Hogyan függ össze a nemzeti agrárstratégia az Európai Unió közös agrárpolitikájával?

A nemzeti agrárpolitika része az európai uniós agrárpolitikának. Az Európai Unió legrégebbi közös politikája az agrárpolitika, az unió meghozza a kereteket, amelyeket egy országnak alkalmaznia kell, és egy ország abban mozog szabadon. És egy kormány szabadon dönthet a nemzeti társfinanszírozás mértékéről. Korábbi időszakokban a magyar kormányok úgy döntöttek, hogy 17,5 százalékkal egészítik ki az Európai Unióból jövő forrásokat, most pedig az a történelmi léptékű döntés született, hogy a kormány 80 százalékkal egészíti ki. Ez azt jelenti, hogy míg korábban 1500 milliárdos volt a vidékfejlesztési tétel, addig most 4265 milliárd forint, tehát megháromszorozódott. Ez olyan mozgásteret enged a magyar agrárpolitika és a vidékfejlesztés számára, amely korábban elképzelhetetlen mértékű volt.

A közös európai agrárpolitika az európai költségvetésen belül nagy falatnak számít?

Igen, hiszen a mezőgazdasági termelés egyben a vidéknek a fenntartása, környezetünk megóvása és az élelmiszer-termelés a termőföldtől az asztalig, ez egy hosszú spektrum, ez egy nagy falat.

Új uniós költségvetési ciklusban vagyunk. Az új közös európai agrárpolitika változott a korábbi ciklusban folytatott agrárpolitikához képest?

Alapelveiben nem, irányaiban igen, sokkal inkább környezetérzékennyé vált, hiszen az összes forrásunk 40 százalékát környezeti célokra kell fordítani. Minden egyes európai uniós ciklusnál, amikor indul, zajlik egy nagy vita, hogy milyen irányú legyen a támogatás, hogy a közös agrárpolitika kapja a nagy falatot és a termelőket támogassuk, vagy a másik irányzat, hogy adjuk oda az embereknek a pénzt, és majd ők képesek lesznek megfizetni a drágább élelmiszert. A közös agrárpolitika forrásai lehetővé teszik, hogy ne legyen megműveletlen terület az Európai Unióban. Ez mindnyájunk közös érdeke.

Ha több forrást fordítanak a fenntarthatóságra, a környezetvédelemre, ez nem üti a versenyképesség követelményét?

A közös agrárpolitika egyetemleges minden egyes európai uniós gazdára nézve. Akkor lenne hátrányos, ha az egyik európai uniós gazda kapna forrást, a másik meg nem.

De a világon az Európai Unión kívül is vannak más élelmiszer-termelő területek is.

Ez így igaz, és alaptétel szerte a világban, hogy amíg ember lesz a Földön, addig enni és inni minden nap kell, és emiatt az élelmiszer minden országban stratégiai, kiemelt érdek, és ezért ezeket a támogatásokat finanszírozni kell. Azért jó a közös agrárpolitika, mert gyakorlatilag eltüntette az országok közötti erőkülönbségeket. A gazdákat egy startvonal mögé állítjuk, hogy egyszerre induljon és versenyezzen mindenki. Így is van különbség, hiszen vita van az Európai Unió és az újonnan csatlakozó országok között, mert amikor mi csatlakoztunk, akkor nekünk teljesíteni kellett a környezetünkkel szemben olyan feltételeket, amelyeket most sokkal jobban megszigorítanak, és nem igazságos az, hogy nekünk is 30 százalékot kell csökkenteni a növényvédő szerek használatán és a hollandoknak is, holott ők háromszor meg ötször többet használnak egy hektárra, mint amennyit mi használhatunk. Akkor a versenyképességben mégiscsak különbség van.

Ha él az gazdákat az Európai Unió teljes szintén azonos startvonalra tevő elv, ezt például hogy lehetett lenyomni a francia gazdák torkán?

Általában a magyar és a francia gazdaérdek pontosan egybeesik, és ezért is kellett tárgyalnunk a kompromisszum megszületése előtt éjjel fél háromkor a francia miniszterrel arról, hogyan tudjuk megkötni azokat az alapdöntéseket, amellyel aztán elfogadható lesz mindkét ország számára a közös agrárpolitika.

