Immár egy éve megtörtént a modellváltás a Táncművészeti Egyetemen is, tavaly augusztus óta Magyar Táncművészeti Egyetemért Vagyonkezelő Alapítvány az intézmény fenntartója, a működtetésért pedig művészek, balettművészek, koreográfusok tagságával egy rangos, elismert művészekből álló kuratórium felel. Ha visszatekintünk erre az egy esztendőre, lehet vonni már egyfajta mérleget a modellváltásról?

Abszolút meg lehet vonni. Óriási segítség és könnyebbség az, hogy bár egy kuratórium a fenntartó, de tulajdonképpen a magyar állam, a magyar kormány vállalt garanciát. Valljuk be, hogy a művészeti felsőoktatáshoz mindig kell támogatás, nem tud önfenntartó lenni. A modellváltással egy 25 éves keretszerződés jött létre és egy ötéves részletes megállapodás. Ehhez a kormány feltételeket szabott, az egyetemeknek teljesíteni kell bizonyos dolgokat, viszont abszolút tudunk előre tervezni, nemcsak egy vagy fél évre előre.

Gondolom, azért nem 20-25 évre terveznek, csak ennyire szól ez a keretmegállapodás. Nyilván csak néhány évre van az előretekintés.

Igen, a konkrét csak ötéves. „Csak”, de tulajdonképpen a korábbi egy évhez képest óriási nagy dolog.

Korábban évről évre kellett kigazdálkodni és tervezni a működés költségeit?

Igen. Most látjuk öt évre előre, de ehhez nagyon komoly indikátorszámok tartoznak, például, a diplomás pályakövetés, az egyetemekről kikerülők hány százalékban maradnak a pályán, vagy hogyan halad a kreditelőrehaladásuk a hallgatóknak. Vagy a minősített oktatók száma, a felvett hallgatók száma, szóval számtalan megkötés van, ami, úgy gondolom, hogy teljesen jogos. Vagy az, hogy fölkerüljön egy rangsorra egy egyetem vagy ott előrébb jusson, ezek mind olyanok, amik tulajdonképpen pluszpontokat vagy pluszforrásokat jelentenek.

Vannak különböző mértékadó egyetemi listák és rangsorok. A művészeti felsőoktatási intézmények esetében is vannak ilyenek?

Nincsenek. Úgyhogy mi egy olyan könnyítést kaptunk, hogy az számít, hogy a hallgatóink nemzetközi versenyeken való megmérettetése mennyire sikeres, mert ez gyakorlatilag ugyanezt takarja, hogy az egyetemi képzés milyen színvonalú. Egyedül talán a zene területén van ilyen, de ott sem jellemző.

A modellváltás lényege, hogy az állam egyfajta megrendelői szerepbe kerül és különböző indikátorok és mutatók alapján az egyetemek teljesítménye szerint finanszírozza a működést is. Csak azt gondolja az ember, hogy a művészeti képzés területén ezeket a mutatókat nagyon nehéz direkt módon megtalálni.

Azért például a nemzetközi versenyeken való megmérettetés lényeges, vagy például vállaltuk új, önálló alkotások létrehozását, vagy a nemzeti táncörökség ápolását, ezek mind ilyen speciális mutatók és indikátorszámok. A kormány végül is ilyen szempontból nagyon nyitott volt és komoly párbeszéd folyt már a modellváltás előkészítési szakaszában.

Azzal, hogy megtörtént a modellváltás a Táncművészeti Egyetemen, az oktatási, képzési struktúra is változott valamelyest?

Nem változott, tulajdonképpen megmaradt. Az egyetemek mindig igyekeznek újabb kurrens szakokat elindítani. Például a Táncművészeti Egyetemen a tánc területe gyakorlatilag teljes mértékben le van fedve, egyedül a koreográfus mesterképzés hiányzott. Azt most elindítottuk, sikeresen akkreditáltuk. De, például, a táncterapeuta-képzést is szeretnénk indítani. De egyébként az egyetem képzési struktúrája abszolút megmaradt, két nagy intézet van a Magyar Táncművészeti Egyetemen. Az egyik a Táncművészképző Intézet, ahol már tulajdonképpen tízéves kortól készítik föl a klasszikus balett szakirányra a gyerekeket.

