Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
326.41
bux:
0
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Fél gőz és új sztenderdek jöhetnek a szállodaiparban

A belföldi turizmus a nyáron már újraindulhat – bizakodott az InfoRádiónak a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Hozzátette, hogy jövőre fog eldőlni, hogy mely szállodák mennek tönkre, illetve maradnak életben.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége erre vagy a következő hétre várja azt a kormányzati bejelentést, hogy hogyan is gondolja a kabinet az újrakezdés elindítását. És nagyon bizakodnak, hogy

június közepén már talán fogadhatnak vendégeket a szálláshelyek, és így a nyári szezonban a belföldi turizmus megindulhat

– mondta az InfoRádiónak Flesch Tamás, aki szerint természetesen az idei belföldi turisztikai évad merőben más lesz, mint az előzőek, hiszen egészen biztos, hogy csak szigorú szabályok mellett és limitált formában lehet majd újraindulni.

Talán nem mindenki fog tudni kinyitni, de elképzelhető, hogy nem is lenne szabad mindenkinek, tette hozzá. Ettől függetlenül a belföldi turizmus a nyári szezontól vélhetően el fog tudni indulni, ismételte meg, és lesznek vendégek a szállodákban, még ha nem is a budapestiekben. Hiszen a fővárosi vendégforgalom a külföldi vendégéjszakákra épül, amik egyelőre nem igazán várhatók.

A szakember arra is kitért, az elkövetkező hónapokban, esetleg, amíg nem lesz vakcina, nehezen elképzelhető, hogy például komoly, nagy büféreggelik vagy -vacsorák legyenek majd a szállodákban, ahogyan azt sokan megszokhatták az elmúlt években. Valószínűleg, szállodakategóriától függően, kisebb-nagyobb reggeli csomagokat fognak a vendégek kapni, az esti vacsoráknál pedig biztos, hogy turnusokban lehet majd étkezni. A protokollokat most kell majd kidolgozni, emelte ki a szakember, aki szerint az viszont garantált:

a hazai szálláshelyek csak akkor fognak tudni vendégeket fogadni, ha mindenki úgy érzi majd, hogy biztonságos környezetben van,

és nem történhet vele semmi komoly baj. Tehát teljesen új sztenderdeket kell kidolgozni a szállodaiparban, ide értve akár a takarítást, vagy a be- és kicsekkolás folyamatát illetően - hangsúlyozta.

A wellness-központokkal kapcsolatban úgy látja, teljes mértékben úgy fognak működni, mint minden más szálloda, és például biztosan nem lehet majd egyszerre bemennie nyolc embernek egy szaunába. Mindamellett, hogy természetesen senki nem fog tudni annyi vendéget fogadni, mint korábban. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége úgy véli, a következő hónapokban nagyságrendileg fél gőzzel,

50 százalékkal lenne szabad dolgozni,

hogy megfelelő terület és idő álljon rendelkezésre, hogy a kívánt távolságot a vendégek megtarthassák. Ugyanis az úgynevezett social distancing (közösségi távolságtartás) az éttermekben és szállodaiparban a következő hónapokban biztosan meg fog maradni.

Az interjúban az is elhangzott, a mostani helyzetben a „túlélés” elsősorban nem is a vállalkozás mérete, hanem a likviditás függvénye, vagyis akadnak szép számmal olyan kisebb szállodák, amelyeknek a biztos pénzügyi hátterük megakadályozza, hogy tönkremenjenek, miközben például nagyobb láncok esetében már a válságot megelőzően is akadtak gondok, amikor dübörgött a turizmus. Azt viszont nagyon nehéz megmondani, hogy ki megy tönkre, vagy ki nem, amit Flesch Tamás szerint

nem is az idei, hanem a következő év fog eldönteni,

emlékeztetve, hogy pillanatnyilag hitel- és bérletidíj-moratóriumok vannak érvényben. Reményeik szerint azért a többséget nem fogja a végső bezárás fenyegetni, és két év múlva már egy 90 százalékosan újraindult turizmusról lehet majd beszélni.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Átszervezik a betegellátást: megszűnhetnek az alacsony esetszámú osztályok

Átszervezik a betegellátást: megszűnhetnek az alacsony esetszámú osztályok

Átfogó, szerkezeti reformra készül a kormányzat a magyar egészségügyben, mivel a rendszer hatékonysági és minőségi problémái kizárólag pluszforrások bevonásával nem orvosolhatók. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter és Tótth Árpád, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetője szerint a jövőben bevezetik az értékalapú finanszírozást, regionális szintre emelik az ellátásszervezést, és kiemelt hangsúlyt kap a betegutak tudatos menedzselése is. A legfontosabb jogi és szervezeti alapokat még az idei év végéig, de legkésőbb 2027 elejéig megteremtik - írja a Népszabadság a Magyar Zene Házában rendezett tanácskozásról tudósítva.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×