi napokban robbanóövvel a testén aludt, mivel attól tartott, hogy a rendőrség elkapja. Durmaz este 8 órakor észrevette, hogy a terrorelhárítás egységei közelítenek háza felé, ezért felment a tetőre és ott hozta működésbe a detonátort. Üvegszilánkok szóródtak az utcára, a közeli házak ablakai betörtek, a bejárati vasajtó és az épület előtt álló autó megrongálódott.

Az akcióban a rendőröknek sikerült élve elfogniuk az öngyilkos merénylő testvérét, a szintén IÁ-tag Haci Ali Durmazt. Az épületben volt még Yunus Durmaz felesége és két kisgyermeke is. A ház legalsó szintjén tartózkodtak, ezért menekültek meg.

A Habertürk információja szerint a hatóságok az épületben 250 kilogramm robbanóanyagot találtak.

Először a családtagok igazolták az elkövető kilétét, majd DNS-teszttel is megerősítették Yunus Durmaz személyazonosságát.

Az Anadolu török állami hírügynökség azt közölte, hogy a gyanúsítottak senkivel sem érintkeztek, bár a helyiek néhány alkalommal látták Yunus Durmazt a tetőn, és a gyerekek is játszottak néha az utcán, de nem kerültek közelebb a szomszédokhoz. A nő saját bevallása szerint csak az élelmiszerboltba és a pékségbe járt ki. A család egy hónapja bérelte a házat, amelyért 350 török lírát (mintegy 35 ezer forint) fizettek.

Samil Tayyar, a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) gaziantepi képviselője Twitter-fiókján azt írta: "Gaziantepben épp az Antalyaspor játszik fontos labdarúgó-mérkőzést, a merénylő a várost akarta vérbe borítani, a rendőrség súlyos katasztrófát előzött meg".

A Milliyet értesülése szerint Durmazék Gaziantepen belül minden hónapban különböző kerületekbe költözve bujkáltak.

Az Aksam című napilap úgy tudja, hogy Yunus Durmaz volt a felelős a tavaly június 5-ei diyarbakiri, a július 20-ai suruci, az október 10-ei ankarai, az idén január 12-ei és március 19-ei isztambuli, valamint a május elsejei gaziantepi öngyilkos merényletek megszervezéséért, illetve a végrehajtási parancsok kiadásáért.

Az Anadolu szerint az ankarai kettős merénylet után Yunus Durmaz egy időre Szíriába menekült. A hírügynökség úgy tudja, hogy a fejére 4 millió líra (mintegy 400 millió forint), míg a testvérére 1,5 millió líra (mintegy 150 millió forint) vérdíjat tűztek ki a hatóságok.

Csütörtökön munkaszüneti nap volt Törökországban, és a rendőrség előre figyelmeztetést adott ki, amely szerint fokozottabb annak veszélye, hogy az Iszlám Állam támadásokat hajt végre. A törökök május 19-én emlékeznek meg a köztársaság alapítójáról, Kemal Atatürkről, és ez egyúttal ifjúsági és sportnap.

Yunus Durmaz 1986-ban, Haci Ali Durmaz pedig 1997-ben született Gaziantepben.

Az utóbbi négy hónapban az Iszlám Állam több mint 190 feltételezett terroristáját vették őrizetbe Törökországban.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Példátlan, ami a magyar munkahelyeken zajlik: két kőkemény generációs kihívással nézünk szembe

Példátlan, ami a magyar munkahelyeken zajlik: két kőkemény generációs kihívással nézünk szembe

"A fiatalokat nem lehet egy eszközzel „megszerelni”, hogy ugyanúgy viselkedjenek, meg akarjanak halni a munkában, mint mi. Erre nincs eszköz, hanem csak szemüveg" - mondja Steigervald Krisztián generációkutató. Globális kultúraváltás történt: megváltozott a munkához való hozzáállás, és különösen a munkára való nevelés szokásai. A generációk közötti különbségek begyűrűznek a munkahelyekre, ráadásul a generáció-menedzsment egyszerre két nehéz feladattal néz szembe: a 30 év alattiak és az 55 év felettiek integrálásával. Az IT-szektorban, a technológiai váltásban is megfigyelhető, hogy a különböző érettségi szintű technológiák ugyanúgy, ahogy a társadalmi generációk, a mai napig egymással párhuzamosan élnek - teszi hozzá Mádi Gábor, a Shiwaforce CIO-ja. A témával június 11-ei Financial IT konferenciánkon is foglalkozunk. Részletek és regisztráció itt!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×