Már tízéves korban bekerül valaki a szakképző rendszerbe?

Igen, tulajdonképpen előkészítő jogviszonyos hallgató lesz az általános iskola ötödik osztályától.

Mindenképpen akkor kell elkezdeni? Olvastam balettművészekkel interjút, és abból az derül ki, hogy 14-15 évesen akár késő is elkezdeni.

Abszolút késő.

A testi adottságok miatt?

Igen, mert a test másképp alakul, ha nincs olyan dresszúrában, nincs olyan napi tréningben. Ezek a gyerekek napi négy és fél, öt órát gyakorolnak – annyit, mint az élsportolók – és speciálisan a klasszikus balett irányában. Természetesen sok mást is tanulnak, akrobatikát, modern táncot, néptáncot, társastáncot.

Gondolom, azért megvannak a közismereti tárgyak is emellett.

A gyerekek délelőtt, reggel 8-tól délután 1-ig iskolában vannak, majd fél 2-től 6-ig szakmai órák vannak. Akik a modern táncot vagy a néptánc szakirányt választják, azoknak nem fontos a tízéves kor, őket 14 évesen, tehát amikor az első gimnáziumot kezdik, akkor veszi föl az egyetem. A klasszikus balett a legkritikusabb, ott vannak a legkomolyabb elvárások. A klasszikus balett mindig nagyon fontos, mert az adja a legtökéletesebb testkontrollt, testtudatot, de ha azt nem csinálja valaki olyan magas szinten, attól még lehet isteni jó kortárs táncos vagy néptáncos. De ha a klasszikus balettet szeretné profi szinten csinálni, akkor azt tízéves korban kell elkezdeni.

Akkor az általános egyetemi felvételi kor, a 18-19-20 éves kor, a Táncművészeti Egyetem vonatkozásában nem áll meg?

A felsőoktatási törvény is tesz egy kivételt velünk kapcsolatban. Nálunk beléphetnek az egyetemi képzésbe innen a táncművész szakról, akik a harmadik gimnáziumot kezdik, és akkor kettős jogviszonyuk lesz, egyrészt még gimnazista, másrészt viszont már egyetemi hallgató. De a Magyar Táncművészeti Egyetemen van olyan képzés is, ami mint a normál egyetemeken, érettségi után indul, ilyen a táncos és próbavezető szak vagy a koreográfus meg a tánctanár szak.

Vannak úgymond elméleti szakok is?

A tánctanár szak az fele-fele arány, de az összes szakon vannak komoly elméleti tárgyak, tánctörténet, zenetörténet, esztétika, számtalan ilyen tantárgy van. A táncos- és próbavezető szakra az érettségi után tudnak belépni. Ez elsősorban a művészeti szakgimnáziumokban végzett fiatalok számára nyújt továbbtanulási lehetőséget, hogy egy egyetemi bachelor diplomát kapjanak a végén.

Azt jól tudom, hogy a tekintetben is különleges a Magyar Táncművészeti Egyetem, hogy felsőfokú végzettséget adó táncművészt képez, ez ritkaság a nagyvilágban is?

Jól tudja, nagyon kevés példa van rá, Európában van a drezdai Palucca Hochschule vagy a rotterdami Codarts, ahol kortárs táncképzés folyik. Abszolút kuriózum, mert vannak nagyon jó táncművészképző helyek, csak nem adnak diplomát. Lehet, hogy abban a pillanatban az nem érdekes, de a későbbiekben igen, és ez az egyik ok, hogy nagyon sok külföldi fiatal jön hozzánk, például Japánból, mert a szülők fontosnak tartják, hogy ne csak jó képzést kapjon a gyerek, hanem utána diplomával távozzon.

A külföldi hallgatók milyen arányban vannak most a Táncművészeti Egyetemen?

