Egy éve lépett hivatalba. Van értelme úgy tagolni, hogy volt egy Covid előtti, normál időszaka, meg van most egy pandémiás időszaka?

Praktikusan épphogy csak másfél hónap telt el a hivatali időből, amikor oldalba kapott minket a Covid és az azzal járó egészségügyi és gazdasági válság. Februárra datálom azt az időpontot, amióta két portfóliót kell vigyek, egyrészt biztosítani azokat a prioritásokat, amelyeket a megbízólevelemben kaptam, és ezenfelül mint második portfólió, segíteni a szomszédainkat a védekezésben.

Hogy lehet ebben az időszakban normálisan dolgozni, amikor a személyes találkozók lehetősége jelentősen szűkült?

Személyes találkozókra akkor van szükség, amikor annak olyan hozzáadott értéke van, amely nélkül nem tudunk továbblépni a munkában. Már az elején próbáltam minél hatékonyabban szervezni a munkát, és a válságkezelésünkön szerintem nem látszott a régiók számára, hogy csak videokonferencián tudunk beszélgetni meg dolgozni. Eredményesek voltunk. Most már én is várom, hogy térjen vissza a normál állapot, mert van egy csomó olyan ügy, amelyet csak személyes találkozókon lehet jól előkészíteni és megvalósítani.

Miért csak személyes találkozón lehet?

Emberek vagyunk, a személyes érintkezést nem pótolja a videó, nyilván a kapcsolatfölvételt, a napi ügyek megbeszélését segíti, de ha az ember közép-, hosszú távú tervekről kíván a másikkal tárgyalni, akkor jó látni azokat a gesztusokat, a reakciókat, amelyek elvezetnek a kapcsolatok fejlesztéséhez. Plusz vannak olyan érzékeny ügyek, amelyeket az ember nem szívesen beszél meg egy olyan videokonferencián, ahol a biztonság nem feltétlenül azonos egy személyes találkozóéval.

A bizottság és ön is erősen elkötelezett a nyugat-balkáni bővítés mellett. Mi van most a csőben?

Onnan indultunk, hogy jelentős kudarcélménye volt egész Európának, amikor tavaly októberben nem sikerült megegyezni Észak-Macedónia és Albánia ügyében. Ezt a kérdést meg tudtuk oldani, megújítottuk a csatlakozási folyamatot, elértük a megállapodást márciusban, amit az Európai Tanács is megerősített, és megkezdődhettek a csatlakozási tárgyalások Észak-Macedóniával és Albániával. Sikerült egy nagyon komoly gazdasági programot az asztalra tenni a Nyugat-Balkán számára új ajánlatként, amely a koronavírus-járvány után zárja azt a fejlődésbeli különbséget, amely az Európai Unió és a Nyugat-Balkán között van. Ennek a gazdasági tervnek, ha jól végezzük a munkánkat, a következő négy-öt évben olyan kézzelfogható eredményei lesznek, amit nemcsak a megfigyelők meg a tájékozott újságírók fognak látni, hanem mindenki, aki abban a régióban él vagy ott megfordul.

Mi billentette át Észak-Macedóniát és Albániát a korábbi állapotából?

Meg kellett változtassuk az egész hozzáállást, a fejéről a talpára kellett állítani az egész vitát a bővítésről. Egyrészt újra fel kellett mutatnunk azokat a hozzáadott értékeket, amit Európának a Nyugat-Balkánnal való bővítés ad, másrészt sokkal jobban oda kell figyelni azokra az érzékenységekre, amelyeket a tagállamok jeleznek. Ez az előző öt évben nem így volt, úgy gondolták, hogy gőzhengerként kierőszakolható pozitív döntés a tagállamokból. Minden bővítés érzékeny és hosszú távú politikai döntést igényel, amihez támogatottságra is szükség van. Éppen ezért teljesen más módszertan szerint folytattuk a tárgyalásokat azokkal a tagállamokkal, amelyek a legérzékenyebbek, legszkeptikusabbak voltak ebben a vitában. Az is kellett egyébként, hogy ezekben az országokban, elsősorban Albániában új megközelítést alkalmazzanak a hatóságok is, és olyan érzékeny kérdésekben, mint a szervezett bűnözés vagy a jogtalanul beadott menedékkérelmek ügye, gyorsítsák fel a munkát.

