eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője (j) és Lando Norris, a McLaren brit versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Spanyol Nagydíján a montmelói pályán 2024. június 23-án.
Nyitókép: MTI/AP/Joan Monfort

Wéber Gábor: Verstappent már nem lehet beérni, de a McLaren meglepheti a Red Bullt

A Red Bull kicsi visszaesését, a McLaren, sőt a Mercedes feljavulását is elemezte Wéber Gábor Forma–1-es szakíró, kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában, egy héttel a hungaroringi hétvége előtt. Kitért arra is, mennyire lefutott az egyéni világbajnoki cím és mennyire a konstruktőri.

A Forma-1-es szezon felénél járunk, közeleg a július 21-i Magyar Nagydíj. Március elején arról beszéltünk, hogy ez is egy Red Bull-, illetve Verstappen-év lehet. Egyelőre úgy tűnik, hogy ennek a fele válhat be. Mennyire meglepő, hogy még az első néhány futam után is ennyire sokat változtak az erőviszonyok?

Természetesen meglepett, hiszen ez nem volt benne a pakliban, főleg azt tekintve, hogyan zajlottak az elmúlt évek. Sőt, ha belegondolunk, 2014, a hibrid korszak kezdete óta nem láttunk olyat, hogy azt, aki erősen kezdte az adott évet, év közben lefejlesztették, vagy akár nagyon megközelítették volna. Volt egy-két kergetőzősebb év, de alapvetően mindig a domináns csapat és a domináns versenyző lett a világbajnok, a legtöbbször előre tudtuk, hogy ki lesz az, különösen a szezon felénél. Most nagyon érdekes kettősség van, mert amennyire élvezem azt, hogy ennyire kiszámíthatatlanok a futamok az elmúlt másfél-két hónapban, annyira egyértelmű mégis, hogy ki lesz a világbajnok.

Egyéniben.

Egyéniben, de a konstruktőröknél is a Red Bullnak azért elég combos előnye, s ha a Mercedes meg a McLaren is belép a képbe és egymástól is marja el a pontokat, akkor a Red Bull szépen, okosan be tudja osztani az előnyét. Igaz, hogy Sergio Pérez annyira extrém rosszul teljesít, ami nem tartható a szezon végéig.

Beszélünk majd Pérez helyzetéről is, de először Max Verstappenről. Az elmúlt két évben túlnyerte magát, de legalábbis a teljesítménye és az autó ereje alapján nagyon biztosan hozta a futamok többségét, 2021-et pedig behúzta a Lewis Hamilton elleni vitatható, de legalább nagyon izgalmas csatában. A mostani szereplése mennyire köszönhető az egyéni képességeinek?

Szerintem teljes mértékben annak köszönhető. Nézzük meg, hogy Pérez hol van ezzel az autóval, és hogy egyébként milyen problémái vannak a Red Bullnak, vagy, hogy mennyire érték utol a többiek őket bizonyos körülmények között, bizonyos pályákon – különösen a McLaren. A tavalyi év végén is beszéltünk arról, hogy a McLarenben rejlik a legnagyobb potenciál ilyen téren, és ha az év elején nem is látszott, de azért nagyon hamar mégiscsak előjött az, ami a tavaly év végi ritmusból kikövetkeztethető volt.

Kisebb volt a hátránya a McLarennek az idei szezon elején, mint tavaly, akkor nagyon nagy felzárkózást kellett produkálni, most „csak” közepesen nagyot.

Így van, és ennek ellenére ez tűnik a legnehezebbnek. Mindig az utolsó lépések a legnehezebbek a csúcsra vezető úton, de úgy tűnik, hogy a McLaren, némi botladozás után, négy-öt futam után, mégiscsak megtalálta azt, hogy hol vezet az út fölfelé és hol kell megmászni az utolsó lépcsőfokot. Közben a Mercedes is lassan rátalál arra, hogy ezzel az autóval, ezzel a szabályrendszerrel mihez kell kezdeni. Az élcsapatok közül egyelőre Ferrari nem találja igazán, hogy merre van előre. A teljesítménye azért is érdekes, mert ha figyelembe vesszük azt, hogy a McLaren meg a Mercedes mennyit fejlődött, ha visszatekintünk az elmúlt évekre, különösen a tavalyi évre, akkor a Ferrari úgy jött fel második erőnek, hogy nem volt a mostaninál sokkal gyorsabb, csak náluk is rosszabbak voltak a McLarenek meg a Mercedesek. Most ez a két csapat meg tudta közelíteni a Red Bullt, vagy a McLaren akár utol is éri, ellenben a Ferrari ugyanazokat a köröket járja. Nagyon furcsa, hogy a Red Bull egyelőre nem nagyon tud mit kezdeni a továbbfejlesztéssel. A kérdés az, hogy tetőzött-e a fejlesztési potenciálja, és látjuk azt például, hogy a pénzügyi szabályrendszer hatása most érződik igazán. Már nem költhet annyi pénzt. De lehet, hogy ez csak egy pillanatnyi megingás, és a Red Bullnál még lesz tartalék.

Milyen tényezőkön múlik az, hogy egy fejlesztési csomag jó vagy nem jó? Carlos Sainz azt mondta, hogy nagyjából két-három hónappal ezelőtt, az első nagyobb fejlesztési csomagnál a Ferrari mellé lőtt, és ezt látjuk most, visszacsúszott a negyedik helyre az istállók között, legalábbis az egyes futamokat tekintve. Sőt, Charles Leclerc borzalmasan botladozik.

Teljesen igaza van Carlos Sainznak, valamivel mellényúltak az egyik fejlesztési csomagban – és ez történt a Red Bull-lal is Imolában, mert az imolai csomag óta van problémájuk. Sokan azt mondják, hogy ha az év eleji autóval mennének, nagyobb esélyük lenne, persze így feltétlen nem igaz, a Red Bull tudja pontosan az adatokat, és azt, hogy mit mérnek és mitől mit várnak. Tehát valószínűleg azért nem térnek vissza az Imola előtti csomagra, mert összességében még ez a csomag is gyorsabb, csak a többiek többet tudtak hozzátenni az idei autóikhoz, és ezért megközelítették vagy utol is érték őket. Azt gondolom, hogy bizonyos pályákon a McLaren már előttük is jár, csak egyszerűen itt jön az eredeti kérdés: Verstappent a közel 100 százalékos teljesítménye vagy a legjobban maximalizált autó kihasználása a felszínen tartja, azért 12 futamból hetet így is megnyert.

Tudja, hogyan kell nyerni, és hogy milyen pályákon menthető meg a győzelem, vagy hol kell beérni egy gyengébb helyezéssel.

Pontosan így van, és csak így lehet bajnokságot nyerni. Ez az, amit Verstappen megértett, amit minden egyes bajnok megért, amikor már elkezdi magát többszörös bajnokká alakítani. Ez az, amit először felfognak, hogy oké, most már nem egy bajnoki címem van, viszont a többit csak úgy tudom összegyűjteni, ha nagyon hatékonyan szerzem a pontokat.

