INFORÁDIÓ 
2020. november 26. csütörtök
Virág

koren balázs

hipersuli

oktatás

digitális

digitális tanrend

Kérdő Gergő negyedikes és öccse, Kérdő Roland elsős diák, a Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulói otthonukban tanulnak 2020. március 18-án. A koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében a tanulók nem járnak iskolába, otthon tanulnak digitális tanrend szerint.

Koren Balázs: a digitális tanrendben sem ülhet nyolc órát a diák a monitor előtt

Nagyon fontos, hogy meg tudjuk mutatni a diákjainknak, hogy nem tantárgyak vannak, hanem tudomány van, és ebben a tudományban ők fürödjenek – mondta Koren Balázs matematikatanár az InfoRádió Aréna című műsorában. A HiperSuli program szakmai vezetője beszélt a digitális tanrend nehézségeiről, a pedagógusokra váró új kihívásokról és arról is, hogy a távoktatásban hogyan tudja ellenőrizni lógós diákját egy tanár.

Koren Balázs az Arénában
 

Tavaszhoz hasonlóan a járványhelyzet okán ismét itt van a tantermen kívüli oktatás, a digitális munkarend, igaz, ezúttal csak a középiskolai évfolyamokon, illetve a felsőoktatásban. A digitális oktatás tekintetében beszélhetünk-e korhatárokról?

A legfontosabb szempont a korhatár meghúzásánál az volt, hogy alapvetően az a korosztály maradjon otthon, amely ténylegesen egyedül otthon tud maradni, illetőleg ahol a szülőknek nincs olyan extra feladatuk, hogy a gyermekekkel együtt tanuljanak.

Ez egy praktikus szempont, de a digitális oktatás módszertana szempontjából nem érdemes meghúzni korhatárokat? A tavaszi időszakban sokfelől lehetett azt hallani, hogy alsó tagozatosoknál mennyire nehéz a digitális oktatás.

Ezt meg is tudom erősíteni. Nekünk is első osztályos volt a gyermekünk, a frontvonalról éltük végig azt, hogy milyen egy elsős gyermekkel tantermen kívüli oktatásában részt venni, és ez bizony teljes szülőt igényel, aki ott ül a gyermek mellett, és vele együtt tanul. Az alsótagozaton ez mindenképpen egy olyan feladat, amit nem tud a gyermek önmaga ellátni. Első-második osztályban, amikor még az írás-olvasás készsége hiányzik, és nem annyira önálló a gyermek, mindenképpen fontos, hogy legyen mellette egy pedagógus, vagy ha a tantermen kívüli oktatásról van szó, akkor a szülő. A másik szempont, hogy nagyon sok esetben a 6-8 éves korú gyermekeknek nincsen saját eszközük, amit kizárólagosan tudnak használni. Ha például egy családban több gyermek van, akkor a tantermen kívüli oktatásnál az is nehézséget tud okozni, amikor osztozniuk kell az eszközökön.

Ha a szülő is home office-ban dolgozik, az megint csak még egy plusz gépet feltételez.

Igen, az eszközhiány is egy olyan praktikus szempont, amit figyelembe kell venni, de alapvető, hogy a tantermen kívüli oktatásnál a 10 év alatti korosztálynál mindenképpen javasolt a szülő jelenléte. Ez az első-második osztályban aktív szülői jelenlétet igényel, ez idő alatt nem fog tudni sem a házimunkával, sem pedig a saját munkájával törődni. Harmadik-negyedik osztályban ez már egy picit egyszerűbb, de akkor is fontos a szülő jelenléte, hiszen a gyermek még igényli, hogy tudjon valakitől kérdezni, és legyen ott valaki, akihez ő tud fordulni segítségért, ne érezze magát magára hagyva. Ez egy nagyon fontos pszichológiai szempont is, hogy a gyermekek az online oktatásban ne érezzék egy pillanatra sem, hogy magukra vannak hagyva. A tanteremben folyamatosan ott vannak egyrészt a kortársak, akikhez ha ne adj isten nem megy valami feladat, akkor oda tudnak fordulni, másrészt fölteszi a kezét, jön a tanító néni. Ott mindig van valaki, aki segíteni tud. Amikor otthon vannak, akkor a szülőknek kell ellátniuk ezt a feladatot, és ez valóban sokszoros feladatot jelent.

Hogyan kell értelmeznünk a digitális oktatást? Megközelítheti a tantermi oktatás hatékonyságát és eredményességét, vagy ez szükségszerűen egy kényszermegoldás?

