A magyar vívóküldöttség nagy részénél hamarabb tértek haza. Hogyan telt az elmúlt néhány nap?

DANCSHÁZY-NAGY TAMÁS: A megérkezésünk után egy picit elváltak útjaink, a Gergő 23 évesen nyilván a maga lendületes módján állt neki a napoknak, és nem rángatta meg annyira az átállás, visszaállás. Én azért eléggé megsínylettem.

SIKLÓSI GERGELY: Leginkább médiaszerepléssel, kevés idő jutott családra, barátokra, hanem az idő nagy részét az teszi ki, hogy médiáról médiumra vándorolok.

Számítottak arra, hogy ekkora lesz az érdeklődés?

DANCSHÁZY-NAGY TAMÁS: Nekem van már ebben tapasztalatom, a harmadik olimpián veszek részt mint edző, és Rio egy sikeres olimpiánk volt, így próbáltam felkészíteni a Gergőt arra, hogy egy ilyen csodás eredmény után nagy érdeklődés lesz iránta.

A médiaszereplés jó, vagy nem automatikus, hogy erre szükség van?

SIKLÓSI GERGELY: Én ezért gondolkodom, hogy kell-e ennyi. Amíg fiatal az ember és bírja, és azt szeretné, hogy az emberek kicsit meghallgassák meg átérezzék az ő helyzetét, hogy ennek vannak nehézségei, nagyon komoly munka van mögötte, és ezt tudatni, ez szerintem egy küldetés is. Most belefér, hiszen van egy hónap pihenőnk, és csak szeptembertől kezdjük újra a vívást.

Az indulás előtt Siklósi Gergely azt mondta, hogy az utazást, az átállást annyira nem szereti, a hosszú repülőutat, de azért lesz elég idő akklimatizálódni. Hogyan teltek a napok egészen a verseny kezdetéig?

DANCSHÁZY-NAGY TAMÁS: Valóban volt időnk mind szakmailag, mind mentálisan felkészülni, illetve kirugózni az utazásnak a fáradalmait. Gergő el tudta végezni azt a munkát, ami szükséges volt ahhoz, hogy egy ilyen szép eredményt érjen el. Még az a válogatott keret is egy picit összekovácsolódott, mindenképpen pluszt adott nekünk a felkészülésnek ez a része.

Az első versenynapon Szilágyi Áron aranyérmet szerzett, és ezzel történelmet írt, hiszen sorozatban három egymás utáni olimpián győzött férfivívóként. Milyen hatással volt ez önökre?

SIKLÓSI GERGELY: Én nagyon örültem neki, óriási eredmény, legendává vált a vívósportban. Ez a magyar sportolóknak megkönnyítheti a versenyzését, hogy el lehet érni ilyen eredményeket, el lehet érni a csúcsra, és nem is egyszer, hanem többször is. Nekünk könnyebb volt szerintem versenyezni utána.

Edzői szempontból volt ennek valamiféle jelentősége, hatása?

DANCSHÁZY-NAGY TAMÁS: Egy terhet vett le rögtön az olimpiai küldöttségről Áron, ezért is fantasztikus az ő teljesítménye, amit nyújtott. Két lábbal rúgtuk be az ajtót, rögtön egy olimpiai arannyal. Fantasztikus érzés, ha jól fogod föl és átéled az olimpia szellemiségét, akkor pozitív töltetet kapott a stáb minden tagja, hogy a legnagyobb eredményt tudjuk kihozni. Mindenki lendületet kapott Áron győzelmétől, úgy is álltunk már föl a pástra, és valószínűleg ezt az ellenfelek is érezték, hogy itt most egy újabb magyar jön.

Ez egy tekintélyt parancsoló győzelem volt?

DANCSHÁZY-NAGY TAMÁS: Igen, ez egy akkora siker volt, hogy emellett nem ment el senki, és mindenki tudta, akármilyen fegyvernemben állt föl utána, hogy hú, egy magyar jön, oda kell figyelnünk, és van félnivalója az ellenfélnek.

Hogyan vágott neki ennek a versenynapnak? Mi volt a fejében? Mégiscsak ez az első olimpiája volt.

