Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Soros: Teljesen új korszak következik

Soros György szerint az amerikai gazdaság problémái miatt a dollár egyre inkább elveszíti az eddigi kivételezett szerepét a világ tartalékvalutái között. Az üzletember úgy véli, hogy a mostani amerikai krízis egy hatvan éves időszak lezárását jelenti.

A magyar származású amerikai befektető a davosi világgazdasági fórumon kifejtette: az amerikai másodlagos jelzálogpiac válsága miatt - amely átterjedt az egész amerikai pénzügyi szektorra - a világ egyre kevésbé hajlik arra, hogy a korábbi hat évtizedhez hasonlóan dollárban tartsa a megtakarítását, egyre nő az ellenszenv a zöldhasúval szemben.

Soros György - akia hét elején arra figyelmeztetett, hogy a második világháború óta a mostani lesz a legnagyobb világgazdasági válság a világon - kiemelte: a krízis egyben világgazdasági átrendeződéshez vezet, India és Kína a korábbinál nagyobb szerephez jut.

Az üzletember megismételte, hogy nagyon nehéz lesz elkerülni az amerikai recessziót, és úgyanígy vélekedett a brit gazdaság kilátásairól is. Ezzel nyilván nem emelte népszerűségét az Egyesült Királyságban, ahol azóta övezi erős ellenszenv, hogy 1992-ben a font gyengülésére spekulált, ami be is következett, mintegy 1 milliárd dolláros hasznot hozva Soros Györgynek - a mainál lényegesen erősebb dollár mellett.

A befektető előrejelzéseit különös figyelemmel követik ezen a héten, amikor - legalábbis hétfőtől szerdáig - jelentősen estek a világ tőzsdéi, az amerikai jegybank szerepét betöltő FED jelentős, 75 bázispontos kamatvágásra kényszerült, és sokan tartanak egy, az egész világra kiterjedő gazdasági válságtól.

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Kijev jelenleg csak a szükséges villamosenergia-mennyiség mintegy feléhez jut hozzá, a városban tömeges fűtés- és áramkimaradások sújtják a lakosságot a rekordhidegben – közölte Vitalij Klicsko főpolgármester. Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben. Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök cáfolta Trump korábbi kijelentését: "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×