Nagyon sok fogalom összecsúszott az utóbbi időben. Én azért használom szándékosan a tantermen kívüli oktatást, mert digitális oktatás tud történni a tantermi környezetben is. A tantermi környezetben egy pedagógusra jut húsz-harminc diák, nagy kihívás, hogyan tudja nyomon követni a gyermekek előrehaladását, hogyan tud folyamatosan mindenkihez odafordulni, mindenkinél ott teremni varázslatos módon. Ez borzasztó nehezen megvalósítható dolog. Ebben a digitális oktatás tantermi környezetben tud segíteni, amikor a gyerekek a saját ütemükben tudnak haladni, akár egy tableten, akár egy laptopon. Annak megfelelően, ahogy a diák dolgozik, ad könnyebb vagy nehezebb feladatot, ismételteti vele, és így tudja segíteni a pedagógus munkáját, aki folyamatos visszajelzést kap ezen rendszeren keresztül, hogy melyik gyermek hogyan halad előre, és jól tudja, hova kell odalépnie és hol kell segítenie. A tantermen kívüli oktatásban, amikor digitális eszközöket használunk, ez még nagyobb kihívás, amivel a pedagógusok szembesülnek, mert bár ott vannak a digitális eszközök, ott van annak a lehetősége, hogy differenciáltan visszajelzést kapjon a diákok előmenetelétől, de pont az a kommunikációs platform, ami a tanterem, ahol egy biccentéssel, egy-egy gesztussal nyomon tudja követni, hogy mit csinálnak a diákok, kiesik. Ez az, ami a legnagyobb nehézséget okozza a tanítás során, amikor egy monitort kell bámulnom, és nem látom a diákoknak az összes gesztusát, nem látom a szemét, nem tudok egyszerre áttekinteni a teljes osztálytermen, bármennyire is remek megoldások vannak, amelyekkel próbálják ezt szimulálni, de messze nem olyan hatékony, mint amikor egy tanteremben együtt vagyunk.

Az elmúlt időszakban hallhattunk az úgynevezett hibrid oktatásról is, ez ötvözi a hagyományos tantermi és a távoktatást. Járható út ez?

Ez lehetséges, sőt, sokfelé az országban alkalmazott megoldás, de inkább a kényszer szülte a legtöbb helyen. Itt a hibrid oktatás alatt azt értjük, hogy a diákok egy része a tanteremben van, egy része pedig valamilyen okból online csatlakozik be az órára. A tanár számára ez nehézséget jelent, de nagyon sok pedagógus van, aki ezzel nagyon jól meg tud küzdeni, mégis tulajdonképpen egyszerre két teremben kell órát tartania, és ebben a helyzetben nagyon sok olyan nehézség van, amire oda kell figyelnie. Például amikor is a tanórán a tanár elöl áll a táblánál, és valaki fölteszi a kezét és segítséget kér, akkor ő odamegy hozzá és segít, de ebben a helyzetben a kamera, amelyen keresztül a többiek látják a tanárt, a táblát, illetőleg a mikrofon nem fog a pedagógussal tartani, és nem fogják tudni, hogy éppen mi történik. Vagy ha valaki az online térben kér segítséget, ilyenkor a tanár válaszol a diáknak, esetleg a chaten ír valamit, eközben a tanteremben lévő diákok nem tudják, hogy mi történik. Ezek nem óriási problémák, csak apró nehézségek, amik szemléltetik, hogy a hibrid oktatás rengeteg olyan kihívással jár, amivel meg kell tudni küzdeni. Nagyon sok olyan technikai nehézség adódik egy ilyen hibrid tanórán, amellyel nem biztos, hogy egy átlagpedagógusnak meg kell tudnia küzdeni.

A távoktatás másfajta pedagógiai módszertant kíván? Más a pedagógiai munka eszköztára?