SIKLÓSI GERGELY: Lehet, hogy furcsán hangzik, én feladatként láttam az olimpiát, mint egy versenyt, és úgy készültem rá. Én olyan vagyok, hogy inkább előtte izgulok, elképzelek mindent és átjár ez az érzés, és akkor a páston már nem. Próbáltam aludni, és amikor megjöttek Áronék, akkor megébredtem, de teljesen elkülönítettem magam, a saját feladatomra koncentráltam, ilyen szempontból Áron sikerét részben nem is vettem figyelembe, a saját versenyemre pedig úgy készültem, hogy ez egy lehetőség, nem pedig egy teher. A magyar szurkolótábor lehet, hogy a világranglista-vezetőtől elvár egy sikert, de én ezt nem vettem fel, hanem tudtam, hogy bármi lehet a versenyen, és nagyon izgatottan vártam a kezdést. És onnantól egy érzelemmentességgé alakul át ez, és nem viszek föl a pástra érzelmeket, hanem csak a feladatot látom.

Asszóról asszóra?

SIKLÓSI GERGELY: Így van, tusról tusra.

A döntőig menetelt, viszonylag könnyű sikereket aratott. Hogy élte meg belülről?

SIKLÓSI GERGELY: Nekem nem maga az olimpia, illetve az olimpiai érem jelentette a boldogságot, hanem az, hogy az itthoniak szurkolnak nekem, és nekem még mindig többet jelent az, hogy én mennyi embernek adtam örömet, mint az, hogy az én nyakamban van egy olimpiai érem. Nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, ezért nem tudtam elizgulni, és szerintem látszódott is a páston. Az első asszó, az antré, nagyon fontos volt, hogy hogy kezdjük el a versenyt, és nagyon éreztem a hegyem, fölényes győzelmet arattam, kicsit ki is tudtam engedni az asszó közepén, végén, és ez azért nyugalomra adott okot. Utána a második asszóm presztízsmeccs volt a marokkói ellen, aki a franciákkal edz és nagyon profin vívott ellenem, és ott azért ki is jött egy kicsit a feszültség, hogy ott nem szabadott kikapni, azt éreztem, és 15:13-ra tudtam nyerni. Szóval én nem gondolom, hogy nagyon fölényes győzelmeket tudtam aratni, mert belülről azért fifty-fifty volt szinte az összes asszóm.

De úgy alakultak az asszók, hogy amikor egyenlített az ellenfél, akkor mindig viszonylag gyorsan be tudta adni a következő egy vagy két tust, és ismét előnybe került.

SIKLÓSI GERGELY: Ez kívülről látszik fölényesnek, de belül ez egy nagy munka, és nagy bátorság és vállalás kell ahhoz, hogy amikor egyenlő az eredmény, akkor mégis 15 másodperc alatt befejezzük az asszót. Kellettek ezek a hirtelen döntések.

Edzőként mennyire kellett izgulnia a fináléig?

DANCSHÁZY-NAGY TAMÁS: Ami feszültség volt bennem, az nem az eredmény miatt volt, hanem a Gergőért, hogy találja meg azt a szépségét ennek az egész olimpiai eszmének, ami szép és jó benne. Hogy most mik leszünk, nyilván ez egy fontos tényező, de inkább azért szurkoltam, hogy jó érzéssel jöjjön le mindig a pástról, és ezen dolgoztunk is együtt és beszélgettünk nagyon sokat, hogy ne az eredményt nézd, hanem az érzést. És végig nagyon lendületes vívást tudott bemutatni, és a döntőben is nagyon örültem, hogy föl tudta vinni a személyiségét, mert ő ilyen, és ha föl tudja vinni a személyiségét és önazonos a páston, akkor egy sportoló ilyen szép eredményeket tud elérni.

Volt olyan pillanat, amikor elkapta egyfajta flow jellegű lendület?

