eur:
389.02
usd:
361.9
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

Program a gazdasági növekedés gyorsítására

Ellentmondásosnak nevezte a magyar gazdaság helyzetét a Deloitte Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Simor András azt mondta: az egyik oldalon egy egészséges, jól teljesítő magánszféra áll, a másikon pedig egy szerkezetében elavult államigazgatás és közszolgáltatási infrastruktúra található, amely sürgős reformokra szorul.

A szakember a Makroegyensúly és gazdasági növekedés Magyarországon című konferencia előtt elmondta: egy fiatal közgazdászokból álló, tavaly alakult szakértői csoport elkészített egy átfogó makrogazdasági elemzést.

A dokumentum elsősorban a magyar gazdaság növekedési tartalékainak kihasználására irányul, és a korábban hasonló nehézségekkel küzdő európai országok sikeres programjainak tanulságaira épül.

A Deloitte Zrt. elnök-vezérigazgatója úgy vélte: a magyar problémák megoldásához elsősorban egyfajta teljesítménykényszert kell bevinni az állami szolgáltatások területére.

Úgy vélte: ezzel javítani lehet az állami szolgáltatások színvonalát és hatékonyságát, és így több pénz marad majd a magyar magángazdaság erősítésére, bővítésére.

Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×