A frontális oktatás nem egy borzaszó dolog, szükség van rá, sőt, azokra a tanárokra emlékszünk, akik remek előadók. A jó frontális előadás része kell hogy maradjon az oktatásnak, például alsó tagozaton a mesélés csodálatos dolog. A digitális környezetben másképpen oktatunk, egyszerűen abból adódóan, hogy amikor elkezdünk digitális eszközöket használni, akkor első lépésként kitesszük magunkat tanárként annak a veszélynek, hogy olyan függőséget alakítunk ki a tanítással, ami azelőtt sosem volt. A legnagyobb probléma, amivel szembesülhet, ha hagyományos módszerekkel tanít, hogy elfogy a kréta, akkor valaki leszalad a portára, hoz egy újabb krétát, és folytatódik a tanítás. Ha az oktatást áthelyezzük az online térbe, akkor innentől kezdve már nemcsak a kréta hiányától függ, hanem attól, hogy az internet sebessége milyen, hogy az adott szolgáltatás mennyire megbízhatóan működik, számtalan olyan problémalehetőség kúszik be, amellyel meg kell tudni küzdeni. Egy-egy ilyen órának az előkészítése során fontos az is, hogy azzal is számoljunk, hogy mi fog történni, ha esetleg ezek a technológiák nem úgy működnek, ahogyan azt mi reméljük. Kell egy B tervvel, ne adj isten egy a C vagy egy D tervvel is készülnünk ahhoz, hogy ezek az órák tényleg úgy működjenek, hogy azt a 45 percet a gyermekek élvezettel és boldogan tudják velünk eltölteni.

Nyilván a diákok nagyon különbözők egy adott osztályon belül is. Most e tekintetben nehezebb a helyzetük a pedagógusoknak?

A differenciált oktatás a digitális eszközök segítségével könnyebben megvalósítható tantermi környezetben, hiszen a digitális oktatás során sokkal pontosabb képet tudunk kapni a diákokról, hogy az osztály pontosan milyen tudással rendelkezik. Ha valakiről a digitális oktatás segítségével kiderül, hogy le van maradva, akkor ott azonnal helyben lehetőségünk van arra, megkérdezzük tőle, és azonnal ott helyben tudunk neki segítséget nyújtani. Amikor az online térbe kerül át az oktatás, akkor az a probléma, hogy olyan lehetőséget kapnak a diákok, hogy van, amire rákenhetik az órán történő nem megjelenést – nem működött a számítógépem, lefagyott, nincs internet, nem működött a kamerám és így tovább –, és a tanár nehezen tudja ezt leellenőrizni, sőt, nem is nagyon van eszköz a kezében, hogy leellenőrizze. Természetesen egy tanár ismeri a diákjait, és tudja, hogy ilyenkor kiről mit lehet feltételezni, de ezek csak feltételezések, nem tudjuk és nincs eszköz a kezünkben, hogy ennek utánajárjunk.

A diákok hat-hét-nyolc órát ülnek a számítógép előtt, pedig korábban az volt a törekvés szülők, pedagógusok részéről,, hogy próbáljanak a gyerekek kiszakadni a digitális térből, most szinte oda vannak kényszerítve. Hordozhat ez veszélyeket is?

Ez nem egy ideális helyzet. Sem a gyermekek, sem a szülők számára, nem erre lettünk ugye kitalálva, hogy egy monitor előtt ülve töltsünk 6-8-10 órát. A diákoknak, minél fiatalabbak, annál kevesebb képernyőidőre van szükségük, ebből fakadóan nem lehet azt megcsinálni, hogy a tantermen kívüli oktatásba egy az egyben átemeljük a hagyományos oktatás működését. Nem lehet, hogy minden órát 45 percen keresztül streamelünk, mert sokkal gyorsabban elfárad a szemük, sokkal hamarabb lankad a figyelmük. Emiatt tanácsos, hogy a tanárok egymással megbeszélve egy-egy adott osztály esetén nézzék meg, hogyan lehet ezeket az online tanórákat tömbösíteni. Ne az legyen, hogy a diákok ott ülnek nyolc órán keresztül egy monitor előtt, és utána kezdenek el akár dolgozni, házi feladatot készíteni, mert ez valóban nem egészséges állapot. Egyensúlyt kell felállítani ebben a környezetben, ahol azok a feladatok, amelyeket megkapnak a diákok, és utána projektmunkaként be kell adniuk, el kell készíteniük, hasonló arányban legyenek jelen, mit a jelenléti alkalmak. Lehet az online alkalmakat konzultációként működtetni, amikor egy nagyobb projektmunka során a diák önállóan vagy csoportban osztálytársaival együtt dolgozik, és a pedagógus bizonyos alkalmanként konzultációt hirdet meg, amikor mindenki beszámol, hogy hol tart a projektjével, és segítséget nyújt, ha erre szükség van. Így a diákok kihasználva az online tér adta lehetőségeket, tudnak saját tempójukban előrehaladni, ki tudnak bontakozni.

Az a veszély nem fenyeget, hogy bizonyos készségek a diákok részéről eltompulnak vagy akár visszafejlődnek, például a klasszikus értelemben vett íráskészség vagy a szóbeliség?