Hogyan eshet egybe a francia meg a magyar gazda érdeke? Nem azonos helyzetből indultunk.

A gazdálkodói méreteink egyeznek. A magyar átlagméret is 30,5 hektár, a támogatási elveinkben, a fejlesztéseink irányainkban is passzolunk a franciákkal. Sok hátrányt kell egyébként leküzdenünk, három olyan ciklus van, amely nagyon nagy mértékben hat a magyar mezőgazdaságra. Az első a rendszerváltáskori időszak, hiszen ott azt gondoltuk, hogy a feldolgozóipar, élelmiszeripar privatizációjával majd fejlesztések következnek, de bezárták, lebontották ezeket az iparágakat, és visszanyomták a magyar mezőgazdaságot alapanyag-termelő státuszba. Ez a legsúlyosabb következmény. Majd bekövetkezett a második negatív hullám, egy rossz döntés, még a szocialista kormányzás időszakában, amikor az első európai uniós forrást rosszul használták föl, amikor a gazdaságélénkítésre a kisebb hányadot, 40 százalékot fordítottak és a kohézióra 60 százalékot. Ez egy rendkívül súlyos hiba volt, mert a lengyel mezőgazdaság akkor lépte le a magyar mezőgazdaságot. Most jön a harmadik ciklus, amikor a nemzeti társfinanszírozással történelmi döntést hoz a magyar kormány, hogy ezeket a hátrányokat egyszer s mindenkorra ledolgozzuk és meg is haladjuk. Két év alatt több pénzt fogunk elkölteni, mint a korábbi teljes hétéves költségvetés volt. Olyan ütemváltás történik a magyar mezőgazdaságban, élelmiszeriparban, feldolgozóiparban az elkövetkező két évben is, amely versenyképessé tesz bennünket.

Ha jól értem, akkor ezt a pénzt a feldolgozóipar fejlesztésére kell fordítani, mert az épült le?

Arra is. A forrásokat úgy kell elköltenünk, hogy a 40 százaléka környezeti célokat szolgáljon. Tehát kell mindenképpen egy precíziós irányú fejlesztés az alapanyag-termelésben. Erre kell ráépíteni a tárolókapacitásokat, majd az elsődleges feldolgozást, és aztán vinni tovább a feldolgozóiparba, az élelmiszeriparba ezeket a forrásokat. A Covid-járvány megtanított bennünket sok mindenre. Szabályoznunk kell azt, hogy mik voltak a gyenge pontjaink, miből nem voltunk önellátók. Ezek a nagy stratégiai döntések, amelyeket meg kellett hozni és meg is kell finanszírozni. És erre építjük föl sorban aztán a kiegészítőket.

Egyszerre kell megfelelni a változó fogyasztói igényeknek, az egyre kedvezőtlenebb és kiszámíthatatlanabb időjárásnak, a környezetvédelmi előírásoknak úgy, hogy közben a mezőgazdasági termelés tudjon profitot csinálni. Van erre valami modell?

Ez a legnagyobb kihívás. A támogatásaink mind ezt szolgálják. Nézzük egy precíziós gép vásárlásának támogatását. Első támogatási pont, hogy rögtön építsük is ki a magyar ipar lábát, mondjuk, azt a drónt majd Magyarországon állítsa elő valaki, amelyet meg tud vásárolni a gazda. Ezzel a kijuttatott növényvédő szer mértékét 10 százalékra lehet csökkenteni, hiszen műholdon látszik, hol van a fertőzött terület, azonnal odamegy a drón, azt a területet permetezi le. Az előírás, hogy 40 százalékkal csökkenteni kell a terhelést, már rögtön teljesítjük is. Sokkal olcsóbban meg tudjuk tenni, csökken a szántóföldi növényvédelmi költség. Ha az állattenyésztést nézünk, ma már fejőautomaták vannak, ember érintése nélkül tudnak működni. Grammra tudjuk adagolni a saját egyedi tejtermeléséhez igényelt takarmánymennyiséget, mert leolvassa a technológia a tehén azonosítószámát, rögzíti, hogy mennyi tejet adott le, ehhez kiszámolja, hogy neki mennyi takarmányra van szüksége, és amikor a tehén odamegy az önetetőhöz, pontosan azt az összetételű és azt a mennyiségű abrakot kapja, amire neki szüksége van. A technológia és a precíziós gazdálkodás egyben versenyképességi helyzetet is eredményez, másrészt pedig nagy mértékben a környezet védelmét is eredményezi.

