Mi a digitalizáció szerepe és jelentősége napjainkban?

A legkönnyebb és a legnehezebb is egyben válaszolni, hiszen pont a Covid-járvány tanított meg minket igazából arra, hogy a XXI. században a fizikai távolságtartás a ma ismert legjobb ellenszere a járvány terjedésének. Ahhoz, hogy a gazdaságot, a társadalmat működőképesen fenn tudjuk tartani, a digitalizáció nyújtja leginkább az esélyt és az eszközt. Így a Digitális Jólét Programnak ma az a feladata, hogy a nagyon sok stratégiai elképzelést valóra váltsa. Egy idő előtti előadást látunk.

Azt értjük, hogy a digitalizációnak mi a jelentősége a hétköznapokban és a gazdaságban. Jól értjük már ez az egy év alatt?

Folyamatosan értékeljük a helyzetet, de utólag fogjuk igazából látni, hogy milyen átrendeződés zajlik. Az emberi civilizációban minden ilyen nagy válság egy jelentős újraosztást jelent. Ebből lehet vesztesen is kikerülni, meg győztesen is. A Digitális Jólét Programnak az öt évvel ezelőtti kezdetektől fogva az volt a feladata – mivel a XXI. század elejének legrobosztusabb globális folyamata a digitalizáció –, hogy ezeknél az átrendeződéseknél a magyar társadalom, a közösségek, a vállalkozások, az egyének győztesen kerüljenek ki. Ehhez kell kompetenciafejlesztés, iparpolitika vagy adott esetben adatvagyon ügynökség és mesterséges intelligencia stratégia.

Az államigazgatásban mit jelent a digitalizáció? Nem papírokon, hanem monitorokon zajlik az ügyintézés?

Nem, ezt nagyjából tíz évvel ezelőtt mondtuk így. A jelenlegi kormányzati mandátum közigazgatás-fejlesztése 2011-re nyúlik vissza, akkor a Magyary Program úgy ragadta meg a közigazgatást, hogy négy dimenziója van: szervezet, feladat, eljárás és személyzet, azon belül volt az e-közigazgatás, hogy az analóg folyamatokat lehetőség szerint digitális eszközökkel hajtsuk végre. Ma a digitalizáció az egész gondolatmenetet, a munkafolyamatot átszervezi, és hatással van a szervezetre, a feladatra és a személyzetre is. Hadd mondjak néhány példát. A közigazgatásban, ha jelentős adatvagyonokkal dolgozunk és mesterséges intelligenciát alkalmazunk, akkor nagyobb számosságot és gyorsaságot tudunk elérni, amely ilyen értelemben teljesen átalakítja az ügyfélélményt. Ahhoz vagyunk hozzászokva, akár közösségi médiát, akár keresőmotort használunk, hogy néha szinte bántóan személyre szabott a szolgáltatás, mintha a gép tudná, hogy mi mire gondolunk és sokszor tolakodóan kezdeményező ez a platform. Viszont törvényszerű, hogy a közigazgatási ügyfelek, az állampolgárok, a vállalkozások ezt várják el a közigazgatástól is. A digitális közigazgatásnak az az újdonsága, hogy személyre szabottnak és kezdeményezőnek kell lennie az eddigi évszázados rutinhoz képest, ami erőltetetten sokszor inkább egységes, és nem annyira kezdeményező, hanem inkább követő vagy adott esetben gátló.

A másik oldalon ott van ügyfél. Azok a kompetenciák, amelyek egy ilyen digitális ügyintézéshez szükségesek, mindenkinél megvannak?

Természetesen nem. Tenni kell azért, hogy az ügyfelek a szükséges kompetenciával rendelkezzenek, és ez nemcsak arról szól, hogy használjuk ezeket az eszközöket, hanem biztonságosan tudjuk használni. A digitális szakadékot kell áthidalni, betemetni, de a másik oldal, ha valaki használja is az eszközét, akkor az adataival, az adatvagyonával megfelelő módon és felelősen tudjon rendelkezni. A kormány elfogadta a digitális kompetenciáról szóló kormányhatározatot, amely egy európai uniós keretrendszer, és ott kiemelt feladat, hogy nemcsak használni kell az eszközt, hanem a saját személyes adatainkat biztonságban kell tudnunk.