Tekintsük ezt egy átmeneti helyzetnek, akkor azért bízom benne, hogy ez nem jelenti hosszú távon, hogy bármilyen készség vagy érzék eltompulna, de lássuk azt, hogy amikor ezek a diákok kikerülnek majd a munkaerőpiacra, akkor hasonló környezetben fognak ők dolgozni. Számítógép előtt fognak ülni, a legtöbb esetben arra a készségre, hogy kiválóan tudjanak gyöngybetűkkel írni, kevésbé lesz szükségük. Nem gondolom azt, hogy a kézírás ne lenne fontos, sőt, egyre fontosabb szerintem, hogy a kézírást ne felejtsük el. Vannak olyan országok, ahol a folyóírás már nem elvárás, pedig olyan kognitív készségek, képességek fejlődésére hat a kézírás megtanulása, amelyek aztán a későbbiek során akár matematikai, akár egyéb kompetenciák kialakulásában segíthetnek.

A jegyzetelésnek, ami mégiscsak egy elhangzott ismeretanyag rendszerezése, itt is megvan a lehetősége?

Abszolút. Ha végigtekintjük a mostani digitális eszközkínálatot, akkor a nagy gyártók egyre több olyan eszközzel jönnek elő, amellyel lehetőség van jegyzetelésre. Mindenki érzi a technológiai oldalon is, hogy erre szükség van. Maga a jegyzetelés pedig a gondolatok rendszerezése végett fontos, és mivel a magyar oktatásban az alsó tagozaton megköveteljük a kézírást, emiatt mindenkiben egy természetes igény, ha valamit mondunk neki, és talál a közelében egy írószerszámot, akkor azt papírra fogja vetni.

Van olyan tantárgy, amely azért ebben az időszakban nehezebben oktatható, nehezebben tanítható?

Nehéz ebben különbséget tenni, mert ismerek olyan ének-zene vagy vizuális kultúra szakos tanárt, aki elképesztően jól boldogul ebben a környezetben, de egyébként az ő munkájuk jóval nehezebb, vagy akár a testnevelést is tudnám hozni, mint ahol a távoktatásban nem könnyen kezelhető feladat a tanórákat jól megtartani. A matematika egyszerűbb dolog, természetesen itt is szükség van módszertani megújulásra, olyan paradigmaváltásra, hogy másképpen, a digitális irányból közelítsük meg ezeket a feladatokat. Ami mindenképpen nehézséget okoz, az a diákok utókövetése, hogy biztosak legyünk abban, hogy értik és követni tudják a tananyagot. Az online térben könnyen előfordulhat, hogy néhány diák valami okból kifolyólag lemarad, eltűnik, és ilyen helyzetben sokkal fontosabb az, hogy a tanár odafigyeljen és elcsípje ezeket a lemaradókat, és még jó pillanatban megpróbálja visszahozni őket. A matematikában a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a tanulása során ugyanaz a két szint megtalálható, mint nyelvtanulás során. Elsőként a szókincsembe passzív módon épülnek be az idegen szavak, de ahhoz, hogy ez az aktív szókincsembe bekerüljön, bizony be kell gyakorolnom, és így tudok beszélni. A matematikában ugyanígy megvan ez a két lépés. Értem, hogy mi az, amit a tanár mond, felfogtam, hogy mi történik, de ahhoz, hogy ezt én meg is tudjam oldani, be kell gyakorolni. A csalóka dolog a matematikában, hogy a passzív tudás elérése is sok esetben erőfeszítést igényel a diákok részéről, és sokszor összekeveredik a passzív tudásra való eljutás azzal, hogy ténylegesen aktív tudás alakul ki. Azzal a sikerélménnyel, hogy megértették a dolgot, nagyon sokan azt hiszik, hogy innentől kezdve ténylegesen alkalmazni tudják.

A digitális oktatás révén a tantárgyi keretek tágíthatók? Egy interjúban említette, hogy a Pitagorasz-tétel tanításánál, ami klasszikusan a matematikaóra, behozható az ókor és az ókori történelem, de Pitagorasz még filozófus és zenetudós is volt, tehát lehet egyfajta átjárhatóság a tantárgyak között.