Hatékonyságban nem volt hiány az utóbbi futamokon. Silverstone-ban úgy tűnt a verseny nagyobb részében, hogy Verstappen a dobogóra sem fog kerülni, akkora hátrányban volt a Red Bull ezen a hűvös helyszínen, és az esős körülmények sem igen kedveztek a csapatnak, de Verstappen mégis meg tudott menekülni, sőt majdnem győzött, bár Hamilton megtámadására még kellett volna néhány kört várni.

Igen, ha van egy-két-három-négy kör, és Hamilton a lágyakkal problémába fut, akkor a keményeken nagyon jó esélye lett volna Verstappennek. De a verseny 52 körös volt, ezt előre tudta mindenki. Alapvetően az volt a nagyon érdekes, ahogy a futamon belül változott a versenyképesség, ahogy az erőviszonyok mozogtak a McLaren, a Mercedes és a végén a Red Bull javára. Nagyon nehezen volt olvasható. Érdekes, ahogy közelednek egymáshoz a csapatok az élen, a nüanszok is számottevővé válnak. Olyanok, amikkel korábban nem kellett számolni, vagy legfeljebb érdekesség gyanánt vettük figyelembe. Egy hűvösebb pályán talán ez egy kicsit jobban megy, de úgyis a harmadik erő, a másik meg talán a melegben megy jobban, de így is nyer, úgy is nyer. Most már olyan közel vannak egymáshoz, hogy egy futamon belüli időjárás-változás, egy felhő bejövetele, lásd Imolát, számíthat. Most már az is jelentőséggel bír, hogy ki milyen gumikra szavaz a pénteki nap során, hogy miből tartalékol többet a versenyre, és ha rossz lóra tett pénteken, akkor azt már nem biztos, hogy vissza tudja dolgozni vasárnap. Ez is a szabályrendszer velejárója, és azt gondolom, hogy ez is egyfajta nehézség a csapatoknak, ettől válik kiszámíthatatlanabbá a vasárnap.

Bizakodhatunk, hiszen a jövő évben is még ez a szabályrendszer maradt. Ugyanakkor a 2024-es szezonban Max Verstappennek akkora az előnye, hogy ezt valószínűleg az ő rutinjával és képességeivel be lehet osztani, hacsak nem történik valamilyen földcsuszamlásszerű változás. Ha a Red Bull a negyedik helyre esne vissza a csapatok erősorrendjében, és Verstappen a dobogóra sem kerülne, akkor kerülhetne igazán bajba a szezon vége felé?

Igen, matematikailag úgy nézünk ki, hogy a legközelebbi trónkövetelő, Lando Norris már akkor sem érné utol, ha mostantól kezdve minden futamot megnyer, Verstappen pedig minden futamon második. Még van hátra néhány sprintfutam, ott plusz pontokat is lehet szerezni, de alapesetben mekkora esély van arra, hogy Lando Norris az összes hátralévő futamot megnyerje, miközben eddig egyet tudott összerakni? A Mercedes erősödik, ráadásul ott van neki csapaton belül Piastri ellenfélnek, plusz a két Mercedes-pilóta, és akkor Verstappenről nem beszéltünk. Ha innentől kezdve a tizenkét versenyző egymás közt testvériesen megosztozik a futamgyőzelmeken, akkor is Verstappen fog ebből jól kijönni, és marad a nyolcvan pont körüli előnye. Nagyon nehéz lenne ledolgozni, és pont ezért utaltam arra, hogy Verstappen már nagyon jól tudja, hogy hogyan lehet világbajnoki címet nyerni, ahogy ezt megtanulta annak idején Lewis Hamilton is, Michael Schumacher is, Sebastian Vettel is, meg mások, akik több vb-címet nyertek. Amíg nem nyersz futamot, addig nem tudod, hogy hogyan rakj össze többet. De amíg nem nyersz bajnokságot, addig nagyon nehezen tudsz kezelni egy egész szezont, aminek megvan a maga íve, és megvannak az egyéni csatái minden egyes futamon, amiket nem biztos, hogy érdemes az adott esetben jól megvívni, lásd a Norris–Verstappen ütközetet Ausztriában, ami egy minimális összeérésből mindkettőjük számára tragikus versenyként végződött.

Főleg Norrisnak.

Főleg Norrisnak. Ott neki volt több veszítenivalója, és pont ezért kellett volna még húsz centivel arrébb terelnie magát, mert volt helye.

Sokan fel is vetették, hogy nem igazán igazságos, hogy valaki nagyobbat hibázik, Verstappent mégiscsak megbüntették a mozdulatsoráért, és utólag az FIA azt is elismerte, hogy figyelmeztetni kellett volna már korábban, hiszen kacsázott, vagy legalábbis kígyózott valamennyire Norris előtt, és mégis aztán úgy jött ki az Osztrák Nagydíjból, hogy értékes pontokat hozott legfőbb riválisán.

Igen, ez abszolút benne van a pakliban, és pont ezzel a hozzáállással, ha a bajnoki címért mész, ezekben a csatákban ezt is fel kell tudnod mérni, és ezekkel együtt számolva versenyezni. Verstappen pontosan tudta, hogy neki van kisebb veszítenivalója ebben a helyzetben. Ez az, amit Norris nem mért fel jól, ehhez kell a rutin, az élen versengés.

Lehet igazi világbajnok alapanyag Lando Norrisból? Vagy Piastri majd beelőzi?

Szerintem abszolút ilyen alapanyag Lando Norris, egyszerűen még nem jutott el oda, hogy egy picit le tudjon higgadni, és élvezni tudja szt a szituációt, hogy ő már győzelemre képes autóval megy hétről hétre.

Kisebb volt rajta a teher, de a teljes pályafutására jellemző, hogy a nagyobb baleseteket kerüli, vagy nem ő az előidézője. Már az első két-három évében is éretten versenyzett, persze egy olyan McLarenben, amely általában a középmezőnyben csatázott, és csak egy-egy futamon ért oda a dobogóra.

Azért volt faramuci az osztrák helyzet, mert szerintem szándékosan meg akarta mutatni Verstappen ellen, hogy eddig és nem tovább, ha ellenem versenyzel, csak ő húzta a rövidebbet. Lehet, hogy hosszú távon ebből még jól jön ki, mert most ezt megbeszélték egymással. Verstappen is tudja, ha legközelebb Norris ilyen helyzetben van, akkor lehet, hogy pont tíz centivel több helyet hagy, és akkor nincs összeérés sem. Lehet, hogy ez hosszú távú befektetésnek jó volt, ezt majd, mondjuk, 2030-ban beszélgetve lehet, hogy sokkal jobban el tudjuk dönteni. Norrisról annyit még hozzátennék, hogy sokan leszedik róla a keresztvizet, de azért a csapat sokkal többet hibázott az ő versenyében, ahogy ezen a hétvégén sem lett volna szabad Norrisnak föltenni a kérdést, hogy melyik keverékre szavaz, egyértelmű volt a döntés, hogy a közepesre kell menni, mert azzal a futamot is megnyerhette volna.

És akkor még hozzátehetjük azt is, hogy a McLaren a double stacket, vagyis a két pilóta egymás utáni kerékcseréjét – a Mercedesszel ellentétben – nem lépte meg, pedig ha megteszi, akkor Oscar Piastri is helyzetbe kerülhetett volna, mi több, a nagyon gyors ausztrál akár a futamgyőzelemért is jó eséllyel küzdhetett volna.

Valóban, Piastrinak volt a legjobb a tempója a végén a száradó pályán. Nagyon sokat, hat és fél másodpercet hozott Lewis Hamiltonon.

Az első etap vége felé is, hiszen Norrist majdnem, hogy utolérte.

Így van, sőt, gyakorlatilag vezetett, csak egy körrel később, a kiállásoknál úgy döntött a McLaren, hogy nem vállalja föl a double stacket. Alapvetően a boxutcafal működése, a stratégiai gondolkodás működése is egyfajta előrelépést kíván, és ha Norrisnál feltesszük a kérdést, hogy megérett-e arra, hogy nyerjen, világbajnok legyen, akkor jogos lenne az is, hogy a McLaren eljutott-e oda, hogy ezzel a győzelemre abszolút esélyes autójával megtanuljon győzni. Az látszik, hogy a Red Bull minden szinten a bolondját járatja vele. Elhiszem, hogy elfelejtették, hogy hogyan kell győzni, és elfelejtették, hogy hogyan kell élesben csatázni akkor, amikor tényleg a pillanat tört része alatt kell döntést hozni a győzelemért, de ez óriási öngól volt stratégiailag, amit azért nem tennének ki a kirakatba semelyik más csapatnál, ezért már a Ferrari stratégiáit keresztre feszítették volna, az internet mémgyára már eltüntetett volna mindenkit. Randeep Singhről, aki a McLaren fő stratégája, még nem hallottam sehol negatív nyilatkozatot, pedig szerintem elsősorban őt terheli a felelősség az elhibázott hétvégéért.

Gondolom azért, mert a McLaren azért az elmúlt egy évtizedben nem nagyon tudott odakerülni a futamgyőzelemhez. Daniel Ricciardónak volt egy monzai győzelme, ami az ő szempontjából és a McLarenéből is, kiugrónak mondható. De ha végiggondoljuk, volt a Häkkinen-korszak az ezredforduló környékén, amikor Michael Schumacherrel csatázott a McLaren finn pilótája, David Coulthardnak is voltak futamgyőzelmei, aztán 2005-ben került még viszonylag közel a McLaren ahhoz, hogy világbajnok legyen. Csak akkor a Mercedes-motor megbízhatatlansága miatt Kimi Räikkönennek állandó hátránnyal kellett megküzdeni, holott a McLarené volt abban a szezonban a leggyorsabb autó. Majd pedig a Vettel-korszak bizonyos időszakaiban volt a McLarennek egy-egy felvillanása, 2012-ben több futamon tudott győzni.

Azért ott volt Hamilton 2007-ben, majdnem világbajnok lett, végül Kimi Raikkönen vitte el, de aztán 2008-ban Hamilton behúzta.

De milyen régi történetekről beszélünk? Az elmúlt 25 év első felében voltak a McLarennek jó szezonjai, és ott sem mindig sikerült ezt kihasználni, sem a világbajnoki címért folytatott versenyben, sem bizonyos pályákon.

Az azóta eltelt időszakban a McLaren, ha nem is esett-kelt, habár volt ilyen időszak is, de csak az elmúlt években zárkózott vissza. Még néhány éve is arról beszéltünk, hogy a McLarennél mintha hiányozna az a tudás, az a háttérbázis, az a csapat, és az a szellemiség, amely visszavezetné az istállót a csúcsra. Azok, akik annak idején a csapat vezetői voltak, Martin Whitmarsh, Ron Dennis, már nagyon régen nincsenek ott, most Zak Brown építette újjá a csapatot.

A McLaren egy futamot nyert eddig, holott most úgy tűnik, hogy a leggyorsabb autó az övé. Mi kell ahhoz, hogy a McLarenből újra igazán világbajnok-esélyes csapat legyen? Még emberek, vagy még tapasztalat?

Valószínűleg még emberek, és még tapasztalat is, de kényelmes helyzetben vannak, mert most már van egy nagyon erős pilótapárosuk. Van most már egy nagyon jó autójuk is. Van egy egyre erősebb szponzori és anyagi hátterük, amivel azért ők is gondban voltak a Covid időszakában, nagyon rezgett a léc, és még bőven van mit kifizetni a bankoknak, de megint erősödik a McLaren. Ha megnézzük, hogyan fog kinézni a McLaren, mondjuk az év második felében, meg jövőre, valószínűleg még több igazi szponzor jelenik meg, ahogy korábban is nagy cégek voltak velük. Aztán az elmúlt tizenegynéhány év sikertelenebb időszaka miatt inkább kisebb cégek jelentek meg, vagy nagyobb világcégek, de kisebb matricákkal, kevesebb pénzért. Most biztosak lehetünk abban, hogy megint jönnek a nagy szerződések. Ez pedig megadja a muníciót arra, hogy még tovább növekedjenek. Minden adott ahhoz, hogy az élen versenyezzenek, egyszerűen vissza kell rázódni, vissza kell szokni. A győzelem ízét is meg kell tanulni újra. Ha egyszer megízlelted, azt egy jó ideig nem felejted el. Ha nagyon sokáig nem kóstoltad, akkor egy idő után megint olyanná válik, hogy ó, ez tényleg ennyire jó? Ennek a csapatnak ezt megint meg kell tanulni, a stratégiai részt, meg a higgadt gondolkodást kell tudni nagyon pontosan összeépíteni. Ez az, amiben a Red Bull megint csak kimagasló, és szerintem a Red Bullt azért a legnehezebb megverni, mert a legtöbbször a jó döntéseket hozzák, bármilyen kiélezett helyzet van. Ha valaki csak követné a Red Bullt stratégiai szempontból, valószínűleg nem bakizna vele nagyot, valahogy náluk minden egyes fogaskerék a helyén van, miközben bármelyik nagy ellenfélnél van egy nagyon erős autó, vagy van egy nagyon jó páros, mindig van valami. Nézzük meg a Mercedes győztes éveit! Nem voltak a magaslatán a boxkiállásoknak meg a stratégiának, de el is mondták utólag, hogy ezekre nem is építettek, mert nem akartak kapkodni. A Ferrari pedig mindig hadilábon állt ezzel. Az elmúlt tíz-tizenöt-húsz évben kevés olyan időszakot tudunk mondani, amikor ebben igazán erősek voltak.

Nem is nagyon nyertek vb-címeket.

De általában amikor ott van a helyzet, akkor is rontanak. És a McLaren most ugyanezzel a problémával szembesül. Az a különbség, hogy minden más szempontból minden lehetőségük adott ahhoz, hogy nyerő csapat legyenek, és ezt még idén is be tudják bizonyítani. Még rengeteg futam, 12 verseny áll előttünk, és azt kell mondanom, hogy a McLarennek ebből legalább hatot illene behúzni, még akkor is, ha a másik hat a Red Bullé lenne. De megnézem a Mercedest is, bár erre kicsi a valószínűség. Ha a 12 versenyből négyet a Mercedes, négyet a Red Bull, négyet a McLaren nyerne, az a Mercedes számára nagyon pozitív jövőkép lenne 2024 második felére, a McLarennek meg csalódás.

Mi lesz a Ferrarival?

Idén semmi. Ugyanez a történet hosszú ideje, nem baj majd jövőre, de hát most még a fél szezon hátra van, és jövőre Lewis Hamilton érkezik, aki most 945 nap után végre behúzott egy futamgyőzelmet, és ezzel 104-re növelte az abszolút rekordot. De nem is ez volt ebben a lényeg, hanem, hogy Hamilton bármennyire motivációvesztettnek látszott nagyon sokszor az elmúlt években, mégis, amikor lehetősége adódott, meg tudta magát rázni. Fókuszálttá tudott válni, vissza tudott kapcsolni abba az üzemmódba, amiben igazán éles. Ezen a hétvégén láttuk igazán jól, hogy volt egy esély, Russellt meg kellett előzni, megelőzte, ezért a double stacknél ő lett a kedvezményezett, ezzel időt nyert, ő került abba a pozícióba, amiből aztán ki lehetett kaparni a gesztenyét, és ki is tudta kaparni. Végig tudott menni a lágyakon, pedig Verstappen nagyon komoly tempóban jött a keményeken. Verstappennek az volt az volt az egyetlen esélye, el is mondta, hogy a kemény volt az egyetlen, ami működött azon a hétvégén a Red Bullon, és meg tudta volna lovagolni, kicsit hátulról jött, de addig Hamiltonék nagy előnyt autóztak ki. Azon a hétvégén mindent jól csinált Lewis Hamilton, és ha ilyen szempontból nézzük, akkor egy versenyző, meg egy csapat tudásának és hatékonyságának, vagy akár a nagyságának az az ismérve, hogy akkor, amikor a lehetőség adódik, le tud-e csapni rá. Hamilton bebizonyította, hogy két és fél év, majdnem három év sikertelenség után is még benne van ez. De vissza a Ferrarira: a csapatnak most nagyon észnél kell lenni, hogy mit csinál a hátralévő fél évben. A Hamilton–Leclerc párossal 2025-ben nem lehet úgy kezdeni az évet, mint az ideit. Keressük, merre van a góllövőcipőnk, de ha nem találjuk, akkor felhúzzuk a tavalyi stoplist, ami már rég lekopott, meg nem is volt soha jó igazából. De majd 2026-ra úgyis új autót építünk. Ezzel a motivációval és hozzáállással nem lehet egy új szabályrendszerrel nyerő autót építeni. Olyan nincs, hogy eddig rossz autót építettünk, meg még most is rossz autót építünk, de majd jövőre jó lesz. Abból soha nem sül ki jó. A fényt az alagút végén valahogy meg kell mutatni egy 1500 fős csapatnak, ekkora a Ferrari. Valamilyen jövőképet adni kell, az nem lehet önmagában a kiút a slamasztikából, hogy nem baj, majd jön Hamilton, és akkor két versenyzőnek vágjátok el a torkát egyszerre. Most körülbelül ez történik. Leclerc-nek a pályafutása – nem maga miatt elsősorban – zsákutcában van. Sainznak meg lehet, hogy szerencséje, hogy távozik a Ferraritól.

Attól függ, hogy hova megy majd. Ha a Mercedesnél kap helyet, az teljesen más szituáció, mint hogyha egy kiscsapathoz kerül.

Még egy dolgot bedobnék. A Mercedes ülése kapós lesz, főleg ahogy a Mercedes beindult James Allison visszatérésével. Szegény Mike Elliottot Lewis Hamilton nagyon védte, és alapvetően én is tartom azt, hogy nem egy emberen múlik egy csapat, egy koncepció sikertelensége, de az önmagáért beszél, ahogy Mike Elliott távozott, James Allison visszatért, és néhány hónap elteltével mégiscsak elkezdett valahogy gatyába rázódni az alakulat.

Bár volt némi szerencséje a Mercedesnek, mindkét futamgyőzelemmel.

Ez teljesen természetes, de azt gyorsan hozzá kell tennem, hogy Russell futamgyőzelméhez kellett a Verstappen–Norris ütközés, a legutóbbi, hétvégi győzelemhez meg csak a bolond időjárás, a hűvösebb nyári futam Silverstone-ban.

És a McLaren a rossz döntése. Vagy két rossz döntése.

Alapvetően a Mercedes önerőből eddig sosem tudott oda jutni, hogy rossz döntésre kényszerítsen egy csapatot, a McLarent vagy a Red Bullt. Most el tudtak oda önerőből jutni, hogy egy rossz döntés igazából a futamgyőzelmet jelentette számukra, miután Hamilton tökéletesen „olvasta” és versenyezte végig a futamot. A Ferrari problémája meg tényleg ott van, hogy abból nagyon nehéz várat építeni, hogy mi legutóbb 2007-ben ugyan, de világbajnokok voltunk, meg mi vagyunk a legismertebb, legnagyobb csapat, de az 17 évvel ezelőtt volt, jövőre már 18 lesz, és minden évben azt látjuk, hogy az évad második felére egyre távolabb kerülnek a győzelmi esélyek. A Ferrari nem zárkózik, hanem egyszerűen nem érti, hogy mi van a fejlesztésekkel, és reméli, hogy történik majd valami jövőre. És akkor itt a Sainz-probléma, ami lehet, hogy nem is probléma most már az ő szempontjából, hogy ha mehetne a Mercedes szabadon maradó ülésébe, amit Hamilton hagy el, akkor milyen időtávra menjen? A Mercedes mostani teljesítményével ez egy sokkal kapósabb ülés, mint két-három hónappal ezelőtt volt. Itt jön a képbe az a gondolat, ami, szerintem, már másfél éve is felvetődött: , mit gondol Max Verstappen 2025-ről vagy 2026-ról? Eddig nagyon mondták, hogy a Mercedes akarná, de nem volt mire, nem volt semmilyen alapja annak, hogy egyáltalán a Mercedes bármilyen jövőképet mutasson Verstappennek egy váltás reményében. De a mostani felívelés, ami a Mercedesnél látszik – kiderül néhány futam után, hogy hova vezet –, párosítva azzal, hogy a Red Bull mennyi ideig lesz ebben a billegő állapotban, hogy bár nem tudtunk továbbfejleszteni, de tudunk nyerni az autóval, ám elfogyott az előny, vajon készteti-e Verstappent másfajta gondolkodásra? Biztos vagyok abban, hogy a Mercedes, ha megérzi, hogy ezzel a sikerességgel akár Verstappenre is vevő lehetne….

