Infostart.hu
eur:
364.06
usd:
325.8
bux:
142816.96
2026. november 6. péntek Lénárd

Putyin először számolt be a parlamentnek

Elsősorban a gazdaság eredményeiről szólt Vlagyimir Putyin orosz kormányfő az állami dumában hétfőn tartott első beszámolójában, de figyelmeztette az oroszokat: bár sikerült elkerülni a válság legrosszabb forgatókönyveit, és valamelyest enyhíteni a válság csapásait, az idei év nehéz lesz.

Putyint, illetve a mindenkori orosz kormányfőt egy Dmitrij Medvegyev elnök javaslatára év végén elfogadott alkotmánymódosítás kötelezi az éves beszámolóra, s beszédében Putyin ezt a politikai rendszer fejlesztésében tett újabb fontos lépésnek nevezte.

A kormányfő kontraproduktívnak nevezte a kísérleteket, hogy figyelmen kívül hagyják Oroszország jogos érdekeit, s kizárják a globális döntésekből, főleg az energetika terén. Az EU és Ukrajna között az ukrajnai gázvezetékek modernizálásáról létrejött megállapodásra utalva leszögezte: Moszkvának meggyőződése: a kidolgozás alatt álló és épülő új vezetékek gazdaságilag megalapozottak, megfelelnek a legszigorúbb ökológiai követelményeknek és a globális energiabiztonság megszilárdítását szolgálják. Megemlítette, hogy a Transneft heteken belül befejezi a Kelet-Szibéria-Csendes-óceán kőolajvezeték kiépítését a kínai határig. Ezzel felidézte az ukrán-EU megállapodás kapcsán elhangzottakat, miszerint Oroszország más piacot is talál energiahordozói számára. (A Transneft részvényeinek árfolyama a hírre 12 százalékkal nőtt a tőzsdén.)

Hangsúlyozta: még pár éve is több energiahordozót termeltek ki, mint amennyi tartalékot feltártak, mostanra azonban ez megváltozott: tavaly már ugyanannyit tártak fel, mint amennyit kitermeltek, s a feltárást 1:8 arányban finanszírozták állami, illetve magántőkéből.

Elmondta: a bankrendszer összeomlásának veszélyét sikerült elkerülni, sikerült megóvni az állampolgári betéteket és megakadályozni a gazdasági társaságok közötti elszámolás megbénulását. A rubel árfolyamának elkerülhetetlen csökkenése fokozatos volt, sikerült elkerülni az irányíthatatlan leértékelődést.

Szólt arról, hogy a születéskor várható átlagos élettartam öt év alatt 3 évvel, 68 évre emelkedett, ami azt is jelzi, hogy javult az életminőség. A gazdaság energiaigényessége 5 százalékkal csökkent, s így a versenyképesség nőtt. Ugyancsak öt százalékkal nőtt a termelékenység, s az év utolsó negyedében ugyan csökkent a gazdasági növekedés üteme, de a GDP 5,6 százalékkal, a termelés 2,1 százalékkal nőtt. Az egész tavalyi évben 64 millió négyzetméter lakás és 2300 kilométernyi autóút épült, áttörés következett be az internet terjedésében - ma már 50 millió orosz használja a világhálót -, 10 százalékkal nőtt a mezőgazdasági termelés, és 10,3 százalékkal a reálbér. Elmondta, hogy az orosz vállalatok néhány hónap alatt 174 milliárd dollárral - vagyis mintegy 30 százalékkal - csökkentették külföldi adósságaikat.

Közölte, hogy a közlekedési infrastruktúrára idén 560 milliárd rubelt, a tavalyinál száz milliárddal többet költenek, s a terven felül mintegy 600 milliárdot fordítanak szociális kiadásokra, elsősorban a nyugdíjakra. Hozzátette, hogy a nyugdíjak tavaly nominálisan 24, reálértékben 18,5 százalékkal nőttek, s hangsúlyozta, hogy a nyugdíjrendszer reformja nem tűr halasztást. Úgy vélte: az inflációt három év alatt 8 százalékra lehet csökkenteni.

Putyin leszögezte: a munkáltatóknak a válság ellenére meg kell találni a módját, hogy megőrizzék a dolgozók szociális juttatásait és tiszteletben tartsák jogaikat.

A kormányfő kilátásba helyezte, hogy az orosz hadseregben 2012-ben új zsoldrendszer vezetnek be, amely jelentősen megnöveli a katonák jövedelmét.

Beszámolt arról is, hogy az orosz-fehérorosz-kazah vámunió már jövőre, vagyis a tervezettnél korábban működésbe léphet.

Végül meggyőződésének adott hangot, hogy Oroszország nemcsak leküzdi a válságot, hanem megújulva kerül ki belőle, s továbbra is a világ egyik leghatalmasabb, nagy fejlődési potenciállal bíró gazdasága marad.

A beszéddel kapcsolatban minden frakció három kérdést tehet fel, azokat azonban előre egyeztették a kormánnyal. Előzőleg azonban Putyin megvitatta elképzeléseit a pártokkal, amelyeknek így már nehéz lesz bírálni az általuk is jóváhagyott terveket. A Moszkovszkij Komszomolec című lap szerint tehát nem arról van szó, hogy a parlament végre elkezdi gyakorolni az ellenőrzést a kormány felett, hanem arról, hogy Putyin kormánya nem szándékozik egyedül viselni a felelősséget a válság elleni harcban, hanem meg akarja osztani azt.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: hétfőre összehívták a parlament nemzetbiztonsági bizottságának nyílt ülését

Apáti István, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának mi hazánkos elnöke bejelentette a Facebookon, hogy hétfő reggel 8 órára összehívja a testület nyílt ülését.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×