A Digitális Jólét Program már jó pár éve működik. Mit értünk a digitális jólét alatt?

A mi szűk értelmezésünk szerint a digitális jólét egyrészt jelenti azt, hogy a digitalizáció a korábbiaknál sokkal gyorsabban újraosztja a munkaerőpiacon a szerepeket, adott esetben a versenytársakat olyan előnyhöz juttatja, amire nem is gondoltunk korábban. Tehát a jólét egyik feladata az, hogy versenyképesek legyenek a magyar vállalkozások, közösségek és állampolgárok ne legyenek kiszolgáltatva az új helyzetben. A jólét a másik oldalról pedig az, hogy minden társadalomnak, államnak és kormánynak van egy emberképe, amihez képest mérhetjük azt, hogy az emberek jólétben élnek-e. Ez nyilvánvalóan szellemi és anyagi jólétet is jelent. Amikor a DJP elindult, mindig arról beszéltünk, hogy kompetens emberek kellenek ma, de meg kell tartani az embereket embernek, társas lénynek, ha tetszik, szerethető embernek. Ma már klinikailag bizonyított tény, hogy az internet-túlhasználat ugyanúgy függőséget tud okozni, mint más szenvedélybetegség. Új jelenség, hogy a mindennapunk és tájékozódásunk részévé vált a közösségi média és az internet, és abban a tekintetben is van állami feladat, ha a valóságot el tudják ferdíteni fake news-okkal, tévhitekkel, tendenciózus, a közigazgatást vagy éppen áaz llamműködést érintő hírfolyammal, akkor az alkotmányos berendezkedésünknek egyfajta új kihívással kell szembesülnie, magyarán: az államalkotó embert kell megfelelő módon tájékoztatni. Nemcsak Magyarországon, hanem a glóbuszon mindenhol nyilvános disputák zajlanak a közbeszédről, az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy a sajtószabadság mellett ezt a fajta tárgyszerű valóságérzékelését az állampolgároknak hogy tudjuk előállítani. Ez a három dimenziója az embernek, amit a DJP jólétként megragad.

Magyarországon ebben a pillanatban mekkora digitális jólétben élünk?

Nehéz erre nagyon röviden válaszolni. Vannak mérések, amelyek egy digitális ökoszisztéma fejlettségét mérik, de a fejlettség nem feltétlenül jólétet jelent, hiszen a jólét inkább egy szubjektív érzület. A a DESI index az Európai Unión belül első számú fokmérője a digitális fejlettségnek, és messze nem jó, de még mindig a legjobb mérőeszköz, amellyel ma tudunk dolgozni. Vannak olyan faktorok, ahol jól teljesít Magyarország, ilyen például az 5G felkészültség. Vannak olyan területek, ahol nem állunk igazából jók. Kettőt emelnék ki, az egyik, hogy a közadatok hozzáférhetőségét tartja nagyon elégtelennek a DESI-mérés Magyarországon. A magyar jogrendszer az adatot jól kezeli, az adatvagyont mint jószágot meg kevésbé, és ezért volt nagy előrelépés, hogy a mesterséges intelligencia stratégiába, amelyet szeptember 9-én fogadott el a kormány, bekerült, hogy be kell vezetni Magyarországon az adatgazdaságot, amelynek az alapja az adatvagyon. Jogilag magánjogi jószágként definiálni kell az adatvagyont, és kell találni egy alanyt, aki a közigazgatáson belül ezzel foglalkozik. Ezt hajtja végre a NAVÜ, és a közfeladatok vagy közszolgáltatás tekintetében jelentőset fogunk lépni jövőre.

Melyik a másik problémás terület?

Kritika tárgyává teszi a DESI index, hogy Magyarországon az online kereskedés fejletlen. Jelenleg az online kereskedelemmel foglalkozó nagy szolgáltatók zöme nincs magyar tulajdonban, ezért fontos a magyar online kereskedelmi szolgáltatók támogatása, a megfelelő platformok fejlesztése. És amíg nincs megfelelő fogyasztóvédelem az online kereskedelemben, mert kicsit még analóg a fogyasztóvédelmünk, addig önmagában nem tartom önértéknek az online kereskedelmet. E tekintetben is léptünk, három évvel ezelőtt létrejött a DJP keretében a Polgári törvénykönyv digitális novelláját előkészítő munkacsoport, és tavaszra érdemi javaslatok lesznek a digitális fogyasztóvédelemről.