Mely államok számítanak érzékeny tagállamnak bővítés ügyében?

Minden tagállam érzékeny a bővítésre, nehéz úgy kategorizálni a tagállamokat, hogy van, amelyik szeretné a bővítést, van, amelyik nem. Mindegyik tagállam szeretné a bővítést, de csak akkor, ha az jó bővítés, ha az európai közösségnek, a meglévő Európai Uniónak is javára válik. Sokkal nehezebb volt a közvéleményt és a parlamenteket, politikát meggyőzni a régebbi tagállamokban, akár Hollandiában, akár Franciaországban, de Németországban is, ahol egyébként a kormányok önmagában nem szkeptikusok, viszont nagyon jól érzékelik azokat az ügyeket, amelyek a közvélemény számára meghatározzák ennek az ügynek a megítélését. Ebben kellett segíteni.

A Nyugat-Balkántól való földrajzi távolság befolyásolja azt, hogy melyik állam mennyire szeretné?

Nyilván ez is része az egyenletnek, ugyanakkor azok az országok, amelyek messzebb vannak ugyan, de rendelkeznek kézzelfogható tapasztalattal a régióban, gazdasági együttműködésük van, nagy beruházásokat hajtanak végre, vagy akár politikai, akár katonai együttműködésben érdekeltek a Balkánon, nem feltétlenül szkeptikusabbak, mint egy közelebb fekvő állam.

Az Európai Parlamentnek van világos álláspontja a bővítésről és a menetrendjéről?

Természetesen. Az Európai Parlament a bővítés barátja, mindvégig azt az álláspontot képviselte, hogy minél gyorsabban haladjanak előre a reformok ezekben az országokban, hogy minél hamarabb a bővítésre sor kerülhessen.

Az ön feladatai között van, hogy hiteles integrációs perspektívát kell kínálni a csatlakozásra váróknak. Mi az, hogy hiteles integrációs perspektíva?

A hiteles perspektíva három elemben fogható meg. Egy: legyen egy olyan tárgyalási módszertan, amely kiszámíthatóvá, hitelessé, átláthatóvá és tervezhetővé teszi mind a tagállamoknak, mind a csatlakozó országoknak a tárgyalást. A második elem annak a fontos politikai döntésnek a meghozatala, hogy Észak-Macedónia és Albánia csatlakozhat-e. A harmadik pedig az a gazdasági beruházási terv, amely elhozza azt a gyorsított reformfolyamatot és gazdasági felzárkózást, és megteremti azokat a peremfeltételeket, hogy ezek az országok meg tudjanak felelni a koppenhágai kritériumoknak a jogállamiság és a gazdasági verseny terén.

Mi a tapasztalata, a csatlakozásra váró országok mit várnak az Európai Uniótól?

A részükről egy teljesen világos és egyértelmű mély társadalmi elköteleződés van, hiszen ezt a régiót európai tagállamok veszik körbe, ennek a régiónak a fő gazdasági partnere Európa, ennek a régiónak a társadalmi beágyazottsága szervesen kapcsolódik Európához. Nincs alternatívája igazából az uniós csatlakozásnak, ebben az értelemben van egy nagyon erőteljes várakozás, van egyfajta csodavárás. A mi feladatunk az, hogy csodavárás helyett azt mutassuk be, hogy a teljesítmény és a munka hová tudja fejleszteni ezeket az országokat.

Az elköteleződés Európa irányában ugyanúgy jelenti a politikai elit, mint a társadalom elköteleződését?

Ezeket a kérdéseket érdemes egy kissé távlatokban nézni. Ha visszatekintünk az előző öt vagy akár tíz év felméréseire, megnyilatkozásaira, stratégiai döntéseire, akkor azt lehet látni, hogy ez egy teljesen konzisztens és nagyon erős elköteleződés az egész régióban.

Szerbia 2014-ben kezdte a csatlakozási tárgyalásokat, mennyire van még a céltól?

Nehéz ezt megmondani. Minden azon múlik, hogy Szerbia milyen gyorsan tudja teljesíteni a feltételeket. Én nagyon remélem, hogy az új kormány megalakulásával, amelyben öröm újra látni a vajdasági magyarokat, fel fog gyorsulni a munka. A választások és a Covid miatt kiesett elég sok idő, amit be kell pótolnunk. Úgy látom, hogy az új szerb kormány egy válságkezelő, illetve az uniós folyamatokat felgyorsító feladatszabással érkezik komoly parlamenti többséggel, ami lehetővé teszi az összes olyan kényes és alkotmányos reformot igénylő munka elvégzését, ami szükséges a csatlakozási folyamat felgyorsításához. Én továbbra is tartom azt, hogy ez a bizottság elkötelezett abban, hogy legalább egy állam legyen, amely ennek a bizottsági mandátumnak a végére készen tud állni a csatlakozásra.

Ez lehet Szerbia?

Ez lehet akár Szerbia is.

Mi lehet még?

Montenegróval szintén előrehaladottan tárgyalunk. Meglátjuk, ha ott megalakul az új kormány, akkor milyen programmal köszön be Brüsszelben. Várom a miniszterelnök-jelöltet, és meg fogjuk látni, hogy ott milyen munkatempóra kapcsolnak. Ennek a két országnak minden esélye megvan.

A feladatai között van a strukturális és intézményi reformok felgyorsítása különös figyelemmel a jogállamiságra, a gazdaság fejlődésére, a közigazgatási reformokra. Ezek azok a kényes kérdések, amelyeket az államoknak meg kell lépniük ahhoz, hogy közelebb jöjjenek?

Pontosan így van, ezeket kell, és egymással szinkronban. Például amikor üzleti befektetési környezetről beszélünk, akkor nem mehetünk el a jogállamisági reformok szükségszerűsége mellett. Kiszámítható bírósági rendszerre, kiszámítható adórendszerre van szükség és olyan jogállami kultúrára, amely bizalmat teremt a külföldi befektetéseknek.

Mindenki a saját útján juthat el eddig a pontig, vagy mindenkinek egy uniós modellt kell átvennie, mert ha belép, akkor úgyis át kell vennie az uniós szabályokat?

Az uniós szabályok átvétele áll a csatlakozási tárgyalások fókuszában, de az országnak hitelesen kell tudnia alkalmaznia is ezeket a jogszabályokat, ugyanolyan eredményességgel, mint ahogy a tagállamok teszik. Magyarán: kell egy olyan intézményrendszer, amely képes érvényt szerezni az uniós szabályoknak és amely megfelelően képes értelmezni is. Illetve ha a közigazgatás nem, akkor a bíróságok megfelelő garanciát jelentenek arra, hogy az uniós szabályok maradéktalanul tudnak érvényesülni. Ennyiben tehát összekapcsolódnak a reformok és az intézményépítés. Ezt kell a csatlakozásra hitelt érdemlően bizonyítaniuk ezeknek az országoknak.

Honnan látja a bizottság, hogy hitelt érdemlő-e a jogállamiság, a gazdasági szabályozás vagy a közigazgatási reformok átvétele, amikor nyilván nincsen ott minden nap, nem látja azt a kultúrát, amelyben ez működik?

Nem mondanám, hogy nem vagyunk ott minden nap, napi szintű együttműködés van a tárgyaló két országgal, minden folyamatba belátást engednek, és pontosan látjuk azt, hogyan haladnak a reformokkal. Ez egy elég szorosra fűződő munka, amit közösen végzünk.

Mit tudnak kezdeni például azzal, amikor Bulgária blokkolja Észak-Macedónia folyamatát, mert szerinte Észak-Macedónia eltorzítja közös történelmük honi értelmezését?

Ez egy nagyon nehéz kérdés, amely már márciusban napirenden volt, akkor tudtunk megoldást találni. Én nagyon remélem, hogy most is fogunk tudni találni megoldást. Jószomszédi kapcsolatok nélkül nem lehetséges európai bővítés, nemcsak a régió országainak egymás között, hanem a régióban lévő uniós tagállamokkal is.

A belépés puszta tényétől jobbak lesznek a kapcsolataik ezeknek az országoknak, vagy csak egy újabb feszültség jön be az Európai Unióba?

Az uniós kapcsolatok rendkívül sok feszültséget tudnak kivenni a kétoldalú kapcsolatokból, hiszen olyan kérdéseket tudunk bizalomépítéssel megoldani, amelyek egyébként egy statikus kétoldalú kapcsolatrendszerben mindig komoly politikai beruházásokat igénylő erőfeszítések árán oldhatók csak meg. Vannak erre történelmi példák, gondoljuk például a német–francia viszonyrendszerre. Azt láthatjuk, hogy inkább lebont egy csomó olyan falat, korlátot vagy akár előítéletet az uniós tagság, amely a két országnak előnyére válik, és amit önmagában nem biztos, hogy meg tudna oldani. Például a magyar–szlovák kapcsolatokat jelentősen javította az uniós tagság.

Bár voltak benne időnként mélypontok. Egy köztársasági elnököt, ha jól emlékszem, a hídon állítottak meg.

Igen, de ezt követően nézze meg, hogy hová fejlődött, és hol tartunk most. Ez az uniós tagságnak is köszönhető és annak az együttműködésnek, amelynek a gazdaság az egyik fő motorja és bizalomépítője, de természetesen kellettek olyan politikai személyiségek is, akik hajlandók voltak lépni a gyengülés irányába.

A legtöbb nyugat-balkáni ország az innen látható hírek szerint rendkívül megosztott. Albániában az ellenzék bojkottálja a parlament munkáját, az egymást váltó kormányok időnként megpróbálják bebörtönözni az előző kormányokat. Ezekkel a jelenségekkel az európai bővítés tud valamit kezdeni?

Az európai bővítés ebben tud segíteni, mert én elsősorban bizalomépítési folyamatként tekintek a csatlakozási folyamatra. Nemcsak a tagállamok és a tagjelöltek között, hanem az adott tagjelölt országon belül is, ugyanis a politikai elit és a politikai szereplők együttműködése nélkül nem tud egyetlen ország sem csatlakozni az Európai Unióhoz, hiszen olyan mélységű, dinamikájú reformfolyamatokat kell végrehajtani, ami önmagában a kormányok támogatásával nem valósítható meg.

Milyen tárgyalásokat kell még lefolytatni? Mi a menetrend a csatlakozás küszöbén álló országokkal?

Még nagyon sok van hátra a tárgyalásokból. Most még csak a technikai szintű tárgyalásoknál tartunk, fejezeteket nyitunk meg. Még nem tartunk ott, hogy bármiben meg tudnánk állapodni. A megállapodásokat az úgynevezett fejezeteknek a lezárása hozza el, erre még ebben az évben sajnos nem kerülhet sor. Remélem, hogy a jövő évben már egy-két fejezet lezárása is megtörténhet, és akkor új, politikai szintre tud lépni ez a folyamat.

Hogy veszik a fejezeteket sorra? Keményebb diótól mennek az egyszerűbb ügyek felé, vagy fordítva?

Ez mindig attól is függ, hogy a tagjelölt ország hol tartja magát a legfelkészültebbnek, hol tud olyan előrehaladást fölmutatni, hogy a tagállamok számára is megalapozottnak tűnik a tárgyalás kezdése abban a fejezetben.

Amikor a bizottság szerint kész van a fejezetek kitárgyalása, akkor azt úgy viszik a tagállamok elé, hogy igent meg nemet lehet mondani rá csomagban, vagy ott még lehet vitatni valamit?

A technikája a folyamatos tárgyalás. Minden fejezetről tárgyalnak a tagállamok egymás között, és a bizottság meg is kapja mindig a házi feladatot, hogy melyek azok a területek, ahol mindenképpen meg kell győzni az adott tagjelöltet arról, hogy mit tegyen, ne tegyen és milyen fejlődésre van szüksége ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni. Ez egy folyamatos egyeztetés a bizottság és a tagállamok, illetve a bizottság és a tagjelöltek között. De természetesen a tagállamok a kétoldalú diplomáciai kapcsolataikat is fölhasználják arra, hogy a számukra prioritást jelentő egyes kérdésekben, fejezetekben közvetlenül is megfogalmazzák az üzeneteiket.

Mennyi türelem fér ebbe a folyamatba?

Ez nem türelem kérdése.

Ha elsőre valamit nem csinálnak meg úgy, ahogy jó lenne, akkor másodjára, harmadjára is lehet próbálkozni egy tagállamnak az adott fejezet kidolgozásával?

A türelem önmagában nem vezet csatlakozáshoz. Mindaddig, amíg nem elégedettek a tagállamok a teljesítménnyel, és nem hiszik azt el, hogy képesek a követelményeket teljesíteni a csatlakozó országok, addig nincsen továbblépés. Ennek van egy objektív mércéje minden fejezetben, és vannak olyan diplomáciai, politikai részei is ennek, ahol meg kell tudni győzni a partnereket, hogy valóban visszafordíthatatlanok ezek a folyamatok.

És akkor egy egyszeri döntéssel azt mondják, hogy rendben van, elindulhat a csatlakozás tényleges folyamata?

Nem, ez már maga a csatlakozási folyamat, ahol egyrészt demonstrálják, hogyan fogják végrehajtani vagy hogyan hajtották már végre a követelményeket, és amikor a végére érünk ezeknek a tárgyalásoknak, akkor tudjuk majd azt mondani, hogy a feltételeket az adott tagjelölt teljesítette, éppen ezért azt javasoljuk a tanácsnak és a parlamentnek, hogy értsen egyet az ajánlásunkkal, ez a tagállam megérett a csatlakozásra, és kezdődjön el a a csatlakozási szerződés kidolgozása.

Amikor kész van a szerződés, akkor azt mindenki aláírja, és onnantól kezdve új tagja van az uniónak?

Még a nemzeti parlamenteknek minden tagállamban meg kell erősítenie, illetve kell majd egy népszavazást tartani az adott tagjelölt országban is, úgy, ahogy Magyarországon is ez történt.

Ha a nemzeti parlamentek kormányai a tanácsban támogatják, akkor előfordulhat, hogy a parlamentek meg majd nemet mondanak?

Én már nagyon szeretnék ezzel a problémával szembesülni. Szeretném, ha már ott tartanánk, de még nem tartunk ott. Komoly munka lesz az is, hogy minden egyes nemzeti parlamentet meggyőzzünk ennek a szükségszerűségéről és arról, hogy ez az adott tagállamnak is érdeke.

Külön-külön el kell magyarázni minden nemzet parlamentjének, hogy az adott állam beemelése az unióba neki konkrétan miért érdeke? Ez nem világos az Európai Unió történetében?

Ez mindig is így történt, ez nemcsak az adott tagállam kormányának a feladata, hanem ez a bizottság feladata is és ugyanígy feladata egyébként a tagjelölt országnak is, hiszen ezeknek a parlamenteknek döntési joguk van, és ezeknek a parlamenteknek a döntési jogát nemcsak tiszteletben kell tartani, hanem meg is kell könnyíteni.

