eur:
388.69
usd:
361.74
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály

Százmilliárd forint a karácsonyfa alatt

Idén körülbelül százmilliárd forint értékű ajándék kerülhet a karácsonyfák alá - jelentette ki az InfoRádiónak az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Vámos György szerint a megszorítások a kerekedőket is súlyosan érintik, így az elmúlt években megszokottnál minden bizonnyal kevesebb lesz az akció az ünnepek előtt.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára közölte: a megszorítások egy része már hat, elsősorban az élelmiszer-kereskedelemben, ugyanakkor a teljes forgalom tovább növekszik.

Éves szinten az utolsó negyedév visszaesésével együtt is nőttek a reálkeresetek, és ha muszáj, akkor a tartalékokhoz is hozzányúlnak az emberek decemberben, illetve átcsoportosítanak más területekről.

Decemberben a tavalyihoz hasonló, 835-850 milliárd forintos, vagy ennél egy-két százalékkal magasabb értékesítéssel számolunk - tette hozzá Vámos György.

A szakember arra számít, hogy ezúttal jobban nézik majd az árakat a vásárlók; a slágercikkek a korábbi évekhez hasonlóan a játékok, a sportszerek, a ruházati és különösen a műszaki cikkek lesznek. Összesen mintegy 100 milliárd forint értékű ajándék kerülhet a karácsonyfák alá.

Vámos György hangsúlyozta: a megszorítások miatt a kereskedelmi cégek sincsenek könnyű helyzetben, kisebbek az akciókra fordítható tartalékaik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×