Infostart.hu
eur:
362.15
usd:
316.43
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Rekord negyedév a Nikonnál

A japán Nikon Corp. több mint megháromszorozta negyedéves eredményét a digitális fényképezőgépek és a félvezetőgyártó berendezések javuló értékesítésének köszönhetően. Éves eredmény-előrejelzését is megemelte 18 százalékkal.

Az üzleti év decemberrel zárult harmadik negyedében a Nikon csoportszintű üzemi eredménye 19,8 milliárd jen (167 millió dollár) lett, több mint háromszorosa az egy évvel korábbi 5,9 milliárdnak. A mostani eredmény rekord a negyedéves beszámolók publikálásának 2003-as bevezetése óta. Az árbevétel 25 százalékkal 192,9 milliárd jenre emelkedett.

A márciussal záró pénzügyi évre a Nikon üzemieredmény-előrejelzését 53 milliárd jenre emelte a korábbi 45 milliárdos célról. Az új előrejelzés meghaladja az elemzői előrjelzések 49,3 milliárdos átlagát.

A jó negyedéves eredmény részben a gyenge jen árfolyamnak is tulajdonítható, de nagy szerepet játszik benne a félvezető áramköröket szilíciumlemezbe metsző sztepper gyártórobotok, valamint a folyadékkristályos kijelzőket metsző sztepperek értékesítése is.

A szteppergyártásban a Nikon ellenfele a holland ASML és a Canon. A jen árfolyamváltozása mintegy négymilliárd jennel járult hozzá az üzemi eredményhez.

A Nikon 20 százalékkal növelte adózott eredményét üzleti éve tavaly szeptemberrel zárult első felében, mert nőtt a kereslet a digitális fényképezőgépek és a folyadékkristályos kijelzők iránt. A csoport adózott eredménye 9,37 milliárd jenre (79,35 millió dollár) emelkedett az egy évvel korábbi 7,81 milliárd jenhez képest. Az árbevétel 9,8 százalékkal 342,85 milliárd jenre nőtt.

A Nikon - két modell kivételével - felhagy a hagyományos, filmes fényképezőgépek gyártásával, hogy a továbbiakban az eladásainak már ma is 98 százalékát kitevő digitális típusok fejlesztésére koncentráljon.

A cég a jövőben már csak a hivatásos fotósok és a híres márka nosztalgikus hívei számára gyárt két bevált korábbi kisfilmes modellt, az F6-ot és az FM-10-et.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×