Hogyan fog a bizottság kommunikálni? A bizottság és a biztosok nem arról voltak híresek a korábbi időszakban, hogy nagy nemzeti kommunikációt folytattak volna.

Én azért igyekszem ezen változtatni, az ügyeket életben tartani. Jártam például a római parlamentben és válaszoltam az olasz külügyi bizottság kérdéseire, hiszen rendkívül fontos, hogy ők is folyamatosan képben legyenek arról, hogy merre haladunk, és nem egy nagy meglepetéssorozattal kell a végén szembesülniük, hogy a számukra fontos területeken a csatlakozási folyamat nem hozza azokat az elvárásokat, amelyeket ők megfogalmaznak.

Az Európai Unió épp most elfogadni készül egy sokéves hitelprogramot. Mit tud erről mondani a csatlakozni vágyó országoknak?

A bizottság azt javasolta az állam- és kormányfőknek, hogy próbáljunk meg ebben egy részt kialakítani a csatlakozó országoknak és a Nyugat-Balkánnak is. Sajnos ez nem nyert elfogadást, ilyen értelemben nem tud a két dolog kapcsolódni egymáshoz, viszont a tagjelölteknek azt tudjuk mondani, hogy sok szempontból modell lesz annak a programnak a végrehajtása, és ugyanezt a megközelítést próbáljuk a gazdasági programban is érvényesíteni.

A következő hétéves költségvetésnek még csak tervezete van. Ebben milyen források vannak a csatlakozásra váró országok felzárkóztatására?

Ha a számok így maradnak, ahogy most vannak, akkor körülbelül 14 milliárd euró áll rendelkezésre a Nyugat-Balkán számára, és ebből 9 milliárdot szeretnénk a gazdaságélénkítési tervre fordítani. Ebből egymilliárd euró kerülne egy garanciaalapba, amely viszont mintegy 20 milliárd eurót kellene, hogy a piacról előállítson, megsokszorozva ezzel az uniós forrásokat. Tehát nagyjából 28 milliárd eurót teszünk le az asztalra csak mi. Ha jól sáfárkodunk a lehetőségeinkkel, akkor ennél egy lényegesen nagyobb gazdaságélénkítési csomag jöhet létre a következő négy-öt évre az egész régiónak, mi most a GDP-jük egyharmadát ajánljuk, jó lenne, ha hozzá tudnánk tenni legalább még egy harmadot, és akkor az már valóban egy jelentős és alapjaiban változtatást hozó csomag lehet.

A feladatai között van szorosan együttműködni Törökországgal mint az Európai Unió fontos partnerével. Miben áll most az együttműködés?

Az együttműködés nagyon elnehezült az utóbbi időszakban. Napról napra van szinte új fejlemény, ez nagyon sajnálatos, főleg azért, mert Törökország földrajzi helyzeténél és NATO-tagságánál is fogva meghatározó partnere kell és kellene legyen Európának. Én nagyon remélem, hogy végre elindulhatunk az enyhülés irányába, bár nem sok jel utal erre.

Mitől függ, hogy elindul-e a kapcsolat az enyhülés irányába?

Törökország külpolitikájától. Sok olyan lépésre került sor az utóbbi időben, ami elnehezíti nemcsak az unióval való kapcsolattartást és kapcsolatépítést, bővítést, hanem számos meghatározó tagállammal is, például Franciaországgal.

A szerződéseket, például a migráció ügyében, azért tartja Törökország?

Igen, tartja, ez egy nagyon fontos szempont, és a jövőben is szeretnénk erre építeni.

Hol tart az Ukrajnával, Grúziával és Moldovával megkötött társulási megállapodások végrehajtása?

