Infostart.hu
eur:
362.89
usd:
322.3
bux:
148170.68
2026. november 4. szerda Károly

A politikai elit akadályozza az euró bevezetését?

A Világgazdasági Kutatóintézet kutatásvezetője szerint a szlovák belépés után legközelebb már a közép-európai országok egy csoportja csatlakozik majd az eurózónához. Rácz Margit az InfoRádiónak nyilatkozva ezt leghamarabb 2012-re tette. Ennek a körnek Magyarország is része lehet.

Hat-hét évvel ezelőtt László Csaba akkori pénzügyminiszter még 2007-re tette az euró magyarországi bevezetésének dátumát, később ezt 2008-ra módosította, majd a kormány már céldátumot sem közölt. 2008 eltelt, mi továbbra is forinttal fizetünk, míg északi szomszédunknál, Szlovákiában január 1-jétől áttértek az európai közös valutára.

A Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének kutatásvezetője szerint Szlovákia egy nemzetközileg is kedvező időszakban valósította meg azokat a gazdasági reformokat, amelyek rövid távú eredményét most is élvezi, és amely lehetővé tette az euróra való átállás.

Rácz Margit hozzátette: a mostani, kedvezőtlen világgazdasági helyzetben az amúgy is legnehezebben teljesíthető kritérium, az államháztartási hiány lefaragása még inkább megterhelő lehet az ország számra.

Magyarországon ezt a munkát mindig is nehezítette a politikai elit azon része, akik hajlamosak a túlköltekezésre. Mint arra a kutató rámutatott, a már régóta a Parlamentben ülő politikusok között sokan vannak, akik hosszú évekig vallották: nem baj, ha eladósodik az ország, hiszen hitel bármikor felvehető. Az államháztartási hiány féken tartása szerintük csak egy buta, rigorózus előírása az uniónak.

A kritérium mindenesetre sokáig megakadályozta, hogy Magyarország belépjen az euró bevezetésének előszobáját jelentő ERM II-es rendszerbe. Rácz Margit szerint ide még ebben az évben sem, legfeljebb 2010-ben kerülhetünk be, azaz ezután minimum két évvel, leghamarabb 2012-ben lehet eurónk.

Szavai szerint ekkor több térségbeli ország is csatlakozhat a zónához, de Románia és Bulgária minden bizonnyal kimarad, hiszen ezekben az országokban számos olyan strukturális probléma van, amelyeket még orvosolni kell.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×