eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó

Csok - Nőtt az igénylők száma a februári jogszabályváltozások után

Nőtt a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) igénylők száma a februári jogszabályváltozások után, amikor több kizáró vagy korábban nem egyértelmű jogszabályt eltöröltek, illetve pontosítottak - számoltak be az MTI-nek nyilatkozó pénzintézetek. Az ingatlanárak emelkedése miatt viszont volt, ahol visszaléptek az ügyfelek.

Az MKB Bankhoz több mint százan nyújtottak be eddig igénylést, ők döntően csokot, illetve támogatott hitelt igényelnek, elsősorban használt lakásra.

A bank közölte, a lakásárak emelkedése miatt az ügyfelek több esetben is kénytelenek voltak lemondani a tervezett lakásvásárlásról, mivel a korábban meghirdetett árak olyan mértékben növekedtek, amit már nem tudtak elfogadni. A bank szerint továbbra is mozgásban vannak a vételárak, de mivel az év eleji árnövekedés a kereslet csökkenéséhez vezet majd, arra számítanak, hogy az értékesítők újraárazzák az ingatlanokat, amelynek hatására nőhet a hiteligény az év második felében. Vélhetően megnövekszik az építkezések száma is, most ugyanis viszonylag kevés újépítésű lakás van a piacon - írták.

Az MKB szerint a februári jogszabályváltozás nyomán nőtt az igénylések száma, mivel több olyan ügyfél előtt is megnyílt a lehetőség, akiknek korábban a bank nem tudott pozitív tájékoztatást adni. Átlagosan 8 millió forint támogatott hitelt igényeltek az ügyfelek a banknál. Jellemzően kétgyerekesek érdeklődnek, de a háromgyermekes igénylők száma is növekszik. Budapesten és az ország keleti régiójában érdeklődnek a legtöbben.

A Budapest Bankhoz hetente több tucat igénylés érkezik, elsősorban használt lakások iránt. A bank arról is beszámolt, hogy megnőtt az igénylések száma a februári jogszabályváltozások után. Az átlagos hiteligény 10 millió forint körül alakul, vidéken elsősorban ingatlanépítés miatt keresik a csokot, míg a központi területeken az ingatlanvásárlásra igényelt csok a jellemző.

Az UniCredit Bank tájékoztatása szerint február eleje óta több mint kétszáz csok-kérelem érkezett be, a februári rendeletmódosítás tovább könnyítette az újlakás-célú támogatás feltételeit. Mint írták, láthatóan megemelte az ingatlanok értékét az emelt összegű csok bevezetése, így egyes igénylők a saját forrás és a csok felhasználása mellett hitelfelvétellel tudják csak a vágyott ingatlant megvásárolni.

A banknál főként meglévő gyermekek után igényelték az ügyfelek a támogatást, a befogadott kérelmek 80 százalékában használt lakásra kérték a pénzt. Használt lakásnál jellemzően kétgyermekesek kérik a nekik járó 1 430 000 forint összeget, míg új lakás esetében is a kétgyermekes ügyfelek vannak többségben, akik a 2 600 000 forintos összeget igénylik - írta az UniCredit.

A beérkezett kérelmek főként Budapest és agglomerációja, a megyeszékhelyek és a hozzá közeli nagyvárosok ingatlanjaira vonatkoznak. Az új lakásra igényelhető csok-nak köszönhetően az idén élénkülhet az érdeklődés és a kereslet az újlakás-építések, a magánszemélyek által épített családi házak iránt, ami azonban az új többlakásos társasházak kínálatának hiányában csak évek múltán tudja az újlakás-vásárlást előmozdítani a pénzintézet szerint.

A Takarékbank januártól március végéig több mint 700 csok-igénylést fogadott be, a 10 plusz 10 milliós kamattámogatott hitelt eddig 30 ügyfél igényelte. Az ügyfelek túlnyomó része egyelőre nem az új állami kamattámogatott hitelt, hanem az egyéb lakáscélú hiteleket - használt lakás bővítése, vásárlás, korszerűsítés - keresi. A megyeszékhelyeken, illetve a megyei jogú városokban élénkült az ingatlanpiac és nőttek az árak az új építésű lakások esetében, ami még inkább arra ösztönzi az ügyfeleket, hogy az új lakás vásárlásához csok-ot vegyenek igénybe - írták.

A bank tapasztalatai szerint egyre több városban gyakorlatilag "elfogynak" a kész ingatlanok - sőt, a beépíthető telkek is. Tapasztalatuk szerint rendkívül élénk az ingatlanpiac Nyugat-Magyarországon - főként Győrben, Sopronban, Zalaegerszegen és Szombathelyen - ahol inkább befektetési célú ingatlanvásárlások valósulnak meg, az ingatlanok túlnyomórészt készpénzért cserélnek gazdát és kevesebb a csok igénybevétel. A legtöbb érdeklődést Pest megyében regisztrálták, majd ezt követik Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megye. A csok-igénylések száma a banknál február elején nőtt meg, amikor megjelent az új csok feltételeit tisztázó két kormányrendelet. A befogadott igénylések alapján az emberek 14 százaléka venné fel a támogatást új lakás építésére vagy vásárlására, 80 százaléka használt lakás vásárlásra, 6 százaléka pedig lakáskorszerűsítésre, bővítésre. A csok mellé igényelt lakáshiteleknél 5,9 millió forint az átlagos hitelösszeg.

A Takarékbank előrejelzése szerint a bevezetett intézkedések - csok, lakásáfa csökkentése - hatására az idei évben óvatos becslés alapján is megduplázódhat a lakásépítések száma, így országosan 8-10 ezerrel több lakás épülhet az előző évekhez képest.

Az Erste Bank arról tájékoztatott, hogy a hiteligénylések 30 százalékához tartozik csok-kérelem is. Továbbra is felhasználható marad a csok önerőként, vásárlás esetén a vételárnál, építés esetén pedig a költségvetésben - írták.

Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×