A gazdaságot érő sokkok továbbterjedési csatornájaként a külkereskedelmi kapcsolatokat szokás elsőként megnevezni. Az elhúzódó költségvetési problémákból és túlzott eladósodásból következő gazdasági válság ezen a hagyományos csatornán keresztül csak az Egyesült Államok szorosabb kereskedelmi partnereit érintené számottevően. A többi országra nézve a hatás inkább csekély lenne, ha más csatornáktól eltekintünk.

A sztenderd megközelítés ugyanis az export és import kapcsolatokra fókuszál, ami az aktivitástól és a devizaárfolyamoktól függ. Kereskedelmi kapcsolataival leginkább Kanada és Mexikó fűződik szorosan az Egyesült Államokhoz, illetve Karib-térség és Közép-Amerika többi országa. Az olaj és a dollár miatt fontos érintett még Szaúd-Arábia is.

A sokkal veszélyesebb új fertőzési csatorna

Fontosabb azonban a sokk, ami a likviditás szűkösségéből fakadó piaci törés következménye. Ez első körben a nemzetközi működésű és a helyi bankoknál jelentkezik, majd a bankok által a háztartásoknak és vállalatoknak nyújtott hiteleken keresztül, az import hirtelen zsugorodásán át a bizalom összeomlik, a magánszektor fogyasztása pedig zuhan.

Mindez az 1930-as évek gazdasági válsága óta a legmélyebb recesszióhoz vezethet, amely ráadásul egyszerre, jóval szinkronizáltabban söpörne végig a világon. Lényegében a Lehman-csőd utáni események is azt erősítették meg, hogy az Egyesült Államok felől jövő krízis továbbterjedése, és a következményként beálló masszív recesszió komoly realitás a globális gazdaságra nézve.

Az amerikai gazdaság roppant mérete ellenére a tipikus "fertőzési" csatornán keresztül a hatás mégis inkább mérsékelt lenne. Nehezebb viszont megjósolni a tovagyűrűző hatásokat, ha számításba vesszük a pénzügyi piacok szerepét.

A globális részvény- és kötvénypiac kapitalizációjának egyharmada az Egyesült Államokhoz kötődik, de az ország jelentőségét igazán a pénzpiaci forgalommal tudjuk felmérni, s ebben csaknem kétharmados a szerepe. Számos tanulmány és a tapasztalok is azt mutatják, hogy az Egyesült Államokhoz köthető hírek mozgatják a piacot, míg a más országokból jövők kevésbé.

A pénzpiaci kapcsolatok fontosságát mutatja, hogy az Egyesült Államok gazdaságának egy százalékos növekedése a legtöbb G20 országban fél százalékponttal emelheti a növekedést, és ennek kétharmada származik a pénzpiaci árak alakulásának hatásából. Ezzel szemben a szoros kereskedelmi partnerek, mint például Kanada és Mexikó esetében a növekedési többlet inkább a kereskedelmi csatornának köszönhető.

Adósság van, kiigazítás kell, visszaesés lesz

A dollár összekötő szerepe a globális gazdaságban az amerikai adósság összetételén is megmutatkozik. A világ legnagyobb adósságállománya nettó értelemben a globális GDP tíz százalékát teszi ki, s ez önmagában erőteljes "fertőzési" tényező.

Az Egyesült Államok nettó adósságrátája 2000 óta majdnem megduplázódott, a külföldiek kezében lévő állampapírok állománya pedig 50-ről 75 százalékra nőtt. Az IMF szerint az amerikai adósság csökkentése hosszú távon jelentős hatást tud gyakorolni a globális gazdaságra: az IMF szakértői szerint a GDP-arányos adósság minden egyes százalékpontnyi csökkentése három-négy bázisponttal csökkenti a reálkamatokat globálisan. A reálkamatok már 10 bázispontos (0,1 százalékpontos) csökkenése 0,1 százalékkal emelheti a potenciális kibocsátás szintjét.

Az amerikai költségvetés kiigazítási igénye is óriási. Feltételezett pálya szerint az elsődleges egyenleg -7-ről 2016-ra -1,5 százalékra csökkenne. A kiigazítás rövidtávon rosszul érintené a globális gazdaság legtöbb országát, de az IMF szerint relatíve kis mértékben. A negatív hatás a konszolidáció végére kinullázódna, és hosszú távon egységesen pozitív hatást fejtene ki.

