Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Vásárlók egy nyíregyházi bevásárlóközpontban 2017. december 23-án.
Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Koronavírus: így enyhítenének a bolti tumultusokon

A vásárlási idősávok átalakítását javasolja a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke. Bubenkó Csaba az InfoRádiónak azt mondta, hogy most a 65 év felettieknek fenntartott idősávban szinte alig van vásárló az üzletekben, míg az idősávon kívül egyre nagyobb a tömeg, így pedig nem lehet tartani a vevők között a távolságot.

Jelek szerint a karácsony közeledtével egyre inkább nő a vásárlási szándék. A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete szerint nemcsak a délután 4 óra utáni, hanem a bevezetett idősávot megelőző órákban is növekszik a vásárlók száma. Ráadásul, figyelembe véve, hogy a kereskedelem éves forgalmának 10-15 százaléka az ünnepek körül bonyolódik, ez előrevetíti annak a helyzetnek a kialakulását, hogy a már most tapasztalhatónál is nagyobb létszámú tömegek jelenhetnek meg az üzletekben – figyelmeztetett az InfoRádiónak Bubenkó Csaba. Mindeközben az is megfigyelhető, hogy a nyugdíjasok egy része ugyan kihasználja a számukra kijelölt idősávot, de a többség azon túl is folyamatosan jelen van az áruházakban.

Ezért a KDFSZ a tumultusok elkerülése miatt, elsőként az emberi élet és az egészség megőrzése végett, a meglévő szabályok módosítását szeretné, amennyiben erre van lehetőség.

Javaslatuk szerint

fel kellene függeszteni a hét végekre – péntektől vasárnapig – az idősávot karácsonyig.

Amennyiben erre nincs mód, akár a nyitvatartási időt is meg lehetne hosszabbítani, annak érdekében, hogy a vásárlók száma minél inkább eloszoljon, hogy minél kevesebben legyenek a vásárlótérben egyszerre. Ha ez sem megy, akkor azt is érdemesnek tartanák megfontolni, hogy – akár négyzetméter alapon – korlátozzák a vásárlók számát, tekintve, hogy mindenki arról beszél, hogy zárt térben mennyire veszélyes a túlzott közelség – jegyezte meg Bubenkó Csaba, mindazzal együtt, hogy elismeri, ez újabb feszültségekkel járhat.

Ugyanakkor, ha nincs idősáv, nem kell azt figyelni, hogy ki és mikor akar vásárolni, véget vetve az ebből származó konfrontációknak.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartottak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Szombathelyet rommá lőtték a második világháborúban. Itt mindenki tudja: Soha többé háborút!” – mondta, majd a fiatalokhoz szólt: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá. Orbán Viktor az is bejelentette: két hét múlva Washingtonba utazik a Béketanács ülésére.

A Tisza Párt bemutatta 240 oldalas programját

Magyar Péter szombaton ismertette a párt 240 oldalas választási programját, amelyet – mint mondta – több mint ezer szakértő bevonásával állítottak össze. A Működő és emberséges Magyarország alapjai című dokumentumban a Tisza gazdasági növekedést, igazságosabb adózást, az egészségügy és az oktatás rendbetételét, valamint az ellopott közvagyon visszaszerzését ígéri.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Minden perc drága: még mindig nincs döntés a hálózati reformról, feszülten várakozik az iparág

Minden perc drága: még mindig nincs döntés a hálózati reformról, feszülten várakozik az iparág

A jelek szerint tovább csúszhat az új erőművek és energiatárolók számára elérhető szabad villamosenergia-hálózati csatlakozási kapacitások kiosztására irányuló új pályázati (közzétételi) eljárási folyamat. A hivatalos információk szerint az új pályázat 2026 első felében kerülhet meghirdetésre, amire még elegendő idő áll rendelkezésre, de a témában 2025 végéig megtartani ígért iparági tájékoztató értesüléseink szerint még várat magára. A hálózatfejlesztések állásával összefüggő új közzétételi eljárásra 2024 tavasza, a régi szabályok alapján tartott utolsó eljárás eredményeinek kihirdetése óta várnak a hazai villamosenergia-ellátásba befektetni szándékozó gazdasági szereplők és a fejlesztők.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×