Körülbelül tíz százalék, de most írtunk alá például egy kínai céggel szerződést, jövőre hatvan kínai hallgató fog érkezni. Igyekszünk, mert tulajdonképpen a továbblépést jelenti és a nehéz anyagi helyzetben egyfajta segítség is a külföldi hallgatók számának növelése. Az angol nyelvű képzések mind fizetősek. Ez egy kis ország, itt tulajdonképpen állandó azoknak a száma, akiknek megfelelő adottságaik is vannak és valóban professzionális szinten ezt a pályát akarják csinálni. Ez nemcsak a Táncművészeti Egyetemre, a többi művészeti egyetemre is igaz. Előremenekülési lehetőség tulajdonképpen a külföldi hallgatók bevonzása.

A magyar hallgatók többsége állami ösztöndíjas?

Persze, állami ösztöndíjas.

Nem is nagyon lehetne kigazdálkodni, mert itt kiscsoportos, személyre szóló képzések vannak.

Nem is tudnák a hallgatók nagyon kifizetni ezeket, ha nem állami ösztöndíjas képzés lenne. Tehát azért valóban az állam egyik zsebéből a másikba teszi a pénzt. De ha külföldieket tudunk bevonzani, az valóban plusz forrás.

Említette Japánt és Kínát. Honnan jönnek még leginkább külföldi hallgatók?

Eddig nem volt túl jó a kommunikációnk, igyekszünk ezen változtatni. Eddig szájhagyomány útján terjedt. Nagyon sok olasz hallgatónk van, de a környező országokból, Szlovákiából, Szlovéniából, Horvátországból is rengetegen érkeznek. A mi mércénkkel rengetegen. Húsz ukrán gyerek is tanul most nálunk, de volt nálunk ausztrál, most is van amerikai, görög, szóval nagyon színes ez a paletta.

A bolognai rendszerből adódóan itt is megvan az alapképzés, illetve a mesterképzés. Ez mit jelent egy művészeti képzés esetében?

Amikor bevezették a bolognai rendszert, az nekünk ideális volt. Az, hogy úgy lehessen, mondjuk, egy tánctanárnak mesterdiplomát szerezni, hogy az alapképzést elvégezhette a táncművész szakon vagy elvégezhette a táncos- és próbavezető szakon és utána tulajdonképpen már csak két év volt, amikor gyakorlatilag módszertant tanul, meg pedagógiát, pszichológiát. Mi ezt fenntartottuk akkor is, amikor nagyrészt visszaállt az ötéves tanárképzés. Hiszen a tánc annyira korspecifikus, hogy ha valaki megtanult táncolni, és, mondjuk, azt csinálja, akkor kezdi el a tanárképzést, amikor abból már kifelé megy, nagyon jó, hogy akkor nem öt évet kell tanuljon, hanem két évet. De most megint kezd visszaállni az egyész országban a rövid ciklusú tanárképzés, például a Testnevelési Egyetemen is van ilyen, úgyhogy ez nekünk fontos. És az is jó, hogy átjárhatók a szakok, tehát például aki a táncművész szakon megszerzett egy alapdiplomát, az most tud menni a koreográfus mesterszakra.

Az még mit jelent utána? Mitől lesz aztán mesterdiplomás balettművész?

A mesterdiploma nálunk kicsit más, mint a többi egyetemeken, mert ott egyből folytatja valaki a tanulmányait. Nálunk a mesterdiplomához alapból bemeneti követelmény, hogy legalább öt év szakmai gyakorlata legyen és nem akármilyen. Tehát itt tulajdonképpen, ha nézem, inkább már a pályájuk közepén lévők azok, akik a mesterdiplomát megszerzik.

Az elődintézmények révén 72 éves a Magyar Táncművészeti Egyetem, nagyon komoly tradíció és örökség egyúttal, ami az intézményben tetten érhető. Most a hagyományt és ezt a megújult működési modellt kell valamilyen módon ötvözni? Ön is beszélt arról, hogy a magyar balett- és tánchagyomány megőrzése a Magyar Táncművészeti Egyetem oktatói gárdájának a feladata és egyúttal a felelőssége. Mik lehetnek a legfontosabb elemek ebből az örökségből, amire egyúttal építkezni lehet?

