Wolfgang Tiefensee német közlekedési miniszter, akinek nem kis szerepe volt abban, hogy létrejött a régóta tárgyalt megállapodás, egyenesen történelmi jelentőségűnek minősítette a nyitást, amely az utasok és a légitársaságok számára is csak előnyöket hozhat.

A második világháborútól mostanáig a transzatlanti járatok leszállási jogait általában kétoldalú megállapodások szabályozták, vagy ahogy a fapados légitársaságok megjelenése óta egyre többen mondták, korlátozták.

Ennek és az ezzel együtt járó magas áraknak vet véget - legalábbis elméletileg - az a megállapodás, amely jövő március végén lép életbe. Ezután csak a repülőterek kapacitása szab majd határt annak, hogy melyik légitársaság honnan hova indíthat transzatlanti járatokat.

A legcsábítóbb leszállási hely természetesen London Heathrow repülőtere lesz, amely a világ harmadik legforgalmasabb légikikötője, és az egyetlen, amely évente több utast fogad, mint az ország, amelyben található.

Nagy-Britannia lakossága ötvenmillió, a Heathrow pedig tavaly és tavalyelőtt is közel 68 millió utast fogadott.

A repülőtérnek két leszállópályája és négy terminálja van, és mind a négy évek óta teljes kapacitáson üzemel.

2008. március 30-án adják át az ötös terminált, amelynek fokozatos üzembe állása révén a Heathrow befogadóképessége elérheti az évi 90 millió utast néhány év alatt.

Az unió és az Egyesült Államok közötti megállapodás éppen ezért pontosan azon a napon lép életbe, amikor megnyitják az ötös terminált.

Az Európai Bizottság szerint öt év alatt az uniós utasok 12 milliárd euróval kevesebbet fizetnek majd a transzatlanti járatokért, és az utasszám várhatóan a mostani másfélszeresére nő.

A forgalomnövekedés viszont nehezen lesz összeegyeztethető az uniónak azzal a céljával, hogy 2020-ra húsz százalékkal csökkentse az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását.