eur:
414.51
usd:
402.43
bux:
0
2025. január 9. csütörtök Marcell

Harmadával nőtt a közbeszerzési eljárások összértéke

Harmadával nőtt a közbeszerzési eljárások összértéke a tavalyi év azonos időszakához képest. Kedvezőtlen tendencia, hogy a nyílt eljárások értékének aránya nőtt, a tárgyalásos eljárásoké azonban csökkent.

A közbeszerzési eljárások összértéke 33 százalékkal nőtt az idei év első félévében 2008 azonos időszakához képest - mondta Berényi Lajos, a Közbeszerzések Tanácsának elnöke a félév alakulásáról tartott sajtótájékoztatón. A legnagyobb növekedés az építési beruházásoknál volt - tette hozzá.

Berényi Lajos szerint három tendencia határozta meg az elmúlt félév közbeszerzési eljárásait. Az első, hogy április 1-jén lépett hatályba a közbeszerzési törvény tavaly decemberi módosításainak zöme. Így a legtöbb ajánlatkérő - mivel az új törvény szigorította a feladataikat és sokkal inkább megkövetelte a nyilvánosságot - igyekezett április 1-je előtt minél több eljárást kiírni.

A második a magyar gazdaság visszaesése, a közbeszerzési eljárásokat érintő harmadik hatás pedig az uniós támogatások növekedése. Berényi Lajos kitért arra is, hogy az elmúlt 6 hónapban a nyílt eljárások értékének aránya csökkent, a tárgyalásos eljárásoké azonban nőtt, ami az uniós támogatások szempontjából kedvezőtlen.

"A veszély azért nagyon jelentős, és azért szeretném erre külön fölhívni a figyelmet, mert az Európai Unió kifejezetten ellenzi azt, hogy olyan beruházásoknál, ahol jelentős EU támogatások vannak, tárgyalásos eljárásokat alkalmazzanak, mert ezt úgy tekintik, mint olyan formát, ami nem igazán biztosítja a versenyt - hangsúlyozta.

A jogorvoslati kérelmek kapcsán Berényi Lajos elmondta, hogy míg a tavalyi év első félévében 307, idén eddig 337 esetben fordultak a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz. Az ügyek harmadában állapított meg jogsértést a bizottság, ez az arány azonban nem nőtt a tavalyi évhez képest. A bírságok összértéke 90 millió forint körül volt.

A személyre szabott eljárások kapcsán feltett újságírói kérdésre Berényi Lajos hangsúlyozta, hogy az ilyen kiírásokat a pályázati felhívás szakaszában csak akkor lehet kiszűrni, ha az érintettek - akiket kizártak valahogy - már ekkor jogorvoslatért fordulnak. A tapasztalat azonban az, hogy ezek a cégek már csak a pályázat eredményét támadják meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyarics Tamás: készpénznek vehető a konzervatív fordulat Kanadában

A liberális Justin Trudeau lemondása után akár előre hozott választások is jöhetnek Kanadában, és a jelenlegi állás szerint még az idén biztosan a konzervatívok vehetik át a kormányzást – erről beszélt Magyarics Tamás az InfoRádióban. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora, külpolitikai szakértő szerint ugyanakkor az ország nem lesz az USA 51. tagállama.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.09. csütörtök, 18:00
Hámori Máté
Liszt Ferenc-díjas karmester, a Danubia Zenekar művészeti vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×