Nagyon fontos, hogy a tantárgyak kalitkáiból ki merjük szabadítani az oktatást. Sok esetben találkozunk azzal, például matematikaórán, amikor adok egy olyan feladatot, aminél tömegszázalékot kell kiszámolni, akkor a diák fintorogva fölnéz, és azt mondja, de hát ez kémia. Rossz látni, hogy a diákokban silókban vannak a tantárgyak és a tudásanyag, és ezek nagyon sokszor nem keverednek. Ez a fajta interdiszciplinaritás, amikor kinyitjuk a tantárgyak közötti kapukat és kontextusába helyezzük az adott tananyagot, elképesztően fontos, és az internet adta lehetőségekkel olyan projektfeladatokat, kutatómunkákat lehet adni a diákoknak, amikor ki tudnak nyílni ezek a kapuk. Például matematikaszakosként van egy olyan diákom, akiről nagyon jól tudom, hogy elképesztő mód érdekli a történelem, de esetleg a matematika kevésbé, akkor azt mondom neki, hogy készüljön következő órára egy kiselőadással, akár az ön által említett Pitagorasz, akár Arkhimédész életében, akár Bolyainak a történetét tekintse át, és tekintsünk ki egy kicsit az euklideszi geometriából, nézzük meg, hogy az adott korban miért tudott ez kialakulni, hiszen nagyon fontos, hogy a matematika nem egy légüres térben alakult ki önmagában. És a matematika kapcsolatban áll a fizikával, az összes többi természettudománnyal, de a művészetekkel is. És ezeket az összefüggéseket én nagyon fontosnak tartom, hogy meg tudjuk mutatni a diákjainknak, és ők is felismerjék azt, hogy nem tantárgyak vannak, hanem tudomány van, és ebben a tudományban ők fürödjenek, lubickoljanak.

A digitális oktatáshoz kapcsolódóan az elmúlt időszakban nagyon sok platformról lehetett hallani. Digitális tananyagokat fejlesztettek, elérhetővé váltak, és itt van a HiperSuli program, amelynek ön a szakmai vezetője, és amely ugyancsak segíti a tanórák digitálissá tételét. Ennek már többéves múltja van, mondhatjuk, hogy mostanra egyfajta tudástárrá lett?

Mindenképpen. A HiperSuli program egy olyan módszertani gyűjtemény, ahol próbáljuk összefogni a pedagógusokat és segíteni őket, hogy módszertanilag meg tudjanak újulni. A fókusz a tantermi környezetben történő digitális oktatás, hogy milyen technikákat használjanak, hogyan közelítsék meg, de sokkal fontosabb, hogy ne a technika, az eszköz oldaláról közelítsék meg az oktatást, hanem problémaközpontúan. Ha szeretne egy számonkérést, ahol pontosan látja, hogy melyik diákja mit tud, akkor ehhez meg tudja találni azt az eszközt, ami ebben őt segíteni fogja. Hasonlóképpen ha prezentációt szeretne készíteni, akkor nézze meg, hogy mit szeretne ebben a prezentációban, és ennek megfelelően válasszon, ne az legyen, hogy van egy eszköz, és arra próbáljuk szabni az átadandó tananyagot. Amikor tanárképzéseket tartunk a HiperSuli programban, akkor is nagyon fontos, hogy a digitális pedagógiára való váltás első körben inkább vért, verejtéket ígér, mintsem könnyű sikereket, de ha valaki elindult ebbe az irányba, és XXI. századi eszközökkel, XXI. századi módszertannal tanít, egész egyszerűen meg fog változni a tantermi környezete. A diákjai is érezni fogják, hogy itt valami olyan megújulás történt, amely abszolút illeszkedik az ő mindennapjaikba. A HiperSuli programban a tanárképzés elképesztően fontos szerepet tölt be, egy pályázaton készült most 24 nagyon-nagyon értékes tananyag, pedagógusok készítették pedagógusoknak, videoalapon kvízekkel, nagyon könnyen emészthetően és nagyon szemléletes formában elérhetők mindenki számára ingyenesen.

Háromszáz tanár kapcsolódik már valamilyen formában a HiperSulihoz. Ez azt is jelenti, hogy tanári közösségek is épülnek és ennek nyomán iskolahálózat is kiépül a programban?

A HiperSuli programba jelenleg 35 iskola tartozik, de úgy tekintenék rájuk, mint tanároknak a közössége, merthogy itt olyan iskolák kerülnek be, ahol olyan aktív és lelkes pedagógusok vannak, akik nagyon szívesen részt vesznek a digitális oktatásban, képezik magukat. Ez a közösség folyamatosan fejlődik tudásban és tudásmegosztásban, és egyre több iskola és pedagógus szeretne részt venni ebben a hálózatban.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018