eur:
388.79
usd:
362
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

"A haldokló kiutasítása szörnyű barbarizmus"

Nem vizsgálja felül azt a döntését a brit kormány, amellyel kiutasított az országból egy halálos beteg ghánai asszonyt, akinek lejárt a vízuma.

A 39 éves Ama Sumanit, akinek szervezetében csontvelőrák fejlődött ki, míg Cardiffban élt és dolgozott, a múlt héten küldték vissza Ghánába a hatóságok.

A nő öt évvel ezelőtt érkezett Nagy-Britanniába, ahol tanulni kezdett, majd - megsértve a vízumszabályokat - munkát is vállalt. Azért utasították ki, mert lejárt a tartózkodási engedélye.

A kétgyerekes özvegyasszonynak vesekárosodása miatt rendszeres dialízisre van szüksége az életben maradáshoz. Több mint egy évig az egyik cardiffi kórházban látták el, hazájában azonban nem biztos, hogy hozzájuthat a kezeléshez.

Az accrai kórház ugyanis csak akkor vállalja Ama Sumani ellátását, ha egy összegben kifizeti az első három hónap kórházi költségeit, közel 6 ezer dollárt (több mint egymillió forintot).

Nem különleges

A brit bevándorlási hivatal vezetője, Lin Homer a belügyi választmányi bizottság előtt azt mondta: a ghánai származású asszony esete nem különleges, csak egy a sok bonyolult ügy közül.

A meghallgatáson Lin Homer kijelentette: a döntést több nemzeti bíróság, a Lordok Háza és a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága korábbi határozatai is alátámasztják.

A hivatalvezető azzal érvelt, hogy a nővel nem bántak kegyetlenül vagy embertelenül, hiszen nemcsak Ghánának, de sok más országnak sincs olyan jó egészségügyi rendszere, mint Nagy-Britanniának, majd hozzátette: mélyen együttérez Ama Sumanival.

Tiltakoznak

Megkérdőjelezte Lin Homer szavait a választmány egy tagja. "Sok ember gondolja majd, hogy ez az ügy kivételes. Ha ez nem kivételes, jó ég, hát akkor mi lehet az?!" - háborgott Gwin Prosser.

Kiállt a ghánai nő mellett a vezető brit orvosi lap, a The Lancet is, amely arra hívta fel a magas rangú doktorokat, hogy hallassák hangjukat Ama Sumani érdekében. Az újság vezércikkében az áll: "amit az Egyesült Királyság tett, az szörnyű barbarizmus".

A lap közzétett egy petíciót is 276 orvos aláírásával, akik azt követelik, hogy a kormány utasítsa el azokat a javaslatokat, amelyek szerint a lebukott menekültek nem kaphatnának orvosi ellátást a brit társadalombiztosítás keretén belül.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×