Szét tudnánk választani a különböző szakirányokat. A néptánc nem kérdés, és roppant fontos. Van kihelyezett képzésünk Marosvásárhelyen, mert ott a profi táncosok jelentkeztek erre a képzésre, ugyanis nem taníthatnak Romániában, ha nincs valamifajta felsőfokú végzettségük, és nekik kell például ez a táncos- és próbavezető szak, idén már a fele évfolyam végzett, a másik fele jövőre fogja befejezni tanulmányait. Ez óriási dolog, hogy főleg a magyarlakta területeken tudják tovább hivatalosan is tanítani a magyar néptáncot, ami a nemzeti identitás megőrzésének egyik legfontosabb pillére tud lenni. Járnak Brazíliába, Dél-Amerikába, vagy Kanadába, ahol szórvány magyarság él, mert ott is óriási igény van erre. Elsősorban autentikus néptáncot tanulnak, de természetesen annak a színpadi verzióit is, és azt azért tudni kell, hogy lehet, hogy néptánc szakirányon végez a táncművész, de azért annak minden nap van klasszikus balett tréningje, tanul kortárs táncot is, tehát nagyon sokoldalúan képzettek lesznek és nem feltétlenül csak néptáncegyüttesben tudnak elhelyezkedni. A klasszikus balettképzésünk is az orosz Vaganova-rendszeren alapul, de már amikor megalakult az Állami Balettintézet, akkor volt egy tanári munkaközösség, ami a Vaganova-módszert kicsit magyarosította, kis olasz technika, kis francia technika került bele, de alapvetően ez Vaganova-technika, ami nagyszerűen van kitalálva.

Az orosz balett továbbra is minta az oktatásban? Vagy azért most már többszólamú a dolog?

Több, igen, mert mindig arról beszélünk, hogy Agrippina Vaganova, aki tulajdonképpen kőbe véste ezt a technikát, ha ma élne, változtatna rajta, mert halad a világ.

Azért is mondtam az orosz példát, mert mint laikus, azt gondolom, hogy aki látogatja, mondjuk, az Operaház balettelőadásait, nemzetközi példák kapcsán általában az orosz balett jut eszébe, vagy Moszkvát emlegeti, Szentpétervárt említi, netán Párizst, mint fontos balettcentrumokat.

Igen, csak amíg Szentpéterváron és Moszkvában a balett a nagy klasszikus baletteket jelenti, addig Párizs egyik nap nagy klasszikus balettet játszik, másik nap a legalternatívabb kortárs balettet.

A klasszikus balettbe is belekerülnek már úgymond alternatív vagy modern elemek?

Igen, azt már neoklasszikus balettnek vagy modern balettnek hívjuk, ami azért a klasszikus balett elemeiből épül.

Gondolom, az oktatást azért óhatatlanul a klasszikus balettnél kell kezdeni, az az alapozás.

Igen, és ha a klasszikus baletten valaki végigverekszi magát, akkor utána már a neoklasszikus vagy a modern balett nem fog neki igazából nehézséget okozni. Oroszországban megmaradt – számomra egysíkúan – csak a klasszikus balett, ami itt, Európában kevés. Londonban vagy Párizsban is, vagy akár a magyar Operaház repertoárját nézve, már ezelőtt harminc évvel is a nagy klasszikusok mellett mindig voltak a kiemelkedő hazai alkotók és a legújabb tendenciát felvonultató fiatalok. A párizsi opera reklámarca ma egy hip-hop táncos. Ennyire változik a világ, úgyhogy nekünk is a képzésben persze, a klasszikus balett az alap, de a jókat be kell vonzani és alkalmazni, használni, csinálni kell. Ha megnézünk egy régi, klasszikus balettelőadást, az sokszor már nevetséges, pedig lépésről lépésre ugyanazt táncolja, de mégis másképp. Itt is haladni kell a korral.