SIKLÓSI GERGELY: A budapesti világbajnokságon szinte végig flow érzésben vívtam, most ez inkább egy felkészült, előre meghatározott, megtervezett dolog volt, és egyetlenegy pillanat volt, amikor nagyon jól éreztem magam, amikor be tudtam szúrni 14:10-nél az olasz ellenfelemnek a 15. tust. Kevés idő volt hátra és négy tussal vezettem, és ott, amikor kinéztem Tamásra, illetve a magyar vívótársakra, akkor büszke voltam arra, hogy bejutottam a döntőbe és már biztos érmes vagyok, de ennek ellenére nem csökkent a motivációm, hogy megnyerjem a versenyt, viszont a döntőben sajnos rossz taktikát választottam, így utólag, de ez a sport, az tűnt a leglogikusabb döntésnek, és lehet, hogy legközelebb nem ezt fogom felvinni a pástra vagy pont ezzel fogok nyerni, szóval ez a szép a sportunkban, hogy bárki megverhet bárkit.

Egy olyan francia versenyző nyerte meg ezt az olimpiát, aki utólag kerülhetett be a csapatba egy társa doppingeltiltása miatt, tehát nem is volt a legjobb negyven között a világranglistán az olimpia kezdete előtt. A taktikát a versenyző választja, megbeszélik közösen, vagy tusok között is lehet váltogatni?

DANCSHÁZY-NAGY TAMÁS: A taktikának az alapköveit azért megbeszéljük, és abból a repertoárból, amit megbeszélünk, kiválasztja a legmegfelelőbbet, amit érez, hisz ő vív. Ha legközelebb ilyen szituációba kerülünk, akkor talán gyorsabban tud átlépni azon, hogy mihez ragaszkodik a páston és mihez nem. Nyilván a háttérből igyekszem segíteni az ő munkáját, de folyamatosan nem kántálhatok mögötte és nem is akarok, a mi edző‒versenyző viszonyunk, nem arról szól, hogy én folyamatosan ordibálok be a pást végéről, hanem segíteni akarom, és nyilván megy az információ azoknál a sarokpontoknál, amikor úgy látom, hogy váltson. Általában váltani is szokott, ha nem vált, akkor tudomásul veszem azt, hogy ő mást érez a páston, tehát nincs ebből semmiféle probléma vagy feszültség. Én maximálisan megbízok a Gergőben a páston, és én úgy érzem, hogy ő is megbízik bennem, és ettől vagyunk mi most nagyon erősek.

Ön látta, hogy esetleg ez a taktika nem biztos, hogy sikeres lesz a mozgékony francia versenyző ellen?

DANCSHÁZY-NAGY TAMÁS: Én azt láttam, hogy Gergő nagyon ügyes, ami rendelkezésére állt repertoár, azt igyekezett forgatni és váltani. Védekező vívással szerettük volna elkezdeni, az nem működött, de be se kellett szólnom, mert rögtön váltott és akkor egálba kerültünk. Gergő nagyon taktikusan vívott, ez egy felépített történet volt, és pontosan mindenhez odanyúlt és akkor nyúlt oda, amikor kellett. Gergő a maximumot kihozta, ebben akkor nem volt több. Nem tudom azt mondani most Gergőnek, hogy rossz taktikát vagy más taktikát kellett volna választania. Én ezt most így nem merem kijelenteni, meg kell majd néznünk pontosan a mérkőzést. Nagyon meg vagyok elégedve a teljesítményével a döntőben is. Ilyen sportunk van, amikor úgy érezzük, hogy megállíthatatlanok vagyunk, lehet, hogy egyszer csak jön velünk szembe egy másik, aki még jobb és még több tust tud adni.

Tudják ezt hová tenni, hogy egy francia versenyző, aki azért nem volt a legjegyzettebbek között, egy ilyen napot kifog?

SIKLÓSI GERGELY: A legjobb négy francia vívó közé tartozik. Tudni kell, hogy a franciák az elmúlt olimpiákon mindig a csapatot megnyerték. A verseny előtt is tudtuk, hogy ő egy nagyon jó vívó. 36-an indultak, bárki megnyerheti a versenyt. Nem tudjuk azt mondani, hogy ő nem megérdemelten nyert. Csodálatos napja volt, nagyon erős ellenfeleket vert meg már az első asszótól kezdve, és el kell fogadni a sportban, ha valaki épp jobb teljesítményt nyújt. El kell fogadni, hogy az ellenfeleink is nagyon jól tudnak vívni és kimagasló eredményt tudnak elérni.