Az egy dolog, hogy tulajdonképpen már rengeteg ügyet el lehet intézni online az interneten, de van a felhasználó oldalán két dolog, ami szükséges ehhez, hogy értse és tudja, hogy mit csinál, valamint hogy legyen megfelelő hardvere, illetve szoftvere. Ezen a területen hogy állunk?

Alapvetően a képességekkel jól állunk, az általános állampolgári tudatosság tekintetében, hogy amennyire lehet, online eszközöket használjak, azzal még nem állunk igazából jól. Nagyon sok ember azért ragaszkodik a személyes ügyintézéshez, mert ez lehet egy programelem is az életében, ezért kellő óvatosságra intek mindenkit, hogy mindent az online-ra vigyünk át. Vannak társadalmi rutinok, amelyeket csak nagyon lassan, adott esetben egy évtized alatt lehet átírni. Például két héttel ezelőtt elindult a digitális falu program, a legbonyolultabban elérhető közigazgatási ügyfélkör számára is összeraktunk egy csomagot, amely az online ügyintézést támogatja.

Mit jelent az adatvagyon kifejezés?

A digitális társadalmat és a digitális gazdaságot valami olyan vagyonelem fűti, amelyet nem tudunk jelenleg kellő pontossággal leírni. Van olyan jogi megközelítés, amely azt mondja, hogy esetleg a dolog fogalmát kellene kiterjesztenünk az adatvagyonra, ami azért sántít, mert a dolog természetétől ez teljesen eltér. Volt egy másik megközelítés, amely a szerzői jogi rezsimet próbálta alkalmazni erre, de az nem elég rugalmas. Oda jutottak a jogász kollégák, zömében a nagy polgárjogi tanszékek vezetői, hogy nincs más hátra, a magyar jogrendszerben – és ez egyfajta világújdonság – mint egy új sui generis magánjogi jószágként kell nevesíteni az adatvagyont. Ennek megfelelően újradefiniáljuk, mégis mi az az adatvagyon, hogyan működik a rendelkezési jog, a használata, a változtatáshoz való jog. Ez még előttünk van. Ami biztos, hogy ki kell mondani, azért, mert az adatvagyont szeretjük és szükséges is használni, ez még nem egy uratlan jószág. Tehát nem azt jelenti, hogy nincs mögötte egy elszámolási viszony. Amikor a nagy technológiai cégek extraprofitot realizálnak abból, hogy az ügyfeleik adott esetben személytelenített adatmozgásait értékelik, akkor látnunk kell, hogy van egy nagyon egyszerű kereskedelmi kapcsolat, tehát az állampolgár vagy a vállalkozás szolgáltatást kap az adataiért cserébe, de mögötte a tényleges, közgazdaságilag értelmezhető elszámolási viszony nincs megfelelően definiálva. Erre tesz kísérletet az adatvagyon-jogalkotás, hogy mint jószágot, valóban gazdasági természetének megfelelően tudjuk értékelni, és az értékelés mentén elszámolási viszonyokat tudjunk létrehozni.

Mi a legkisebb egység, ami még értelmezhető adatvagyon szempontjából?

Az adatvagyontól le tudunk menni egészen a szinguláris adatig, és nagyjából a piac fogja meghatározni, hogy mi az a minimális adattömeg, amelynek egyáltalán van forgalmi értéke.

Az egyén rendelkezik adatvagyonnal? Mindenki egyfajta adatvagyon birtokosa?