A rektori köszöntőjében azt írja, az a cél, hogy az egyetem a sokszínű és tovább bővülő képzései révén a régió, Közép-Európa táncművészeti képzési központjává váljon. Ez még hosszabb út?

Tulajdonképpen elkezdődött ez a folyamat, de ezt kéne erősítenünk. Nagyon jó most is a képzésünk, de olyan neveket kell megszereznünk…

Vendégoktatóknak?

Abszolút, az előző évben már hívtunk is vendégkoreográfusokat, vendégoktatókat, mert így lehet bekerülni még jobban a táncélet körforgásába. Nagyon jó példa volt, hogy a Nemzeti Táncszínház meghívta a Martha Graham Dance Companyt, ami Amerikának lassan száz éve az egyik legkiemelkedőbb modern együttese. A táncszínház igazgatója megkérdezte, hogy lenne-e kedvünk egy Martha Graham-darabot betanulni. Abszolút nyitottak voltunk rá. A gyerekek be is tanulták. Eljött az együttes, itt próbáltak velük, az együttes művészeti igazgatója is, a táncosok is bemutatkoztak a gyerekeinknek, a gyerekek is beszélgethettek velük, és utána két előadás volt, óriási sikerrel. A Martha Graham Dance Company igazgatója szuperlativuszokban írt a gyerekekről, hogy milyen gyorsan tanulták be, milyen jól táncolták a darabot. Ezek kellenek. Minél több ilyen dolog kell, mert ha sok ilyen jó tanárunk, meg vendégkoreográfusunk van, akkor egyre népszerűbb lesz az egyetem, egyre jobbak jönnek ide, ez egy öngerjesztő folyamat, és Európa vagy Közép-Európa kiemelkedő táncképző helye tudunk lenni. Ráadásul az is óriási, hogy egy helyen van rengetegféle képzés, mert ha megnézzük, az egyik helyen csak klasszikus balett van, a másik helyen csak kortárs, a harmadik helyen, mondjuk, van koreográfus meg tanár szak, de nálunk hét szak és huszonkét szakirány van, nagyon széles a skála. Egy helyen tudnak tanulni és egyik szakról át lehet menni a másikra, ez óriási vonzerő lehet.

Az oktatói gárda adott ehhez a széles spektrumhoz?

A kilencven százalék kiemelkedő művész volt, akár klasszikus balett terén az Operaházban, vagy kortárs táncban, vagy néptáncban, vagy koreográfus volt. A hazai oktatógárda kiváló, mindig is nagyszerű volt, de a külföldiek bevonzása a magyar hallgatóknak is érdekes. Most fog jönni Kazahsztánból egy mesternő egy hónapra, aztán a holland nemzeti balettől fog jönni valaki, és igyekszünk úgy beosztani, hogy ne csak mesterek, hanem alkotók is érkezzenek. Akkor ez a hallgatóinknak már egy olyanfajta kapcsolat a világgal, ami pótolhatatlan. Az is nagyszerű dolog és az is a modellváltás eredménye, hogy a kuratórium létrehozott egy a tánc nagykövete, tehetség követe ösztöndíjat, és ez a fiatalember most idén nyáron el tudott menni a Royal Ballet Schoolba, Londonba egy kurzusra és a párizsi iskolába egy kurzusra. De segített az egyetem, hogy a holland nemzeti balett iskolájának a kurzusára is elmehessenek, vagy Szlovéniába, így bekerülnek a fiatalok a körforgásba, és az ott lévők is kedvet kapnak idejönni. Például a holland nemzeti balett iskolájából egy angol fiatalember nálunk fogja befejezni a tanulmányait.

Ez azt is jelenti, hogy az anyagi lehetőségek is szélesedtek?

A mozgástér meg az átjárhatóság sokkal jobb, és szabadabb, abszolút rugalmas.