Talán 2026-tól. 2025-ben még valószínűleg nem.

Akár mondjuk 2025-től, de mondjuk 2026-tól biztosan, akkor megint máshogy tárgyal, biztos, hogy nem menne úgy oda, hogy csak egy évre írnak vele alá. De ha a Mercedes nagyon szeretné Verstappent, akkor nem fogja magát lekötni, úgyhogy még egy jó ideig szerintem meg lesz bénulva a pilótapiac, pont emiatt.

Következik a hungaroringi verseny, a 39. Magyar Nagydíj. Az elmúlt hetek tükrében ki az esélyes Mogyoródon?

Ez egy nagyon érdekes kérdés, ezen én is gondolkodtam már, amióta leintették a silverstone-i futamot. Az elmúlt két évben itt a Mercedesé volt a pole pozíció, egyszer Russellé, egyszer Hamiltoné, még akkor is, ha a futamon aztán nem tudtak mit kezdeni vele, de alapvetően fekszik a Mercedesnek ez a pálya. A nagy kérdés az, hogy a 11-12 fokos Silverstone-ból idejőve az ezekben a napokban 35-36 fokos Magyarországra, s a nagy éves átlagot megnézve sokkal nem lesz ennél hűvösebb a jövő héten sem, lehet, hogy maradunk a 35 fok környékén, mennyire borítja meg az időjárás a Mercedest. A Hungaroring aszfaltján ez legalább 55 fokot jelent, néha 58-60-at is. Sőt, volt olyan év, amikor 63 fokot is fotóztam valamelyik szabadedzésen. Teljesen más körülmények ezek, mint amilyenek Silverstone-ban voltak. A Mercedesek eddig a leghűvösebb időben érezték jól magukat, sőt, Silverstone abszolút bebizonyította, hogy olyan körülmények között már a győzelemre is képesek. Ugyanakkor, a melegből kiindulva, meglepne, ha a Mercedes a futamon is ennyire erős tudna lenni és önerőből a győzelemért harcolna. Ez egy McLaren–Verstappen csatának néz ki, ráadásul a nyomaték inkább a McLaren oldalán van.

A barcelonai futam előtt mondták azt a szakértők, hogy vízválasztó lehet olyan szempontból, hogy eldől, a Red Bull valóban nincs egyértelműen az élen, vagy csak az előző, utcai pályák kicsit fals képet mutattak. Már tudjuk a választ, hogy azóta majdnem minden pályán a McLaren van legelöl, ha csak minimális előnnyel is, vagy fej fej mellett akár a Red Bull-lal, akár a Mercedesszel, hőmérséklettől is függően. De vajon hogyan sakkozhat a csapat? Most, amikor még a matematikai esély megvan arra, hogy valami nagyot elérjen a második félévben, el kell-e már dönteni, hogy favorizálja-e Lando Norrist a szintén nagyon gyors Oscar Piastrival szemben?

Szerintem még nem tartanak itt. Azt ők is tudják, hogy matematikailag nagyon kicsi az esélye annak, hogy az egyéni vb-címre esélyük legyen, majdnem 100 pont hátrányból. Az egy másik kérdés, hogy tizenkét futammal a vége előtt, valószínűségszámításokat végezve, egyáltalán akarod-e az egyik pilótától elvenni az élményt, például Piastrit megfosztani attól, hogy megszerezze az első győzelmét, annak érdekében, hogy azt a 0,3 százalékos esélyt megadd Lando Norrisnak arra, hogy esetleg világbajnok legyen. Norrisnak is csak egy futamgyőzelme van, Piastri az elsőért hajt. Azt gondolom, hogy akkor tennének jobbat a csapattal, a csapatmorállal, a saját versenyképességükkel hosszabb távon, ha Piastrit is hagynák labdába rúgni. A házon belüli verseny még inkább srófolja a két versenyző teljesítményét, ebben teljesen biztos vagyok. Összességében én a helyükben lemondanék az egyéni világbajnoki címről, ami nagy valószínűséggel elveszett, a kisebb lemaradást próbálnám behozni, teljesen egyértelműen masszívabb pontszerzésekkel, hiszen Pérezre egyelőre nagyon nehezen épít a Red Bull, és már Verstappent is el tudják kapni adott esetben mind a ketten, bizonyos futamokon. Ha ezt meg tudják tenni, és a Red Bull továbbra is csak egy emberrel szerez pontot és nem is mindig maximumot, akkor sokkal nagyobb sansszal meg tudnák nyerni a konstruktőri vb-címet. Az egyéniben meg elérnek, ameddig elérnek, de mind a két versenyzőt nagyon komolyan felépíthetik, és ez majd 2025-ben, 2026-ban érhet be igazán. A McLaren akkor csinálja okosan, ha a 2025-ös vb-címre hajt, amire az év elejétől ilyen teljesítményt nyújtva abszolút meglenne az esélye. Az idei az már kicsit veszett fejsze nyele, de a konstruktőrök versenyében még bőven benne lehet a győzelem. Kérdés, hogy Pérez meddig szenved így, vagy egyáltalán Pérez meddig lesz a csapatnál.

Sergio Péreznek két évvel hosszabbították meg a szerződését, és gyakorlatilag a bejelentés óta lezajlott futamokon rémálom a szereplése. Mivel magyarázható ez a borzasztó nagy visszaesés, még saját magához képest is?

Nagyon érdekes, elmondták, és számomra már egyértelmű volt a bejelentéskor is, de azóta Christian Horner utalt is rá, hogy tulajdonképpen azért hosszabbítottak Pérezzel, hogy kicsit magabiztosabbá tegyék, hogy ne legyen ott a kérdés a fejében, hogy lesz-e szerződéshosszabbítás.

Ez nem sikerült.

