eur:
388.78
usd:
361.86
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Szíriáról tárgyalt az orosz és amerikai külügyminiszter

A Szíriában történő orosz és amerikai katonai együttműködés megvalósításának konkrét lépéseiről tárgyalt Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügyminiszter az 52. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC) - közölte Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szombaton.

Zaharova szerint a szíriai ellenségeskedések leállításáról pénteken született megállapodás keretében a két külügyminiszter a katonai együttműködés megvalósításának konkrét lépéseit vitatta meg. A külügyminiszteri találkozón leszögezték, a két ország katonai tevékenységének összehangolása elengedhetetlen ahhoz, hogy a szíriai harcok leállítása megvalósuljon - tette hozzá.

Az orosz külügyi szóvivő szerint ezeket a konkrét lépéseket az elkövetkező napokban meg is teszik, hogy a gyakorlatban megvalósuljon a katonai koordináció.

A Szíriát támogató nemzetközi csoport Münchenben tartott külügyminiszteri értekezletén született megállapodás értelmében egy héten belül, fokozatosan akarják elérni a nagyhatalmak a harcok leállítását az egész országban a kormányerők és az úgynevezett mérsékelt ellenzék fegyveresei között.

Kerry a megállapodás létrejötte után hangsúlyozta, hogy a fegyvernyugvás csak akkor lehet tartós, ha a szíriai válság tárgyalásos megoldásában érdekelt összes fél együttműködik Oroszországgal. Lavrov a maga részéről azt emelte ki, hogy Oroszországnak és az Egyesült Államok vezette szíriai koalíciónak egyaránt szándékában áll együttműködnie katonai téren.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 7. 22:00
×
×
×
×