Beszélgettünk arról, hogy a táncospályára való elindulás valamikor 9-10 éves korban kezdődik. A kiválasztásnál, akár tízéves korban, mire kell figyelni?

Nagy felelősség egy ilyen felvételi. Hogy valóban olyan legyen a kiválasztás, például ezeknél a tízéves gyerekeknél, akiknél előreláthatólag megfelelőek a testi adottságok meg a mozgáskészség, ami alkalmassá teheti őket arra, hogy professzionális szinten táncoljanak. Persze, van, hogy változik, hiszen tízéves kortól tizenkilencig rengeteg fázison megy át ez a fejlődés, de tulajdonképpen egy csomó mindent itt már lehet látni, és ez egy nagyon nagy felelősség. Azoknál, akik az egyetemi képzésre jelentkeznek, például a táncos- és próbavezető szakra, ott sem az érettségi pontszámok számítanak a többi művészeti egyetemhez hasonlóan, itt is gyakorlati felvételi vizsga van, vizsgálva, hogy mennyire alkalmas. Nagy felelősség, hogy ne kergessük hamis ábrándokba azt a gyereket, a szüleit, akiről látszik, hogy nem jó, és ezt megsegítendő, indítottunk vidéki tehetségcentrumokat, ahol még kisebb gyerekekkel, elsőtől negyedik osztályos korig foglalkoznak, és a legtehetségesebbeket, akikről kiderül a képzés ideje alatt, azokat küldik ide. Ezekben a tehetségcentrumokban mind olyan tanár tanít, akiben az egyetem maximálisan megbízik. Korábban is nagyon jól működtek, de így ez nekik is egy segítség, hogy elmondhatják, hogy a Magyar Táncművészeti Egyetem partneriskolái, vidéki tehetségcentrumai. Ez is segíti a felvételinél történő jobb kiválasztást, hogy ne legyen kudarc.

A tehetségről beszélünk: a Táncművészeti Egyetemen mi az, ami megtanítható és mi az, ami biztos, hogy nem tanítható?

A testi adottságokat eleve figyeljük, a klasszikus baletthez abszolút kellenek speciális adottságok, a többi szakirányhoz kevésbé. Fontos, hogy milyen az izomzat, hogy az a kifelé forgatottság, ami például a klasszikus balett alapkövetelménye, megvan-e, mert nem mindent lehet fejleszteni. Egy csomó testi adottságot nagyon is jól lehet fejleszteni. A ritmuskészséget lehet, a mozgáskészséget lehet. A tehetség már nehéz ügy, viszont nem állandó.

Változik az is?

Igen, el is tud múlni, vagy meg is tud jönni. Nemcsak a mozgástehetség, hanem a lélek, az a kisugárzás, hogy valaki bejön a színpadra és csak őt lehet nézni, és teljesen mindegy, hogy hogyan táncol és mit táncol, ott kő kövön nem marad.

Ez óhatatlanul nagyon kemény pálya. Utalt már egy fél mondat erejéig arra, hogy bizonyos életkorig lehet táncolni. Amikor már aktívan nem lehet a színpadra úgy fölmenni, akkor vannak a pályán további lehetőségek?

Abszolút vannak. Aki bekerül az egyetemre, már a tízévesekre is gondolok, az olyan fokon beleszeret ebbe a pályába, hogy már csak így tudja elképzelni az életét. De aztán valóban eljön az idő, amikor már nem úgy megy, már több nehézséget okoz, mint örömet, és akkor váltani akarnak az emberek. A legkézenfekvőbb, ha valaki tánctanár vagy táncpedagógus lesz, vagy akiben már kiskora óta bujkál alkotói véna, mert már tízéves kortól megmutatkozhatnak a gyerekek mint koreográfusok is, akkor lehet, hogy afelé megy. Azért is szeretnénk például a táncterapeuta-képzést elindítani, mert ki tudja jobban, hogy mit lehet a testtel csinálni, mint egy végzett táncos. Volt az Operaháznak egy szólistája, aki aztán a Holland Nemzeti Balettnek is a szólistája volt. Hollandiában átképzési pénzt adnak a táncból már kifelé menőknek. Ez a fiatalember például ma WizzAir-pilóta. Rengeteg a lehetőség, mindenki arra gondol, hogy a táncosnak csak a teste dolgozik, de nem, ez egy fantasztikus szellemi munka is. Itt az embereknek nagyon is friss a szelleme, az agyi kapacitása, bármilyen szakma tulajdonképpen nyitva áll mindenki előtt.

