Infostart.hu
eur:
385.68
usd:
332.02
bux:
120931.79
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: Pixabay

Jelentős összeget szán a kormány a munkanélküliek ellátására

A GDP 0,2 százaléka helyett 0,5 százalék mehet a költségvetésből a munkanélküliek ellátására - derül ki az Európai Bizottságnak küldött frissített konvergenciaprogramból.

A kormány a munkaalapú gazdaságot építi, és elsősorban a munkahelyek megtartására fordítja az erőforrásokat a koronavírus-járvány okozta válságban, de a konvergenciaprogramból kiderül, hogy a 3 hónapig járó álláskeresési járadékra is jelentősen többet fordíthat a közeljövőben.

A kabinet számításai szerint a tavalyi 3,4 százalékos munkanélküliségi ráta ebben az évben 5,6 százalékra emelkedhet. Ez átlagosan 234 ezer munkanélkülit jelent az adatok alapján. Az ellátásukra a 2019-es 106 milliárd forint helyett idén 217 milliárd forintot költhetnek.

Hogy pontosan hányan veszthetik a el a munkájukat idén, erre nincs pontos számítás. A Portfolio összeállítása szerint két közvélemény-kutató 9, illetve 10 százalékra mérte azok arányát, akik elvesztették a munkahelyüket, ami azt jelentené, hogy csaknem félmillió ember maradt állás nélkül az elmúlt két hónapban.

A hivatalos munkanélküliségi adatok szerint márciusban 280 ezer munkanélküli volt, és a gazdasági portál értesülése szerint április közepe után a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 330 ezer fő volt az álláskeresők száma, de vélhetően sokan nem tudnak azonnal regisztrálni. A KSH felmérése alig több mint 220 ezer munkanélkülit számlált márciusra.

A frissen beérkező makrogazdasági adatok azt mutatják, hogy a leépítési hullám nagyon erős lehet, az igazán nagy összeomlás csak áprilisban indult el.

Az adatok eltérése abból is adódhat, hogy sokan munkanélkülinek vallják magukat abban az esetben is, ha nem tudnak éppen dolgozni, de a foglalkoztatási szolgálathoz sem jelentkeznek be. A különböző szolgáltatást nyújtók a korlátozó intézkedések miatt nem tudják végezni munkájukat, de hivatalosan nem minősülnek munkanélkülinek. Ugyanakkor a korlátozó intézkedések visszavonásával sokan azonnal tudják majd folytatni a vállalkozásukat.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

Eséssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, ez már zsinórban a második olyan kereskedési nap volt, amikor mindhárom vezető amerikai index mínuszban fejezte napot. A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Az amerikai esést lekövetve az ázsiai piacokon ugyancsak negatív elmozdulások voltak jellemzők, viszont Európában pozitívabb a kép. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×