eur:
389
usd:
361.14
bux:
68682.22
2024. május 7. kedd Gizella

NYT: Tömegesen pártolnak vissza az al-Kaida oldalára az iraki szunniták

Százszámra állnak át az amerikaiakkal szövetségre lépett iraki szunnita sejkek és milíciáik az al-Kaida oldalára - írta vasárnapi számában a The New York Times.

A lap úgy tudja, hogy több ezer, a kormány szolgálatában álló szunnita fegyveres kettős ügynökké vált. Az amerikaiak szempontjából az iraki megszállás egyik legnagyobb sikertörténete volt, hogy 2006-ban a Szahva nevű szunnita milícia több tízezer fegyverese állt át az oldalukra az al-Kaida ellen folytatott háborúban.
Az átállásával az iraki háború menetét megfordító milícia létszáma 100 ezer fővel 2008-ban érte el a csúcspontját. Az iraki kormány tavaly vette át a Szahva felügyeletét az amerikai erőktől, azzal a feltétellel, hogy a milícia tagjainak legalább 20 százaléka számára biztosít majd állást kormányzati és rendőrségi funkciókban, és a többieket is javadalmazza azért, hogy fenntartsák a rendet a szunnita többségű tartományokban.
A Szahva tagjai az amerikaiakhoz történt átpártolásuk után az al-Kaida terroristáinak célpontjává váltak. Helyzetük most, amikor a jelek szerint a siíta radikálisok támogatásával jöhet létre kormány Irakban, egyre bizonytalanabbá válik. A kiábrándult milicisták így elfogadják a szélsőségesek által felajánlott pénzt és az ő oldalukra állnak.

A The New York Times rámutatott: augusztus óta jelek sora utalt arra, hogy a terrorhálózat megpróbálja ismét kiterjeszteni a befolyását Irakra. A lap szerint különösen aggasztó, hogy az al-Kaidához visszatérő milicisták az elmúlt évek során beható ismereteket szereztek az amerikai hadseregről. Az átállt fegyveresek pontos számával kapcsolatban egyelőre nincsenek hivatalos adatok.

Szaddám Huszein rendszerének megdöntése után az al-Kaida pragmatikusan kihasználta, hogy a többségi síiták másodosztályú állampolgárként kezelik a szunnitákat. A hatalomból való kiszorulásukat a szunniták különösen Bagdadban, az általuk ezer éven át uralt fővárosban tartják sérelmesnek.

Címlapról ajánljuk

Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

A Borussia Dortmund egygólos előnnyel kezdi a Bajnokok Ligája-elődöntő ma esti második mérkőzését a Paris Saint-Germain ellen. A sárga-feketék 2013 óta először juthatnak be a fináléba. A helyzet nem egyszerű: a francia bajnok ebben a sorozatban egyszer már legyőzte a Parc des Princes-ben a Dortmundot.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
Félidőnél a keleti nagyhatalom európai körútja: ilyen felvezetés után érkezik Budapestre Orbán Viktor szövetségese

Félidőnél a keleti nagyhatalom európai körútja: ilyen felvezetés után érkezik Budapestre Orbán Viktor szövetségese

Május 5-én megkezdte többnapos európai látogatását Hszi Csin-ping kínai elnök. Az előre bejelentett információk szerint a keleti nagyhatalom vezetője három országban fog tárgyalásokat folytatni. A diplomáciai körút első állomása Franciaország, ahol már tényleges nyilatkozatokat is eredményeztek a megbeszélések. Május 7-én Szerbiában tárgyal a keleti nagyhatalom delegációja, végül Május 8. és 10. között Magyarországon zárul az utazás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×