Ahogy az embereknek a tudatukban van, hogy milyen ingatlanjaik vannak, milyen társasági portfoliójuk van, milyen készpénzállományuk van és ezzel rendelkeznek, úgy a digitális társadalomban és gazdaságban folyamatosan termelünk egy új jószágot, folyamatosan lábnyomokat hagyunk, és ezt lehet rögzíteni és erre lehet szolgáltatásokat építeni. A vállalkozásoknak és az egyéneknek tudatosodniuk kell, hogy nekik folyamatosan van adatvagyonuk, amely feletti rendelkezési jogot vissza kell szerezni. E tekintetben az államnak az a feladata, hogy megteremtse a megfelelő jogi-intézményi keretet, támogassa azokat a magyar K+F fejlesztéseket, amely az adattárcát digitálisan tudja kezelni, és ha Magyarországon vagy külföldön a vagyonnal kapcsolatos érdekérvényesítési jog vagy kérdés merül föl, a megfelelő jogi fórumot biztosítsa. Ez átvezet minket egy kicsit a nemzetközi magánjog világába, mert azért ma az ügyfelek szempontjából a domináns a távol-keleti és észak-amerikai szolgáltató. Rendkívül izgalmas lesz, hogy ezeket a technológiai globális cégeket mennyire lehet az új típusú gondolkodásra rábírni, hiszen az extraprofitjuknak pont az az egyik motorja, hogy olyan jószággal kereskednek, ahol az ügyfél nincs tisztában a jószág értékével, arról már nem beszélek, hogy adót meg nem is fizetnek egy olyan helyen, ahol ezek az állampolgárok élnek. Ennek már nekifutott az Európai Unió is, külön tagállamok is, meg az OECD is, de elsősorban az Egyesült Államoknak az elég rigid hozzáállása tette lehetetlenné az ezzel kapcsolatos együttgondolkodást. Én nagyon bízom benne, hogy ez az álláspont többek között az Európai Unió közös fellépése kapcsán változni fog.

Hogyan különböztethető meg a magán- és a közadatvagyon?

Az választja el, hogy milyen körben születik az adatvagyon. Az alkotmány kimondta, hogy a nemzeti vagyon része a nemzeti adatvagyon, de ott csak néhány nyilvántartás különleges védelméről volt szó. Az a fajta mögöttes magánjogi megragadás, amin ma dolgozunk, abból a felismerésből ered, hogy a tömegesség és érték szempontjából a magánadat-vagyonok erőteljesebbek és nagyobbak, mint a közadat-vagyonok. Nagyjából 100-120 olyan nagy állami nyilvántartás van, amely a zömét adja a magyar nemzeti adatvagyonnak, de ha minden apró nyilvántartást is számba veszünk, akkor tízezret meghaladja ez a nyilvántartási rendszer, és nagyon vegyes. Ami újdonság, a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség, amely kormányrendeleti nevesítéssel szeptember 24-ével jött létre, és az elmúlt két hónapban elkezdte érdemben a működését. Mi nem hatóság szeretnénk lenni, hanem szolgáltató ügynökség. A szakmai hátteret a mesterséges intelligencia koalíció adja, amely két éve működik, és tulajdonostól, jogállástól függetlenül a teljes magyar digitális ökoszisztémát keretei között tudja. Négy dimenzióját határoztuk meg az adatvagyonnak, van egy jogi-közigazgatási, egy közgazdasági, egy műszaki-szemantikai és egy közpolitikai dimenziója. A jogi-közigazgatási dimenzióban azt mondtuk, hogy van egy domináns magánjogi jószág, amelyet valamilyen szinten egy elszámolási viszonyrendszerben érdemes értékesíteni, de a legtöbb vagyonelemnél egyfajta adatrezsicsökkentésre kerül sor. Erről szólt például a digitális agrárstratégia, amely azt tűzte ki célul, hogy a meteorológiai vagy éppen a földnyilvántartási adatokat különösebb ellenszolgáltatás nélkül kell széles nyilvánosság számára jó minőségben elérhetővé tenni. A második dimenzió a közgazdasági, hogy hogyan értékeljük az adatvagyonokat, mik az értékesítésnek és az értékelésnek a sztenderdjei. A harmadik dimenzió a műszaki-szemantikai, amikor arról beszélünk, hogy a digitális államkormányzásnál mitől tiszta az adat. Nyilvánvalóan jogtisztának kell lennie, de legalább ennyire fontos a műszaki tisztaság és interoperabilitás, hogy valóban hozzáférhetők és összekapcsolhatók legyenek az adatbázisok, és a tényleges tételek az adatbázison belül érvényesek legyenek. A közpolitikai dimenzió, hogy az adatok alapján ítélkeznek az emberek, ezért elemi alkotmányos érdek, hogy az adataikat az emberek megfelelő módon tartsák karban, vigyázzanak rá, és ahhoz, hogy Magyarországon a digitális gazdaság versenyképes legyen, nagyon fontos, hogy arra biztassuk az embereket, az adatvagyonukat bátran osszák meg. Az államnak a feladata közpolitikailag az, hogy fogyasztóvédelmi szempontból biztonságos intézményrendszert hozzon létre és amennyire lehet, az embereknek támogassa az abbéli tevékenységét, hogy az adatvagyonokkal gazdasági szereplőkké váljanak.