Attól nem kell tartani, hogy mindinkább a fizikai teljesítményre kerül a hangsúly és ilyeténképpen a balett szinte az élsporthoz lesz hasonlatos?

Ettől nem kell félni. Valóban a fizikai teljesítmény az élsporthoz mérhető, de a lélek, amivel kiáll valaki a színpadra, az mindent viszi.

A művészi önkifejezés?

Nem is annyira önkifejezés, hanem inkább, mondjuk, a koreográfus elképzelésének a megvalósítása, mert azért a táncos tulajdonképpen nem a saját érzelmeit kell hogy kifejezze, hanem az alkotóét. Persze, van, amikor ez egybeesik, amikor magának csinál darabot.

A művészi kifejezés akkor előbbre való és hangsúlyosabb, mint, mondjuk, a technika és a technikai bravúr?

Ezerszer. Hogy egy példát mondjak, itt volt a párizsi operának egy sztárja, aki csak kettőt forgott, na de az olyan volt! Nem az volt a lényeg, hanem maga az előadásmód, a darab. Tehát még a nagy, klasszikus daraboknál is, ahol azért a cselekmény kevésbé érdekes, átüt az, hogy az az előadásmód, az a lélek milyen. Ugorhat persze nagyot valaki, nem árt, ha nagyot tud ugrani, meg sokat tud forogni, meg magasra emeli a lábát, de ez mindig másodlagos a kifejezéshez képest.

Az egyéni művészi megmutatkozás mellett a balett, a modern tánc vagy akár a néptánc csapatmunka is. A színpadon a táncosoknak akár egymást tartva, egymást emelve, összekapaszkodva kell együtt megalkotniuk valamit.

A tánc fantasztikus közösségépítő. Egyszer egy apuka mondta: azért járatom ide a gyerekemet, mert megtanulta, hogy ha esik, ha fúj, jönni kell, mert különben a mellette lévőnek nem lesz párja. Hogy a sikereket megtanulja kezelni, a kudarcot megtanulja kezelni, ezek egy életre szóló kapcsolatok lesznek. Gondoljon bele, kilenc évig tanul, mondjuk, klasszikus balettet valaki, és pont egy nagyon meghatározó életkorban, a 10-től 19 éves korig, az örök kapcsolat marad. De ugyanez, hogyha csak öt évig jár ide, mondjuk, modern táncnál vagy néptáncnál, és valóban a közösség ereje óriási, át tudja segíteni az embereket. Amikor a digitális oktatás volt, mindig volt egy gyerek, aki mélyponton volt és teljesen elege volt az egészből.

A digitális oktatás miatt?

Meg a karantén miatt, igen.

A balettóra Zoomon keresztül azért eléggé furán hangzik.

Pokoli volt, tényleg pokoli volt, de látszott, hogy a gyerekek görcsöltek érte, ragaszkodtak hozzá, és ott is nagyon látszott, hogy tényleg, aki mélyponton volt, akkor a másik négy át tudta lendíteni, meg hogy a mesterekkel kapcsolatban volt és hogy nem maradt egyedül. Szóval szörnyű, meg nem lehet csinálni igazából, de mégis lélektanilag pluszt adott a gyerekeknek.

Ha visszatekintünk a hét évtizedre és a mostani modellváltást is ide csatlakoztatjuk, mondhatjuk, hogy a Magyar Táncművészeti Egyetem, már maga a név is, brand?

Szerintem igen és azon vagyunk, hogy ezt még erősítsük. Ez nagyon fontos, minden lehetőség megvan, nekünk kell élni vele.