2014. március 4. 18:46 BÉT - Jelentős korrekció, Putyin beszéde megnyugtatta a piacokat A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 638,83 pontos, 3,73 százalékos emelkedéssel, 17 753,99 ponton zárt kedden.
2014. március 4. 18:23 A horvát kormány az Egyesült Államok illetékeseivel fog tárgyalni az INA-ról Két héten belül magas rangú tárgyalások kezdődhetnek az Egyesült Államok kormányzata és a horvát kormány között az INA-ról és az adriai tengeri gáz -és olajmezőkről - írja keddi számában a Vecernji list napilap.
2014. március 4. 17:55 Az előírt határérték alatti az M4-es metró zajszintje A kivitelezési munkákat megelőzően, és a próbafutások alatt számos ponton végeztek a szakemberek zaj- és rezgésméréseket, melyek eredményei azt mutatják, hogy az új metró kibocsátotta zaj- és rezgésterhelés a jogszabályokban előírt határértékeket meg sem közelíti, ideértve azokat a területeket is, ahol az M4-es metró vonalvezetése a felszínhez viszonylag közel halad.
2014. március 4. 16:53 Megállapodtak a béremelésről a MÁV-csoportnál A MÁV Zrt. és a vasutas szakszervezetek kedden aláírták a bérmegállapodást, amely szerint 2014. július elsejétől 2,4 százalékos alapbéremelést hajtanak végre - közölte a vasúttársaság kedden az MTI-vel.
2014. március 4. 16:02 Ukrajna nem tudja teljes mértékben rendezni februári orosz gázszámláját A Naftogaz ukrán állami gázipari cég hétfő este jelezte a Gazrom orosz vállalatnak, hogy nem tudja teljes mértékben rendezni a leszállított orosz földgáz árát.
2014. március 4. 15:59 Egyre több atomerőművet építenek a világon Közel huszonöt éve a legmagasabb számban épülnek atomreaktorok világszerte, a kapacitásbővítési tervek rövid- és hosszú távon elsősorban Ázsiára, ezen belül is Kínára összpontosulnak - közölte kedden a Reuters hírügynökség a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (International Atomic Energy Agency, IAEA) éves jelentését idézve.
2014. március 4. 15:17 Ezek a legkeresettebb szakmák most Magyarországon Az idén a gumitermék gyártó gépkezelők, a termék-összeszerelők, valamint a forgácsolók lehetnek a legkeresettebbek a magyar munkaerő-piacon, míg az erdészet, vadászat, halászat területén csökkenhet leginkább a munkavállalók száma - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (MKIK-GVI) munkaerő-piaci prognózisából.
2014. március 4. 15:07 Vezetőváltás a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban Thomas Geier veszi át a május 1-jével a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának irányítását - tájékoztatta a Mercedes-Benz Hungária Kft. sajtóosztálya kedden az MTI-t.
2014. március 4. 15:02 Ezért kap 100 milliárd forintot Tokaj-Hegyalja Hatalmas változások indultak Tokaj-Hegyalján - ezekről beszélt Tombor András a Borjog és Bormarketing konferencián. A Tokaj Kereskedőház felügyelőbizottságának elnöke hangsúlyozta: a kormány jelentős, a 2020-ig tartó időszakban 100 milliárd forintos forrást biztosít a minőségi átalakításokhoz. Hegyalja fejlesztésének nemzetközi sikertörténetet kell eredményeznie, amelyből aztán a teljes magyar borászat profitálhat - fogalmazott Tombor András.
2014. március 4. 12:57 Tovább építik a Ferihegyi utat Befejeződött a budapesti XVII. kerületi Ferihegyi út meghosszabbításának első üteme, és tavasszal elkezdődhet a második ütem - jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Riz Levente, a kerület polgármestere a helyszínen tartott keddi átadáson.
2014. március 4. 11:01 Erősödtek kissé a régiós devizák A régiós devizákkal együtt szerény mértékben erősödött kedden a forint.
2014. március 4. 10:16 Lázár János támogatná a távfűtés alapdíjának megfelezését Támogatná a távfűtés alapdíjának legalább ötvenszázalékos mérséklését - mondta a Délmagyarországnak Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki a rezsicsökkentést az elmúlt két esztendő legnagyobb szociális sikerének tartja.
2014. március 4. 08:08 Alig mozdul a mélypontról a forint Kissé ingadozott, de továbbra is idei mélypontja körül alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben keddre virradóan a bankközi kereskedésben.
2014. március 4. 07:14 Világszerte drágulhat a kávé A rossz terméskilátások és a brazíliai aszály miatt az idén eddig több mint 50 százalékkal drágult a kávé alapanyagának ára, ennek hatására hamarosan Magyarországon is többe kerülhet az élénkítő ital - közölte az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. az MTI-vel.
2014. március 4. 05:57 Megszűntnek tűnő vállalkozásokat ellenőriz a NAV Több tízezer olyan vállalkozás ellenőrzését kezdte meg az adóhivatal, amelyek nem igényeltek online pénztárgépet arra hivatkozva, hogy megszüntetik a működésüket - mondta el az InfoRádiónak a NAV sajtóreferense. Aszalós Andrea példaként említett egy céget, amely adószám nélkül is folytatta élelmiszerboltjában az értékesítést.
2014. március 4. 05:37 Budapesten is megáll az EU kutatói karriertanácsadási roadshowja Az Európai Bizottság elindította hétfőn az EURAXESS kezdeményezés keretein belül azt a pán-európai ismeretterjesztő kampányt, amelynek célja, hogy karriertanácsokat adjon a kutatóknak, és segítséget nyújtson számukra az álláskeresésben.
2014. március 3. 17:57 Itt az Év Autója A kedden nyíló Genfi Autószalon előestéjén a szakmai zsűri a Peugeot 308-as modellnek ítélte oda a 2014-es Év Autója-díjat - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a Peugeot Hungária Kft.
2014. március 3. 15:49 Több lehet az öntözött terület a mezőgazdaságban Növelni kívánják az öntözött területek nagyságát a magyar mezőgazdaságban, jelenleg ugyanis csak 100 ezer hektárt öntöznek ténylegesen a gazdálkodók, holott 200 ezer hektár területre rendelkeznek vízjogi engedéllyel - mondta Feldman Zsolt hétfőn Budapesten az Országos Vízügyi Főigazgatóságon (OVF) sajtótájékoztatón.
2014. március 3. 15:04 Csepreghy: benyújtotta a kormány Brüsszelnek a partnerségi megállapodást A kormány az elmúlt hét végén, határidő előtt benyújtotta Brüsszelnek az Európai Unió 2014 és 2020 közötti költségvetési ciklusára vonatkozó partnerségi megállapodást, amely lehetővé teszi a Magyarországnak szánt 10 500 milliárd forintos forrás megnyitását - közölte a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára hétfőn Nagykanizsán.
2014. március 3. 14:51 A Mol nyerte a központosított üzemanyagtendert A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság által gépjármű-üzemanyag üzemanyagkártyával történő beszerzésére kiírt nyílt közbeszerzést, egyetlen ajánlattevőként a Mol Nyrt. nyerte meg - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.