Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Obama "pragmatikus együttműködést" akar Kínával

Az Egyesült Államok nem akarja visszaszorítani Kínát, s pragmatikus együttműködést akar a gyorsan fejlődő országgal - egyebek közt erről szólt Barack Obama amerikai elnök szombaton Tokióban, az ázsiai térséggel kapcsolatos amerikai politikát felvázoló, nagyszabású beszédében.

Obama - aki Hawaii szigetén született, s így gyakran mondja magáról, hogy ő az USA első "csendes-óceáni elnöke" - pénteken kezdett kilencnapos ázsiai körutat. Ennek első állomása Tokió, de az út során Pekingbe is ellátogat majd.

Nagy érdeklődéssel várt szombati beszédében Obama leszögezte: egy hatalmas, s virágzó Kína létrejötte fokozhatja a nemzetek közösségének erejét. Hozzátette: a Kínával való együttműködés során természetesen nem fognak mindig mindenben egyetérteni, s az Egyesült Államok soha nem fog visszariadni attól, hogy kiálljon értékei mellett. Ugyanakkor - mint mondta - ezt a partnerség szellemében teszik majd. S biztosította hallgatóságát: a kínai-amerikai kapcsolatok elmélyítése nem jelenti a más térségbeli országokkal kötött kétoldalú szövetség gyengítését.

Obama ennek kapcsán leszögezte: továbbra is él az immár több évtizedes japán-amerikai szövetség. "Noha az amerikai csapatok két háborút is vívnak a világban, kötelezettségvállalásunk Japán és Ázsia biztonságáért megingathatatlan" - mondta.

Az amerikai elnök felszólította Észak-Koreát, hogy térjen vissza a nukleáris programjáról folyó multilaterális tárgyalásokhoz. "Nem félemlítenek meg minket a fenyegetések... s ha Észak-Korea visszautasítja nemzetközi kötelezettségeinek teljesítését, az nem több, hanem kevesebb biztonsághoz vezet majd" - mondta, arra utalva, hogy Észak-Korea atomfegyverek kifejlesztésén dolgozik. "De van egy másik út is. Az Egyesült Államok kész felkínálni Észak-Koreának egy ettől eltérő jövőt, a nemzetközi integrációt, gazdasági lehetőségeket, nagyobb biztonságot és tiszteletet" - tette hozzá.

Obama megismételte azt a korábbi felhívását, hogy a világnak meg kell szabadulnia az atomfegyverektől. Ugyanakkor hozzátette: mindaddig, amíg ezek a fegyverek léteznek, az Egyesült Államok fenntart egy hatékony és erős nukleáris elrettentő erőt, amely garantálja szövetségeseinek, így Dél-Koreának és Japánnak a védelmét. Egyben dicsérően arról, hogy Japán lemondott az atomfegyverekről, s csak a békés célú energiatermelésre fejlesztette nukleáris technológiáját.

Végül - a kinyújtott kéz politikáját folytatva - Obama új megközelítésről beszélt Mianmar (a volt Burma) kapcsán. Mint mondta, az ottani katonai rendszer ellen bevezetett eddigi szankciók nem segítettek a helyi lakosság életének javításában. Ám hozzátette: a jelenlegi szankciók mindaddig életben maradnak, míg nem történik konkrét előrelépés a demokratikus reform felé. S követelte az összes mianmari politikai fogoly feltételek nélküli szabadon engedését, konkrétan megnevezve Aung Szan Szú Kji ellenzéki vezetőt.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×