Volt kommunikáció, akár az asszók után a riválisokkal?

SIKLÓSI GERGELY: Igény nem annyira volt, hanem azért gratulálunk egymásnak. Barátok vagyunk, és úgy kell elképzelni, hogy ellenfelek vagyunk, de nem ellenségek. És amíg a fair play érvényesül a páston, addig nincs is ellenérzés egymásban, viszont például az olasz ellen, akivel a szezonban negyedszer vívtam és négyszer vertem meg, én már rosszul éreztem magam, hogy megint velem vív és én megint legyőztem. Szóval van, amikor már sajnálom azt a vívót, de ez belőlem fakad, lehet, hogy más nem sajnálná, nem tudom.

Egy elvesztett finálé után nem egy könnyű helyzet, de mikor jött el annak az ideje, amikor már először örülni tudott ennek az olimpiai szereplésnek?

SIKLÓSI GERGELY: Körülbelül egy perccel utána. A vereség pillanata egy rövid ideig fájó, azután Tamás odajött, én egy pillanatig azt éreztem, hogy neki jobban fáj, de aztán utólag megbeszéltük, hogy neki sem, és elfogadtuk, hogy első olimpia. Jobb volt az ellenfél, utána már csak örülni tudtunk ennek is. Amióta itthon vagyok, vagyunk, szerintem egyikünkben sem merült fel olyan kérdés, hogy mi lett volna, ha, hanem a legtöbbet hoztuk ki ebből az olimpiából.

Mikor tudta edzőként elfogadni az eredményt?

DANCSHÁZY-NAGY TAMÁS: Nyilván senki sem szeret veszteni, de mire én odaértem a Gergőhöz az edzői boxból, addigra már csak az öröm és a szeretet volt bennem. Megöleltük egymást és onnantól már csak egy nagyon boldog érzés volt bennem.

Mennyire ötlöttek fel önben a riói emlékek? Akkor más körülmények között, de Imre Gézával is ezüstérmet szerzett egyéniben.

DANCSHÁZY-NAGY TAMÁS: Nem gondoltam erre, az egy más történet, és én abszolút külön tudom ezt választani. Másodszor is ülhettem olimpiai döntőben zsinórban, ez így nekem nagyon nagy megtiszteltetés. Nincs összefüggés, mind a kettőjüket nagyon szeretem, nagyon nagyra tartom, de annyira más az ügy. Igyekeztem magamat hozni, igyekeztem a legjobbamat adni Gergőnek. Mérkőzés közben a mérkőzés járt a fejemben, a végén meg az, hogy tök boldog vagyok, hogy ezt az eredményt elértük a Gergővel, és ennyi.

SIKLÓSI GERGELY: Ha belegondolunk, hogy mennyien dolgoznak a vívásban edzők, és Tamás bent ült a döntőben az elmúlt két olimpián férfi párbajtőrben, akkor szerintem nincs rossz szájíze, mert tényleg a pozitív oldalát fogjuk meg, hogy kétszer a két legjobb edző között volt, akik ott ültek az olimpiai döntőben.

Imre Géza, aki most a Honvéd sportigazgatója, mit mondott önöknek először, amikor beszéltek?

SIKLÓSI GERGELY: Nagyon gratulált. Azt mondta, hogy tudna mit mondani, de most nincs ennek az ideje, hogy az asszónkat kielemezzük. 23 évesen nem sokan büszkélkedhetnek azzal, hogy hazai világbajnokságot nyertek egyéniben és egyéni olimpiai ezüstérmesek. Géza is rettentő büszke, mert együtt érjük el ezeket a sikereket, ő is rendszeresen tanácsadóm, illetve Boczkó Gábor is, aki velünk kint is volt az olimpián, vívott is és nemcsak francia srác vert meg engem aznap, hanem a reggeli bemelegítéskor Boczkó Gábor is.