Mi lesz Pista bácsi egy szem tehenének tejével, amit ő ki akar vinni a piacra? Hogy lesz versenyképes ezzel a precíziós tejtermelési rendszerrel?

Amit ő tud csinálni, az az egyedi kézműves termék: sajt, tejföl, túró, orda, és lehetne sorolni. Ezek az egyedi kézműves termékek csodát csináltak a magyar gasztronómiában. Pont most írtunk ki egy olyan pályázatot ilyen kisgazdákra, hogy tudjanak venni ők is fejőrobotot. Ha már van húsz tehene, akkor bőséggel megérné neki. Ha eddig öt tehenet fejt, akkor legyen kedve tízzel, hússzal vagy akár harminccal előrehaladni. Így tudjuk megerősíteni azokat a kisgazdálkodókat, akik küszködnek, hogy tudatos gazdák lehessenek az elkövetkező időszakban

De honnan lesz az öttehenes gazdának szakértelme a precíziós gép kezeléséhez?

Nem bonyolultak ám ezek a készülékek. Aki vásárol egy ilyen fejőautomatát, minden ismeretet megkap hozzá. Sokkal inkább kell foglalkoznunk majd azzal, hogy a gazda megtanulja az új vetőmagot, az új növényvédő szert, a környezetkímélő, új technológiákat. Nem véletlen, hogy megindítottuk az agrárszakképző intézményeink fejlesztését, mert mi ezekre szeretnénk építeni. És a téli hónapokban, amikor– kivéve az állattenyésztőket – a gazdáknak egy kicsit könnyebb, üljenek le az iskolapadba, jöjjenek el és beszélgessünk róla. A falugazdászoknak, a szaktanácsadóknak is nagy szerepük, hogy hogy tudjuk oda-vissza az információt áramoltatni.

Az önellátás az nem maga a szegénység? Hiszen akkor nincsen piac, nem lehet profitért eladni valamit.

Ez inkább arról szól, hogy van egy csomó lehetőségünk, adottságunk, de nem élünk vele. Kiszolgáltatott, fonák helyzet az, hogy a falusi ember számára nincs otthon tojás, mert nem tart egy tyúkot sem. Én annak örülök, hogy az önellátás kezd érdekessé, divattá, életformává, hobbivá válni. Ha van egy kiskertem, legyen büszkeség az, hogy saját paradicsomom van, saját paprikám van, tehát hogy van valami, ami az enyém.

De ez az érdeklődő városi ember kategóriája, akinek nemcsak egy erkélye van, hanem kis háza is van, nem?

Innen kell induljon minden. A probléma ott van, hogy a falusi ember elvesztette azt a készségét, hogy önállóan meg tudjon élni. Lemondott arról a lehetőségről, ami a falunak igazából előnye volt. Ha kevesebbet is keresett a munkahelyén, de azon spórolt, hogy önellátó tudott lenni, mert a kertjében megtermett minden, amire az élelmiszer-ellátásához szüksége volt.

Ez nem egy önkizsigerelő életforma?

Miért nem fogjuk ezt föl úgy, hogy ha az ember mást csinál, mint a munkahelyén, akkor az kikapcsolódás? Nem biztos, hogy az a pihenés, hogy hazajövök, és fölrakom a lábamat a zsámolyra. Ez egyáltalán nem fárasztó, mert nem akkora a mérete, hogy abba belehaljon valaki, hogy megcsinálja. Ennél szerintem nagyszerűbb érzés nincsen. A tulajdon érzése. A kezem munkájának a gyümölcse. Óriási az a hangulat, amikor a kiskerttulajdonosok összejönnek, kertbarátok egyesületébe szerveződve cserélnek egymással vetőmagot, cserélnek egymással gyümölcsöt, mennek egymáshoz metszési tanácsadásra.

De ez nem a piac, hanem ez életmód.