A költségvetési konszolidáció alakítja a lehetséges sokkok továbbterjedését is. Azon felül, hogy az adósságplafon vitája miként alakul, a kiigazítás folyamata szerint többféle forgatókönyv lehetséges. A sokkok továbbterjedése kevésbé súlyos, ha a fiskális politika átlátható és hiteles. Az IMF szerint a "gyógyulás" gyorsabb, a fogyasztás és beruházások hamarabb kezdenek élénkülni, egyéb területeken a hatás gyengébb. Ha a kiigazítás "orrnehéz", vagyis az első években nagyobb arányú, majd fokozatosan lecseng, az jobban megviselheti a magánszektort, a fogyasztás zuhanása nagyobb lehet.

Az alappálya szerint a kivetített fiskális konszolidáció (az IMF áprilisi World Economic Outlookjában felvázolt szerint) mindenképp visszaesést okoz az amerikai gazdaságban. Az alapeset szerint öt év alatt 2,2 százalékkal csökkenhet az amerikai gazdaság kibocsátása. A fejlett országokban a hatás 0,1-1,4 százalék között változhat 2011-2016 között, a feltörekvő országokban pedig 0,1-1,0 százalék lehet.

Néhány elméleti forgatókönyv

Az IMF egy korábbi elemzése négy lehetséges forgatókönyvet állított fel az amerikai adósságválság továbbterjedésére. Az eddig leírtak szerint az első forgatókönyv (nem lesz továbbterjedés) szinte lehetetlen, a többi három pedig azt mutatja, hogy az Egyesült Államok válsága egyöntetűen mély recesszióba döntheti a fejlett és feltörekvő országokat is.

1.) Az adósságválság az országon belül marad. Az elhalasztott fogyasztás és beruházások a belföldi keresletet egy százalékkal csökkentené, a szükséges fiskális konszolidáció pedig további két százalékkal. Ezen forgatókönyv esetén a recesszió mélypontján az amerikai gazdaság 4,4 százalékkal zsugorodna, míg a fejlett országokban 0,5 százalékos, a feltörekvőkben 0,7 százalékos visszaesést okozna.

2.) A kockázatkerülés az állampapír- és részvénypiacokon világméretűvé terjed. A kockázati prémiumok az előző szcenárióban csak az Egyesült Államokban nőnének meg (450 bázisponttal), ennél azonban már a fejlett országokban (180 bp) és a feltörekvő országokban (270 bp) is emelkednének a hosszú lejáratú állampapírok nominális kamatai. A részvénypiaci árak esnének, a fejlett országokban 30, a feltörekvőkben akár 45 százalékkal. A bizalomvesztés nagyobb visszaesést okozna globálisan, így az Egyesült Államokban 4,9 százalékkal, a fejlett országokban 3,6 százalékkal, a feltörekvőkben legfeljebb 3,5 százalékkal esne vissza a krízis csúcsán a GDP.

3.) Az állampapír- és részvénypiac összeomlását dollár-leértékelődés kísérné. Az előző forgatókönyv azzal egészül ki, hogy közben a dollár 30 százalékkal leértékelődik (nominálisan, effektív értelemben). A többi devizára helyeződő reálfelértékelődési nyomás dezinflációs hatású, megnövelve az érintett országokban a monetáris politika mozgásterét, amely lazább politikával tudja enyhíteni a gazdaság visszaesését. Ebben a forgatókönyvben az amerikai gazdaság legnagyobb visszaesése 4,6 százalékos, a fejlett országokban 3,5 százalék, a feltörekvő országokban 3,2 százalékos.

4.) Az előzővel ellentétben az állampapír- és részvénypiaci zuhanást a dollár felértékelődése egészíti ki. Ebben a forgatókönyvben a devizapiacok összeomlása önmagában erősítené a dollárt, nominális effektív értelemben 15 százalékkal. Az inflációs hatás miatt az előzővel ellentétben a monetáris politika mozgástere szűkül, kevésbé lehetséges a gazdaság visszaesését laza monetáris politikával enyhíteni. Az amerikai gazdaság visszaesése a mélyponton 5,1 százalékos, a fejlett és feltörekvő országokban egyaránt 3,7 százalékos.