A nemzeti adatvagyon része az én orvosi leletemtől a NAV-nak a különböző adatain át a minden digitálisan megtalálható vizsgaadat, jelentkezés, bankszámla?

Az állami nyilvántartások a nemzeti adatvagyon részei. Tehát ha ez egy állami nyilvántartásban szerepel, akkor a nemzeti adatvagyon része, de az adatgazda változatlanul az állampolgár. Ezt a kettősséget kell nekünk megfelelő módon kezelni. Nézzük, ahogy nagy, globális rendszereket raknak össze ezen adatmodellezés alapján és szolgáltatásokat telepítenek rá, és a legtöbb európai gazdasághoz hasonlóan sajnos Magyarország e tekintetben még inaktív. Most kezdjük már megérteni, hogy mire való ez az adat, tartsuk tiszteletben a jelenlegi, egyébként rendkívül magas szintű adatvédelmi jogszabályi rendszert, de az adatoknak a proaktív használata elkerülhetetlen annak érdekében, hogy jó magyar közigazgatás és adatgazdaság legyen, jó magyar vállalkozások legyenek.

Mennyire átjárhatók a különböző adatbázisok, mert ez az egyik előfeltétele annak, hogy gazdálkodni lehessen ezzel a vagyonnal?

Jelentősen javul a helyzet, de van még mit tenni nyilvánvalóan. A 2012 óta megvalósult kormányhivatali rendszer ennek szervezetileg megágyazott, és az elmúlt időszakban jelentőset haladtunk a tekintetben, hogy ezeket az úgynevezett szakrendszereket össze tudjuk drótozni. Azért nagyon át fog ez alakulni a mesterséges intelligencia létrejöttével. Lehet, hogy nem is annyira az lesz a fontos, hogy az egyes szakrendszereknek a belső folyamatait összedrótozzuk, hanem lehet, hogy egy új folyamatrendszer fog előjönni, amely saját maga a mesterséges intelligencia logikája mentén beszívja magához a különböző adatmezőket, és az egy teljesen más szervezeti és szoftverkörnyezetet fog igényelni.

Mekkora a nemzeti adatvagyon?

Ha a szakszerűség látszatát szeretném fenntartani, nem tudok konkrétan válaszolni önnek, mert beláthatatlan. Először nézzük meg, hogy mennyit ér és mink van. Fél év múlva sokkal egzaktabb választ fogok tudni adni, mert meg fogjuk nézni, hogy a közadat-kataszterben mennyire tiszták azok az adatok, mennyire összeköthetők, mennyire fejleszthetők. Az Európai Unió is észlelte, hogy milyen elmaradásban van Észak-Amerikával és Távol-Kelettel szemben, a február 19-én közzétett európai uniós digitalizációs politika nagyon kezdeményezőleg akar fellépni, de fontos, hogy az Európai Unión belül az adatvagyonok tekintetében jó legyen az elszámolási viszony. Tehát az európai értékelés is elindult, erre jó példa, hogy november 25-én az Európai Bizottság közzétette az adatkormányzással kapcsolatos jogszabálytervezetét, ami együtt halad a magyar közadatvagyon-szabályozással, de azért néhány száz méter fórunk van az európai uniós döntéshozatallal szemben. Reális esély mutatkozik arra, hogy a mesterséges intelligencia stratégia, a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség vagy éppen az adattárca egy olyan ökoszisztémát alakít ki, amely húzóágazattá tud válni a magyar gazdaságban.

Hogyan lehet az adatvagyont adni-venni és hogyan lehet ebből utána gazdasági hasznot húzni akár az egyén szintjén, akár egy kisebb közösség szintjén, akár nemzeti szinten.