Ez nem, ez pszichés probléma, amit nem tud megoldani senki más, csak a versenyző. Biztos vagyok benne, hogy Sergio Pérez dolgozik ezen, akár sportpszichológussal együtt is, ugyanakkor egy csapat nem tud a végtelenségig várni, mert az a 71 pontos előny, amiben vannak, azzal, hogy két versenyző szerezhet pontot a riválisoknál, ő pedig nullázott, vagy alig szerzett pontot az elmúlt hétvégéken, nem túl sok. Még Hülkenberg is több pontot gíűjtött nála. Innentől kezdve a Red Bullnak két döntési lehetősége van. Vagy nagyon gyorsan lecseréli Pérezt, annak ellenére, hogy aláírt vele egy kétéves szerződést. Ám van ennek a szerződésnek egy záradéka, amelyről most már rengeteget cikkeztek: ha a szezon felénél kevesebb, mint 50 százaléka a Verstappen pontjainak az ő megszerzett pontja, ennek most alatta van, és ha az egyéni összetettben nincs az első hatban, most éppen hatodik, de pillanatok alatt nyolcadik lesz belőle, mert a két Mercedes-pilóta néhány pontra van csak tőle, felbontható. Alapesetben Sergio Péreznek tényleg pocsék a teljesítménye, és ezt nem lehet semmivel védeni. Sokszor mondom, ez nem gyereknevelde, nem gyerekmegőrző, nem a kiscsoport az óvodában. Ez a világbajnokság, tehát ez a fő folyam, itt ha nem állsz ellen, akkor elvisz az ár. És Péreznek hiába van meg a rengeteg futamos tapasztalata, meg néhány futamgyőzelme, meg egy-két jó Verstappen elleni versenye, alapjában véve mindig az aktuális versenyek, meg az aktuális formák döntik el a piaci értékeket. Mostanában Pérez úgy megy, hogy ha most lenne kérdés, hogy lenne-e folytatás számára a Forma–1-ben, akkor senki sem akarná szerződtetni. Teljesen labilis, önbizalomhiányos, minden körülmények között rosszul teljesítő versenyzőt látunk, amit én magam is furcsállok, és alapvetően biztos, hogy benne van a Red Bull visszaesése, illetve a rivális csapatok erősödése.

A Haas nem lehet gyorsabb, mint a Red Bull, és mégis több pontot szerzett, mint Pérez.

Amíg a Red Bullnak döntő fölénye volt, addig Pérez össze tudott rakosgatni dobogókat, meg néhány futamgyőzelmet, tavaly az összetett második helyet is, de abban a pillanatban, hogy a Red Bull már nem abszolút első csapat, csak a gyorsak közé tartozik, vagy az egyik legjobb, Pérez teljesítménye visszaesik a középmezőny elejére, nincs az élmezőnyben. Ezzel a Red Bull már nem tud mit kezdeni, és nem is kell, hogy kezdjen, de erre reagálni kell. A nagy kérdés az, hogy Péreznek két futama van-e, függetlenül a plusz kétéves szerződésétől, a Hungaroringen meg a Belga Nagydíjon, vagy megnézve azt, hogy milyen összetevőkből áll egy versenyző abszolút teljesítménye, adnak-e neki egy kicsivel több időt, mondjuk az ősz első felére. Ez nagyon nehéz kérdés, mert menet közben kell dönteni. Miközben közeledik rád az ellenfél. Ha nem dobod ki időben a ballasztot, akkor a hőlégballon is lezuhan. Ha Péreztől nem válnak meg időben, akkor rámehet a konstruktőri bajnokság, ezt pedig a Red Bull biztosan nem akarja elveszíteni.

Egy évvel ezelőtt, a Hungaroringen, Pérez a kilencedik helyről indulva harmadik lett. Akkor megmutatta, hogy egy ilyen pályán is hogyan tud csatázni a mezőnnyel. Milyen eredményre lenne szüksége a Hungaroringen, illetve Spa-Francorchamps-ban ahhoz, hogy maradhasson?

Szerintem minimum egy dobogót kell szereznie, és legalább top 5-ben lenni. Egy harmadik meg egy ötödik hely körülbelül az az átlag, ami mentené Pérezt. A harmadik hely 15 pont, az ötödik meg tíz, tehát, ha 25 pontot tudna két futam alatt szerezni, az a szódával elmegy típusú történet. De alapvetően folyamatos dobogószerzésekre vagy dobóközeli eredményekre lenne szüksége, és állandóan ott kellene lennie a csatában, már csak azért is, hogy stratégiailag tudja használni a csapat Verstappen megsegítésére, vagy a csapat helyzetének a megsegítésére. Pérez most nagyon messze van ettől. A Q1-es kiesések nem mérvadók abból a szempontból, ennyire nem rossz pilóta, de az már a pszichés problémájának a része, hogy azokban a szituációkban is hibázik, azokban a helyzetekben is sóderágyba csúszik, vagy egyszerűen nem tudja fölmelegíteni a gumit, vagy hibázik a mért körében, amikor normál esetben egyébként nem tenné. Ezzel a csapat nem tud mit kezdeni. Abszolút megérteném, ha lecserélnék, miközben sajnálnám.

De kire?

Ez nagyon jó kérdés, mert Daniel Ricciardo nem nyújtott még eddig olyan teljesítményt, ami miatt én beraknám Sergio Pérez helyére. Csöbörből vödörbe döntésnek érezném a Pérez–Ricciardo cserét. Akkor már inkább Juki Cunoda, aki viszont, szerintem, még mindig nem érett meg arra fejben, hogy ezt a típusú nyomást az élen elviselje, habár az abszolút tempója megvan. Nagyon érdekes Cunodával kapcsolatban, hogy az időmérős tempója elég magas, elég jó a zsigeri egykörös tempója, simán lehet, hogy a Pérez-probléma részben megszűnne, ha Cunoda ülne a Red Bullban, az időmérőkön ő elég jól ki tudná használni a Red Bull adottságait. A kérdés az, hogy a versenyen mire menne, főleg úgy, hogy most elég problémás a Red Bull-lal futamokat végigcsinálni, láttuk Verstappen is hogyan szenvedett Silverstone-ban. Úgyhogy Cunoda sem biztos, hogy a jó döntés, plusz azért a Visa RB-nél nem szeretnék elveszíteni, szerintem lehet, inkább rá építenének csapatszinten, ahogy egyébként jól is tolja a csapat szekerét.

Ez a Red Bullt nem fogja érdekelni, ha Pérezt le kell cserélni.

A Red Bullt nem, viszont Liam Lawson, szerintem, egy érdekes lehetőség, megvan benne a veleszületett tempó, tavaly meg is mutatta beugróként, hogy mennyire jól kezeli a hirtelen nyomást, de azt nem látjuk nála, hogy mennyire kezeli jól a hirtelen nyomást az élen. Ebbe már jó néhányaknak beletört a bicskája, lásd Albont, lásd Gaslyt.

Ráadásul Verstappen csapattársának lenni is borzasztóan nehéz.

Igen, viszont van benne annyi könnyítés, ami egyáltalán nem könnyítés más szempontból, hogy most tulajdonképpen megmentőként kell odamenned. Tehát ha csak Pérezénél jobb teljesítményt nyújtasz, már elfogadják, mert hirtelen kellett beugrani, és így is jobbat tudtál hozni. Ha megmented a Red Bullnak a konstruktőri vb-t, akkor szinte biztos a helyed a következő évekre.

Daniel Ricciardo esélytelen ilyen szempontból? Azt láttuk, hogy a szezon elején nagy volt a különbség Cunoda és Ricciardo között tempóban és a versenyeken is. Az elmúlt hetekben már kiegyenlítettebb volt a verseny a két pilóta között.

Igen, de ha nem rakod be Juki Cunodát, akkor miért raknád be Daniel Ricciardót, aki egyébként már lassan 35 éves lesz, és alapvetően semmit nem mutatott az elmúlt öt-hat évben.