Hogyan kezelték egyébként ezt a helyzetet? Azért az mégiscsak nem szokványos, hogyha egy csapatvezető edzőpartner is.

DANCSHÁZY-NAGY TAMÁS: Szerintem teljesen jó. Amikor kiderült, hogy a csapat nem tudott kijutni az olimpiára, akkor rögtön megkértem Gábort, hogy segítsen ebben, mert különben sakk-matt helyzetben lettünk volna. Az első kérésünkre igent mondott, és ő is nagyon tudatosan készült, lejött a keretedzésekre, vívott a srácokkal, hogy a legjobb formáját tudja adni a felkészítés során ebben a 6-8 napban, amíg kint vagyunk Tokióban.

Élvezték a közös munkát?

DANCSHÁZY-NAGY TAMÁS: Gábor jogilag visszavonult, de ő nagyon sokszor lejön vívni velünk, tehát a mozgás öröme, a vívás szeretete mindig lehajtotta őt a vívóterembe, csak most egy kicsit formába hozta magát. Amikor meglátták az olimpián, hogy melegít velünk, utána még számos külföldi odajött, hogy hadd melegítsen már vele, egyrészt a régi emlékeket fölhozzák, meg pontosan tudták, hogy Gáboron melegíteni fantasztikus dolog, mert olyan technikai repertoárja van, ami a mostani mezőny egy részében talán már nincs meg. Tényleg sorban jelentkeztek, egy holland sráccal melegített, őt is elverte.

Lehet, hogy hiányzott a csapatból az elmúlt években?

DANCSHÁZY-NAGY TAMÁS: A rutinja mindenképpen és a személyisége.

Az olimpiai ciklusnak melyek voltak a legkritikusabb pontjai az önök szempontjából? Az edző‒tanítvány kapcsolatban voltak-e hullámvölgyek?

DANCSHÁZY-NAGY TAMÁS: Gergővel öt éve dolgozunk, és ez egy folyamatos érés volt, amire megtanultuk egymást. Mint minden emberi kapcsolatnak voltak hullámai, volt egy nagyon komoly beszélgetésünk, akkor ismertük meg igazán egymást, és akkor tudtuk azokat az alapokat letenni, amire most építkezünk. Én úgy érzem, hogy nagyon jó irányba haladunk, mert tényleg óriási léptékekkel megyünk előre. Amikor beütött a pandémia, akkor már nagyon jó és erős kapcsolat állt köztünk fenn. Még talán jobb is volt egy ilyen kis megtolása az olimpiának, mert Gergő sokat tudott személyiségében, technikailag és fizikailag is fejlődni, ami a végén ehhez az ezüstéremhez vezetett.

Hogyan élte meg ezt az olimpiai ciklust?

SIKLÓSI GERGELY: Nem érdekből választottam a Tamást, hanem azt gondoltam, hogy vele lehet a legjobban együtt dolgozni, és ez be is igazolódott. Megértő, türelmes, a tanulságokat nem az orromra köti, hanem volt olyan dolog, amivel három-négy évet várt, mire nekem leesett, hogy ezt mondja fél mondatokban, de nekem kellett rájönnöm. Sokszor megsértődhetett volna rám, kicsit én robbanékony személyiség voltam, de puhít. Akkor jött nagy fordulópont a mi kapcsolatunkban, két éve, amikor úgy gondoltam, hogy sokkal jobb, ha a sportoló teljesen őszinte az edzőjével, akkor is, ha ez fáj. Akkor is, ha valamivel nem ért egyet. Tamás megmondta, hogy mit miért csinálunk, akkor én is megértettem, és egy ilyen kommunikációs csatorna nyílt köztünk, ami teljesen őszinte volt, és ő nem sértődött meg. Onnantól kezdve elkezdtünk építkezni. Ez szerintem egy csodálatos fejlődése az elmúlt olimpiai ciklusnak.

DANCSHÁZY-NAGY TAMÁS: Gergőnek biztos, hogy nem jó az, ha én az orrára olvasom mindig, hogy mik az irányvonalak, mert ő egy nagyon erős individuum. Rá kell vezetni, ehhez meg el kellett fogadnom, hogy idő kell. Vagy megfeneklünk és nem fog tovább menni, vagy idő kell, és ő belátja. Nálam sincs a bölcsek köve, viszont ő nagyon jó személyiség, hogy jelezzen vissza. Nem visszaél, hanem él ezzel a lehetőséggel, és mindegyikünk azt szeretné, hogy egymást erősítsük, és nem akarok nagy szavakat, meg közhelyeket mondani, de tényleg így összekapaszkodva megyünk előre. Ha csapatmunkában dolgozunk, sokkal erősebbek vagyunk, minthogyha egyénileg szaszeroljuk ki, hogy akkor most mi lenne a jó és elbeszélünk egymás mellett.

Mi a helyzet a teljes válogatottal? Hogyan tudják akár a személyes tapasztalataikat fejleszteni ahhoz, hogy a válogatott ott legyen majd Párizsban?

DANCSHÁZY-NAGY TAMÁS: A fő probléma az volt, hogy nagyon hullámzó volt a teljesítményünk. A fő feladat az az, hogy ezt a nagy amplitúdójú mozgást próbáljuk szűkíteni, és nyilván Gergőnek is ebben nagyon nagy feladata van, hisz most világbajnokként és olimpiai ezüstérmesként tartást tud adni a csapatnak mind belülről és mind az ellenfelek szemszögéből is. Én nagyon hiszek a férfi párbajtőrcsapatban, hogy három év múlva ott lesz az olimpián, és nemcsak kijutunk, hanem ott komoly esélyeink is lesznek.

Hogyan reagáltak a többiek erre az ezüstéremre és milyen terveket dolgoztak, dolgoznak ki?

SIKLÓSI GERGELY: Nagyon szurkoltak, óriási munkát fektettek bele az én felkészítésembe az olimpia előtt, nagyon profik voltak. Sokszor meg is vertek, és tényleg azt éreztem, hogy mindannyiuk őszintén kívánja nekem a sikert az olimpia előtt, majd őszintén gratulál, hogy örül a sikeremnek. Nekem tényleg nem az egyéni eredmények a fontosak, hanem azt szeretném, hogy együtt érjünk majd a csúcsra. Az egyéni eredmények ellenére csapatembernek gondolom magam, és ezt szeretném hangsúlyozni a jövőben. Én egy fiatalabb csapatot látok magam előtt, akik világverők is lehetnek, ha jól menedzseljük az egész csapatot. Szeretném, ha együtt már az októberi Európa-bajnokságon megmutatnánk, hogy mire vagyunk képesek.

Arról beszéltek-e, hogy a párizsi olimpia végéig milyen közös terveik vannak?

DANCSHÁZY-NAGY TAMÁS: Én csak a lendületet érzem most, tényleg öröm és hatalmas boldogság volt, hogy ezek a srácok milyen elánnal, odaadással, önzetlenül segítették Gergőt, és ezt a lendületet most el kell csípnünk, meg kell ragadnunk, tovább vinni a következő három évben. Nagyon kemény három évünk lesz, de úgy érzem, hogy a következő három évben le tudjuk ezt a nehéz időszakból szerzett rutint és tudást és erőt szüretelni majd.

Mivel lenne elégedett így a következő években?

SIKLÓSI GERGELY: Én csak a csapatot látom magam előtt. Most az októberi Európa-bajnokságon egy éremmel, ha gazdagodnánk, akkor elégedett lennék. A hároméves ciklusban pedig egy sikeres kvalifikációt látnok, és nem az utolsó helyet szeretném megfogni, hanem a világranglista első négy helye közül valamelyiket. Én merek nagyot álmodni mindig, és most is szeretném, ha a csapat együtt álmodna velem és együtt dolgozna ezért a sikerért. Majd ha kijutottunk az olimpiára, akkor elkezdünk arra is tervezni. Először a világkupán kell visszakapaszkodnunk a világranglista első hat helyére, és onnantól pedig minél jobban előre lépkedni minden versenyen, több és több érmet szerezni.