Ez egy életmód, de itt jön a piacnak a szerepe, mert valakinek meg kell finanszírozni azt a vetőmagot, és a fölösleget ki tudom vinni a piacra. Személyes példám, hogy otthon van 15 tyúkunk, a feleségem tanárnő, és ami tojást mi nem eszünk meg, azt beviszi a tantestületbe. Örömmel elviszik a kollégák, megfizetik. Én abból veszem meg a takarmányt aztán a tyúkjaimnak, tehát az én családomnak kvázi ingyen van a tojás, mert akinek mi eladjuk, azok megfinanszírozzák azt, amibe kerül. Azt nem tudja megfinanszírozni senki, hogy reggel meg este valaki hátramegy, hogy összeszedje a tojást és adjon nekik enni. Tehát ez egy olyan új életlehetőség is, amellyel élni kell.

Hogy bírták ki a gazdák azt, hogy a vendéglátóiparon belül komplett szektorok estek ki?

Ez egy nagyon nehéz kérdés. Ezért vetettük be a 25 milliárdos élelmiszer-ipari segítséget, amellyel támogattuk az egész ágazatot, ezért kellett a hitelmoratóriumot bevezetni, ezért emeltük föl az agrár-Széchenyi kártya cash-flow lehetőségét 100 millió forintról 200 millió forintra, hogy a gazdáknak legyen túlélési lehetőségük. Nem múlik el egy járvány nyomtalanul, de talán a túlélést tudtuk biztosítani úgy, hogy az újrakezdés majd kárpótolja őket az elmúlt nehézségekért. Hatalmas fejlesztési kedv van a gazdatársadalomban, bíznak a jövőben minden nehézség ellenére is, és azt látom, hogy ezt a megtorpanást igazából arra használták föl nagyon sokan, hogy leültek és átgondolták családilag, hogy hogyan tovább, és eldöntötték, hogy mi a kitörés, hogyan kell fejleszteni.

Mit fog csinálni a vidékfejlesztési kormánybizottság? Benne van ön, Navracsics Tibor, Stumpf István, Lázár János és a miniszterelnök vezeti.

Ez a 4265 milliárd forint egy történelmi léptékű döntés, és szeretnénk újraszabni az egész vidékfejlesztési politikánkat. Nagyon fontos az, hogy a helyi gazdaság motorja legyen a nemzetgazdaságnak, hiszen az exporttöbblet 60-70 százalékát az agrárium teszi ki. Szeretnénk elérni, hogy érdemes legyen vidéken maradni, hogy a föld valódi megtartóerő lehessen.

A személyekből ítélve itt oktatásról, fejlesztésekről, mindenről egyben fognak dönteni?

Pontosan így van, mert a vidékfejlesztésen túl ehhez hozzátartozik a falusi csok, a magyar falu program. De nézni kell, hogy hova kell több vidékfejlesztési forrást juttatni, hogy a hátrányukat le tudják küzdeni, hol van szabad munkaerő, hol van olyan kapacitás, amelyet termelésre kell fognunk. Területileg is meg kell határoznunk azt, hogy hova tud menni ez a forrás. Akkor költjük el jól a forintokat, ha 1 forint befektetés másfél forint GDP-növekedést tud előirányozni.

A kormánybizottság megtárgyalja, és idővel lesz egy olyan program, amely kijelöli, hogy merre van az előre?

A közös agrárpolitika hét évre szól, de 2021-2022 átmeneti időszak, le kell zárni a régit és meg kell indulnunk az újjal. Mi is úgy készítjük az előterjesztést, hogy van egy 2021-22-re szóló része, és van a 2023-tól 2027-ig tartó időszaka. A kormánybizottságnak az a feladata, hogy irányt szabjon, elveket rögzítsen le, politikát alkosson.

Hogy látja most így február végén, lesz júniusban agrárköltségvetés?

A legfontosabb kérdéseket a magyar kormány a maga részéről eldöntötte. Az Európai Unió is eldöntötte. Nemzeti stratégiai tervet kell készítenünk, ezt kell jóváhagyatnunk az Európai Unióval. Onnantól lesz majd éles az európai uniós költségvetés. A magyar kormány már döntött, hogy a nemzeti társfinanszírozás 17,5 százalék helyett 80 százalék lesz, és tudjuk, ez konkrétan 4265 milliárd forintot jelent, és ez évekre lebontva a magyar költségvetés számára mint teher van előirányozva.