A PR-érték?

De a PR-érték nem nyer konstruktőri vb-t. Ha Pérez helyére az ugyanannyi idős Ricciardo kerül, és körülbelül ugyanazt a teljesítményt fogja nyújtani, az a Red Bullnak nem lesz életbiztosítás. A Red Bull ugyanis azt szerette volna látni, amire Helmut Marko utalt is, hogy berakják Daniel Ricciardót az RB-be, és tulajdonképpen mostanra már rég agyba-főbe kéne vernie Juki Cunodát, a magabiztos Ricciardónak elő kellett volna jönni. Ehhez képest nem látjuk a magabiztos Ricciardót, a vidám Ricciardót látjuk, meg néha meg tudja verni Cunodát, de ha megnézed a ponttáblázatot, nem véletlenül van sokkal több pontja Juki Cunodának, ugyanis sokkal hatékonyabban versenyez. Ha ezt a Cunodát nem választja a Red Bull, akkor miért választaná Ricciardót?

Nyilván Cunodának óriási pofon lenne, hogy egy ilyen helyzetben nem mellette dönt a Red Bull, de az ő versenyzői karrierje akár még hosszú is lehet. Az elején úgy tűnt, hogy nagyon nehezen veti meg a lábát, azért az első szezonja után nagyon rezgett a léc.

Abszolút. Igazából nagyon nehéz kívülről felmérni, hogy mennyire nehéz a Forma–1-be megérkezni, mindegy, hogy hogyan mentél előtte a nevelő sorozatokban. Amikor ott vagyunk a versenyhétvégéken, akkor láthatjuk, hogy mekkora terhelés van egy versenyzőn, akárcsak a média irányába, mennyi kötelezettséggel jár ez a Forma–2-es, Forma–3-as mezőnyhöz képest. És ez csak az extra fölösleges sallang, amit nagyon sokan utálnak, de a csapattal is jól együtt kell dolgozni, egy autót kell tudnod fejleszteni, aminek a legtöbb porcikája versenyről versenyre változik. Amit éreztél az autón áprilisban, az már nagyon más júniusban és teljesen más augusztusban. Neked pedig ezt végig kell tudni követni, agyban föl kell fogni. Nemcsak a vezetésedet kell tudnod Forma–1-es szintre fölemelni, hanem valami olyan kvalitás is szükséges, ami addig nem kellett, mert egyenautókban versenyeztél. Az, hogy tudj fejleszteni egy prototípust, és a mérnökökkel közös munkában is jó legyél, mind terhelés, fejben. Mentálisan olyan szintű fáradást és olyan szintű extra stresszt jelent mindez, amit nagyon kevés versenyző tud a fiatalok közül jól kezelni.

Az Osztrák Nagydíjon volt olyan szakértő, aki azt mondta, hogy Max Verstappen is meg tud inogni, és voltak hibái. De többfutamos távlatban lehet-e olyan tényező, ami kibillenthetné őt az egyensúlyából? A pontelőnye még mindig óriási.

Egyelőre nem. Bár nála is látjuk, mint Hamiltonnál és az összes nagy bajnoknál, hogy nagyon hamar el tud gurulni a gyógyszer, ha nem úgy megy, ahogy megszokták. Senki sem szereti, amikor hirtelen a nyerő szériából nem nyerő széria lesz, van egyfajta, nem pániknak hívnám, hanem görcsös akarás, hogy valahogy visszahozzuk nyerőbe. De ezt nem lehet erőből, a legtöbb, amit tehetsz, hogy a száz százalékot kiautózod, de az sem olyan egyszerű. Ám van, amikor az már kevés. Lásd például ezen a silverstone-i hétvégén. Alapvetően jó kérdés, hogy Verstappen mihez tud kezdeni, miközben azért megélt már hasonló korszakot, hiszen így kezdte a Red Bull-os éveit. Folyamatos lemaradásban volt a Mercedes, meg a Ferrari mögött is. Ő ezt már megélte, nem lesz számára teljesen ismeretlen, mert nem is volt annyira régen. Ráadásul nem is mondom, hogy mély gödörbe kerülnének. Én is kíváncsian várom. Egyelőre azt látom Verstappenen, hogy nagyon kiszámítottan, nagyon magabiztosan csinálja, amit csinál, és egyelőre nagyon hatékonyan szerzi a pontokat, épp azt csinálja, amit a legnagyobb bajnokok jól csináltak mindig, amikor a harmadik helyet kell lehalászni, akkor a harmadik helyet kapja el, amikor a másodikat, a másodikat, de mindig közel maximalizálja a hét végi lehetőségeit.

Azért Ausztriában mégiscsak szerencséje is volt, mert mi van, ha Norris szerez tíz ponttal többet, ha neki kell kiállnia a versenyből, és mondjuk Norris ér be az ötödik helyen? Akkor más a helyzet a pontversenyben.

Igen, a jó versenyzőnek szerencséje is van, ezt szokták mondani, de alapvetően ott Verstappen mellett volt Fortuna, a defektnél az ő autója menthető volt, egy kerékcsere után tudta folytatni, Norrisnak meg szétverte az autója hátsó részét a darabokra hulló hátsó gumi. Ezekkel nem lehet számolni. Azt lehet mondani, hogy Verstappen, bármennyire is úgy tűnik, hogy sokszor meggondolatlan, forrófejű, nagyon higgadtan kezeli ezeket a szituációkat. Én azon nevettem Ausztriában, hogy a legtöbb cikk arról szólt, hogy lement mindkettejüknél a vörös köd, Verstappennél visszajött a régi Verstappen és dúlt-fúlt, és bárki essen ki körülötte, akár ő is, de őt meg nem előzhetik, miközben ez egy iszonyatosan kontrollált manőver volt. Mindketten pontosan tudták, hogy egy centivel több helyet nem akarnak a másiknak hagyni arra, hogy pozícióba kerüljenek, és egy nagyon szerencsétlen összeérés volt, néhány centin múlt, nem arról volt szó, hogy ezerrel belerongyoltak a másikba. Ha megnézünk egy 1980-as évekbeli Senna, Mansell, Piquet, Prost csatát, elég rendesen gyepálták egymást, és rengetegszer lökték ki egymást, nagyon sokszor végezték, akár párosával is, a partvonal mellett, majdnem hogy tettlegességig fajuló vitákban.

Vagy idézhetjük akár Michael Schumacher bizonyos húzásait.

Valóban, abban az időszakban rengeteg ilyen csatában voltak benne, amikor egyszerűen nem akartak egymásnak helyet hagyni, nagyon keményen, túl agresszívan bántak a másikkal. De ugyanúgy nekimentek a következő hétvégén is, merthogy a saját pozícióikért meg akartak harcolni, a vezérbika szerepéért. Most Norris megpróbált betenni Verstappennek, hogy na, velem nem fogod azt csinálni, amit a többiekkel, én nem megyek arrébb. Végül ő vesztett rajta, de lehet, hogy hosszú távon jól jön ki ebből.