Az adatvagyonoknak meg adatbázisoknak a kereskedelme most is zajlik, csak töredéke képezi bármifajta elszámolás tárgyát. Konkrét példa említése nélkül is tudunk arról, hogy egyébként teljesen legálisan bizonyos előfizetői vagy ilyen-olyan névjegyzékek gazdát cserélnek. Vagy a nagy technológiai cégeknél a mesterséges intelligencia által folyamatosan elemzett tiszta adatbázis adja a cég értékét, és amikor egy cég gazdát cserél, akkor valójában ezt az adatbázist, ezt az adatvagyont értékelik. A reálfolyamatokban ez zajlik, csak nagyon sokszor egy-egy más könyvelési tétel mögé van elrejtve, immateriális jószágként. És azt gondoljuk, hogy ezt nevén kell nevezni, mert vannak sajátlagos működései. A közösségi médiánál ma az az üzleti modell, hogy én rendelkezésre bocsátom, apró betűs rendelkezések keretei között a képi információt, egyéb kommunikációt, cserébe kapok szolgáltatást, rég nem látott ismerősökhöz hozzájutok, tudok hirdetési tevékenységet végezni és meg tudok szervezni egy osztálytalálkozót. Tulajdonképpen egy cserekereskedelem zajlik, de a szolgáltató, amely sajnálatos módon nem is európai és nem is magyar, realizál ebből egy jelentős gazdasági hasznot, amely nem jelenik meg az adat előállítójánál. Ha fair gazdasági környezet alakul ki és tudjuk definiálni, hogy ez a fajta adatforgalmazás milyen pénzben kifejezett gazdasági tevékenységként működik, akkor újfajta elszámolási dimenziót is meg tudunk nyitni.

Mennyi idő kellhet ehhez?

Ezt a folyamatot is felértékelte a Covid, irgalmatlan adatbázisok jöttek létre, és amikor túl leszünk ezen a traumán, akkor történik egy leltárkészítés, és az emberek, a cégek meg a kormányok végiggondolják az ezzel kapcsolatos elszámolási viszonyokat, és az fog kijönni, hogy van itt teendő, van itt miről beszélgetni. A francia köztársasági elnök is tett olyan kijelentéseket, hogy jó lenne, ha a francia közteherviselésben részt vállalnának az egyesült államokbeli tech-óriások, és elég karakteres választ kapott, hogy ez nem áll az amerikai kormányzat érdekében. Ezt sokáig így nem lehet kezelni, olvasva az Európai Unió ezzel kapcsolatos dokumentumait, ez 2021 őszének az egyik legélénkebb gazdaságpolitikai témája lesz, és szerintem lesz megállapodás. Megvan a kritikus tömeg, ehhez tud hozzájárulni szerény mértékben az, hogy Magyarországon ezt kezdjük jól megragadni. Ha mi hozunk egy jó megoldást és, mondjuk, azt a német gazdaság értelmezi a maga számára, akkor adott esetben jó vitát tudunk kezdeményezni akár a távol-keleti, akár az észak-amerikai partnerekkel.

Kiépülhet egy európai ökoszisztéma?

Ennek helye van, és ki is kell épülnie. Ennek három feltétele van, az egyik, hogy kell európai adattér, de az nem azt jelenti, hogy kalákában mindenki bedob mindent, hanem elszámolási viszonyok vannak, rakjuk össze és együtt tudjunk részesedni nem feltétlenül anyagi haszonból, hanem a szolgáltatási vagy éppen a kutatásfejlesztési haszonból. Nagyon jó példa a járvány kapcsán az intenzív, soha nem látott adatmegosztás, amely a vakcinakeresésnél vagy akár a terápiás munkánál tapasztalható volt. A második feltétel: milyen szinten történjen a szabályozás? Ez nemzetközi magánjogi kodifikációt igényel, aminek dominánsan két szintje van, a nemzeti szint és a globális szint. Nem helyes, hogy az Európai Unió túl akarja dominálni az adatvagyonnal kapcsolatos szabályozást, mert nyilvánvalóan az egyes magánjogi rendszereket nem tudja egységesíteni. A harmadik dolog, hogy az Európai Unió bizonyos bürokratáinak van egy kényszeres megoldása, hogy össze nem illő közpolitikákat összekapcsol. Nagyon fontosnak tartom, ha digitalizációról beszélünk, adatvagyonról beszélünk, adott esetben hálózati gondolkodásról beszélünk, akkor ne kapcsoljunk hozzá olyan közpolitikai narratívákat, amelyek elnehezítik az ezzel kapcsolatos párbeszédet. Ha ez a három feltétlenül teljesül, akkor az Európai Unió föl tudja rakni magát úgy a térképre az adatvagyon-felhasználás szempontjából.