eur:
405.7
usd:
393.23
bux:
0
2025. február 10. hétfő Elvira
Joan Canellas, spanyol kézilabdázó
Nyitókép: Facebook / Joan Canellas

Visszavonul a Szeged egykori legendás kézilabdázója

Bejelentette visszavonulását Joan Canellas, a spanyolok legendás kézilabdázója, aki 2018 és 2021 között a Szeged játékosa volt.

A 38 éves Canellas a hétvégén játszotta pályafutása utolsó mérkőzését szülővárosa, a harmadosztályú CH Palautordera csapatával.

"Eljött a nap, hogy hivatalosan is nyugdíjba vonuljak. Egy olyan nyár után, amikor a dolgok nem úgy alakultak, ahogy szerettem volna, a legjobb módja volt annak, hogy befejezzem ezt a szakaszt, az, hogy visszatértem a szülőhelyemre, ahonnan származom. Részben azért, hogy hálát adjak mindazért, amit kaptam, és azért is, mert a szívem erre kért" - írta közösségi oldalán a 2013-ban világ-, 2018-ban és 2020-ban Európa-bajnok játékos.

Canellas a macedón Vardar Szkopjéval Bajnokok Ligája-győztes volt 2017-ben, a Szegeddel 2019-ben Magyar Kupát, 2021-ben pedig magyar bajnokságot nyert, emellett háromszoros svájci (2022, 2023, 2024), kétszeres spanyol (2006, 2010) és macedón (2017, 2018) bajnok, illetve volt aranyérmes a Bundesligában is (2015).

A Szkopje és a Szeged mellett megfordult a Barcelona, a Granollers, a Ciudad Real, az Atlético Madrid, a Hamburg, a Kiel, valamint a Schaffhausen együtteseinél.

Címlapról ajánljuk
Amerika kiszipolyozza a készleteket, aranyhiánytól tartanak Európában

Amerika kiszipolyozza a készleteket, aranyhiánytól tartanak Európában

Az Európából kiáramló arany idővel hiányozni fog, amit a svájci finomítók és pénzverdék esetenként csak több hónapos határidővel tudnak pótolni – mondta az InfoRádióban a Conclude Befektetési Zrt. cégvezetője. Juhász Kristóf szerint a Mexikóval és Kanadával szemben bevezetendő 25 százalékos vámok miatt akár 25 százalékkal is megemelkedhet az amerikai aranyár.

Már virágzik a mogyoró, kezdődik az allergiaszezon

A specifikus allergiavizsgálat előtt ajánlott elvégezni egy fül-orr-gégészeti vizsgálatot is, mert nem csak az allergia okozhat komolyabb tüneteket – figyelmeztetett a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika adjunktusa. Kraxner Helga arról is beszélt az InfoRádióban, hogy már akkor érdemes elmenni az orvoshoz, amikor még nincsenek komoly panaszaink, mert az allergiateszt provokálhatja a tüneteket.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.10. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×