Előfordulhat, hogy a csapaton belüli csatározások, belső viszályok Max Verstappent elüldözik a Red Bulltól?

Ebben nem hiszek. Én azt gondolom, hogy Verstappen azt látja, hogy a Red Bull mégis egy sikeres csapat, stratégiailag, ahogy a versenyhétvégéket lekezelik, ez még mindig egy top csapat, még mindig őket kell megverni.

De Adrian Newey hiányozni fog valószínűleg, még ha nem is az operatív működésből.

Newey hiányozni fog, az egyértelmű, de arra, hogy mennyire vagy hogyan tudják pótolni, nem tudok válaszolni. Ezt majd a jövő megválaszolja. Rengeteg nagy koponya van azért a Red Bullnál Newey-n kívül is. Hogy ez mennyit számít majd, ezt majd eldönti 2026-2027. Amit most látunk, az már fél évvel ezelőtt eldőlt. Ezeket a fejlesztési csomagokat már megtervezték januárban, februárban. Akkor még híre-hamva nem volt ezeknek a sztoriknak.

Akkor a Christian Horner-botrány volt fókuszban.

Igen, de amiatt nem húz valaki kicsit görbe vonalakat a tervezőasztalon. Vegyük figyelembe, hogy Newey még mindig a Red Bull alkalmazottja, és ami most terítéken van, abban az ő munkája is benne van. Valami félresiklott, de még nem menthetetlen. Az a nagy kérdése a Red Bull szempontjából ennek az évnek, hogy ki tud-e tolatni ebből a félig zsákutcából, vagy ebből a nagyon szűk utcából.

A Hungaroring életében ez egy átmeneti korszak, egy három-négy éves időszak, amikor mindig változik a pálya, a tavalyi év elején megkezdődött a közművek felújítása, az véget is ért, elkezdődtek más munkálatok, és a legnagyobb változások majd a mostani Magyar Nagydíj után következnek. Milyen a Magyar Nagydíj jövője ebben a sorozatban?

Én egyelőre nagyon rózsásnak látom, minthogy szerintem mindenki a Hungaroring meg a versenyszervező környezetében. Ez a megújulás elengedhetetlen volt a folytatáshoz, viszont a folytatás elég hosszú távúnak néz ki, és valószínűleg erre még húsz évek is jönnek. 2026-ra, a 40 éves évfordulóra újul meg teljesen a pálya. A legnagyobb változás valóban a mostani futam után következik, amikor a teljes célegyenes mindkét oldala eltűnik, a pályavonal megmarad, de mind a teljes boxépület, mind a főlelátó, kommentátorfülkékkel és minden egyébbel, eltűnik, és teljesen új lesz 2025-re. Azt gondolom, hogy ez szükséges volt. Nagyon régóta húztuk ezt már, mivel az átépítés folyamatban van, bátrabban ki merem mondani, hogy nagyon régen rezgett már a léc. Már az 1990-es években is probléma volt sok szempontból a pálya állapota, pedig akkor még nem volt ennyire elhasználódott.

2022-ben szinte nem volt víz, a csapatok nem nagyon moshatták le a felszereléseiket.

Ez egy 1986-ban épült pálya, akkor még internetnek híre-hamva sem volt, egy csomó minden nem létezett, ami ma alapvetés egy modern pályán. A közműveket említettük, de még nem beszéltünk a nézők kiszolgálásáról, a csapatok kiszolgálásáról, a boxok méretéről, arról, hogy ma már mennyire számít környezetvédelmi szempontokból figyelembe véve fontosnak, hogy egy pálya hogyan termeli meg magának az energiaszükségletét. Monzában, Ausztriában, a Red Bull Ringen például két héttel ezelőtt is büszkén emlegették, hogy már a pálya energiaszükségletének a legnagyobb része napelemekből visszanyert energiából termelődik, és hogy egy csomó olyan dolog van, amiben egyszerűen elment mellettünk a világ, vagy elment volna, ha nem húztuk volna meg ezeket a fejlesztéseket.

Nem fért volna meg egymás mellett egy hipermodern Osztrák Nagydíj és egy ilyen hungaroringi létesítményben rendezendő Magyar Nagydíj?

Nem. Hiába van 24 futam, a Liberty alatt annyira felfelé ível a Forma–1 ázsiója, sok új jelentkező van, lásd, Barcelona kikerül, mert jön Madridban ez a nagyon furcsa vásárközpont környéki pálya, majd meglátjuk, milyen lesz, aztán lehet, hogy Barcelona Katalán Nagydíj néven majd valahogy visszasomfordál. Nagyon hamar elvesztettük volna a helyünket, ha nem nyúlunk a pályához, biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező néhány éven belül eltűnt volna a Forma–1 innen. Önmagában az, hogy ennyire közel van Budapest és hogy a versenyzők mennyire szeretik, nem ért volna semmit.

Nem sok jegy van már a Forma–1-es futamokra, a Hungaroringre, már megszokhattuk, hogy a télen elfogynak a legjobb belépők, bérletek, most esetleg még pénteken tud kijutni az, aki lecsap az utolsó jegyekre. Miért éri meg kimenni annak, aki eddig csak a televízióban követte a versenyt?

Aki nem látott Forma–1-es futamot élőben, annak már csak azért is megéri, mert amit a tévén lát, az más, a kamera mindig csal. Alapvetően azt, ahogy egy autó mozog, a kamera mindig követi, de az álló kameraállásban látod a sebességet, azt, hogy körülbelül mennyire gyorsul egy Forma–1-es autó. Megnézed, hogy hogyan gyorsítanak ki a célegyenesből, hogy milyen tempóban mennek a célegyenesre ráfordító kanyarban, és abból milyen pillanatok alatt érik el a 280-300 körüli tempót, milyen dinamikával gyorsítanak ki. Még elképesztőbb, hogy milyen hamar lassulnak le, hogy milyen féktávot képesek venni, ha beülsz a célegyenes végi tribünre, és megnézed azt, hogy a 100-as táblánál fékezve 305-ről 310-ről elfordulnak 80-ra az egyes kanyarban, az elején el sem hiszed, aztán megszokja a szemed. De aki ezt még nem tapasztalta élőben, annak tényleg a pénteki edzésnapot már csak azért is ajánlom, mert ez a legolcsóbb jegy, meg utána még mindig meg lehet a légkondis szobából nézni a futamot, meg az időmérőt, de önmagában az élmény annyira elementáris, hogy ha nem látod, nem hiszed el. Ezt a tévé nem adja át teljesen. A tévében tökéletesen lehet egy futamot követni, de azt az extra dinamikát, azt a valóságszerűséget, azt a húsba vágó nyersességet, amit egy Forma–1-es autó nyújt önmagában, annak a látványát, ahogy a pályán az autó közlekedik, csak élőben lehet megtapasztalni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×