Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
314.71
bux:
150104.01
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
close up of calendar on the table, planning for business meeting or travel planning concept
Nyitókép: Tatomm/Getty Images

Nem szabadulnak legnagyobb gondjuk fogságából a rendezvényszervezők

Harmincszázaléknyi nehezen pótolható munkaerő tűnt el a koronavírus-járvány megjelenése után a rendezvényiparból, és nincs utánpótlás sem. Át kell gondolni emiatt az iparágnak, hogyan tudja vonzóvá tenni ezt a szakmát.

Botond Szabolcs, a a Visual Europe Group vezérigazgatója megkeresésünkre arról számolt be, hogy a világjárvány hatására hirtelen a munkáik száz százalékát elvesztették.

„Elindult egy online, hibrid folyamat, amellyel bizonyos munkák visszatértek, és akkor még nem láttuk ennek a következményeit, hogy ez hova fog vezetni. Először bíztunk benne, hogy pár hónap után javul a helyzet, aztán bíztunk benne, hogy egy év után javul a helyzet, aztán idén tavasszal el is kezdett javulni,

akkor jelentek meg olyan hatások, amelyekre nem igazán számítottunk: jelentősen nőtt az ágazatot elhagyók száma”

– mondta Botond Szabolcs.

A vezérigazgató szerint nagyjából a munkaerő harminc százaléka tűnt el, és nincs utánpótlás.

„Eddig az emberek évek alatt megszerzett tapasztalatából és a korábbi dolgozók által átadott tapasztalatból építkeztek – mondta Botond Szabolcs. – Nincs, aki átadná a tapasztalatot, akik meg átvennék, azok nem jelentek meg, ez az együttállás nagyon szerencsétlen a iparág szempontjából.”

Megoldást az utánpótlás-nevelés, a képzések és a minősítések jelenthetnek.

„Mi turisztikai programalapítványként is kívánunk ezért tenni, de az látszik, hogy a szektornak közösen kell azért tennie, hogy el tudja kezdeni a saját utánpótlását kinevelni” – szögezte le a vezérigazgató. Úgy látja, a probléma más olyan ágazatokban is megjelenik, ahol képzett technikai személyzetre van szükség. Rövid távon béremelésre, a fizetési struktúra megváltoztatására lehet szükség, azaz „meg kell próbálni kiszámíthatóbbá tenni a munkahelyüket”.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartottal első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Magyar Péter: a helyzet egyszerre energiabiztonsági, gazdasági és költségvetési válság

Magyar Péter: a helyzet egyszerre energiabiztonsági, gazdasági és költségvetési válság

Magyar Péter miniszterelnök adott tájékoztatást a csütörtök délutáni kormányszóvivői eseményen, ahol a legfontosabb téma a Paksi Atomerőmű körül kialakult alacsony Duna-vízszintből fakadó probléma kezelése volt. A további kormánydöntésekről külön nyilvános eseményt terveznek. A beruházást kiemeltté nyilvánította a kormány, holnap reggelre mindkét bárkát a helyére rögzítik és szükség esetén elindul a folyamatos süllyesztés. A sajtótájékoztatón elhangzott: a fenékküszöb létrehozásával a cél, hogy a Duna vízszintjét legalább 50 centiméterrel megemeljék, ezzel sikerülhet elérni, hogy a Paksi Atomerőmű minden blokkja újrainduljon. Ez egy állandó (fenékküszöb) és egy rásegítő megoldás (bárkasüllyesztés) a havariahelyzetre - ismertette Magyar Péter. A Portfolio a helyszínről élőben tudósít.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×