Társulási tanácsülések következnek, az év vége mindig erről szól. Elvileg most sor kerül az ukrán társulási tanácsülésre is rövid időn belül, és várjuk az új moldovai elnök hivatalba lépését, azt követően sor kerülhet az ottani társulási tanácsülésre is. Az volt a feladatom, hogy újítsam meg a keleti partnerség prioritásait, erre is sor került ebben az évben, március 18-án fogadta el a bizottság és tette le a tanács asztalára azt a javaslatcsomagot, amely már egyben a Covid gazdasági hatásait is hivatott kezelni, hiszen első számú prioritássá tettük a sokkal ellenállóbb, erősebb gazdaságok építését a régióban. A három országnak, akit ön említ, az ambíciói meghaladják a többiekét a keleti partnerség országai között, hiszen ők között hosszú távon uniós tagállamok is szeretnének lenni. Jelentős tartalékok vannak még ezekben a megállapodásokban, a lehetőségek 70 százalékával éltek idáig. Mi készen állunk arra, hogy aki többet és jobban szeretne együttműködni az unióval, azzal tárgyaljunk erről, és próbáljuk meg bővíteni a kapcsolatainkat.

A bizottságban a brexitről mennyi szó esik most, amire épp egy hónap van még, de nem sokkal vagyunk előrébb, mint egy évvel ezelőtt voltunk?

Folyamatosan kapjuk a tájékoztatást, és nagyon reménykedem, hogy lesz megállapodás az év végéig, mert mindkét fél érdekében áll. Már leszűkültek azok az ügyek, amelyek kezelést igényelnek, de ezek tárgyalások sosem voltak ugyanakkor könnyűek. A legnehezebb, legérzékenyebb kérdések lezárása van csak hátra.

Amikor a britek kilépnek, akkor automatikusan az ön portfóliójában mint szomszédsági portfólióba fognak átkerülni?

Ez egy nagyon érdekes kérdés, ezt majd elnök asszonnyal kell tisztázzam. Már egyszer felvetettem neki, ha van keleti partnerség, akkor most már kell, hogy legyen nyugati partnerség is. Meglátjuk.

A megállapodás betűjéből fog látszani, hogy pontosan milyen lesz az unió viszonya a britekkel?

Mindenképp kell hogy látsszon. Nemcsak a kereskedelmi kapcsolatokat fogja ez a szerződés meghatározni, hanem a politikai, biztonságpolitikai együttműködést is.

Norvégia és Svájc társas kapcsolatok, de nem tagjai az uniónak. Ezekkel az országokkal szintén ön foglalkozik mint szomszédságpolitikával?

Igen, de nem magukkal az országokkal, hanem a NAFTA országokkal, illetve az európai gazdasági térség, az EGP országaival.

Itt vannak komoly, nagy horderejű megoldandó kérdések?

Elég a svájci tárgyalásokra gondolni. Svájccal van egy olyan megállapodás, amely értelmében hozzáfér a belső piachoz. Ez egy rendkívül bonyolult szerződéskomplexum, amelynek része egyébként a munkavállalók szabad mozgása is, és ezért Svájcnak eddig anyagi ellentételezést kellett fizetnie. Ehhez képest vita van, mert Svájc most már nem akarja biztosítani ezt a hozzáférést a munkaerőpiachoz, illetve az anyagi oldalon is elmaradásban van. Ezt Johannes Hahn biztos úr tárgyalja a svájciakkal.

A koronavírus-járvány meg a gazdaság lassulása előhozott vitás kérdéseket?

Természetesen, de megpróbálom úgy áthangolni az együttműködésünket, hogy egyértelmű legyen, Európa együtt kívánja tervezni és végrehajtani a válságkezelést a szomszédságával, legyen szó a déliekről, a keletiekről vagy a balkániakról, mindenhol az együttműködésre tesszük a hangsúlyt és mindenhonnan próbálunk anyagi és más eszközökkel abban segíteni, hogy közös válságkezelésről tudjunk beszélni.