2016. április 8. 12:12 TBC-s dolgozó miatt oltják be az ovisokat A jövő hét elején, hétfőn és kedden 123 óvodást oltanak be a debreceni Mesekert Óvoda három telephelyének 205 óvodása közül - tájékoztatott az intézmény vezetője.
2016. április 7. 21:56 Nagy esők jönnek Éjszaka délnyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Reggelig még csak helyenként lehet zápor, néhol zivatar. Pénteken többnyire erősen felhős lesz az ég, de keleten szakadozottabb lesz a felhőzet.
2016. április 7. 14:23 Kajálni fogjuk a Várkert Bazárt Kulturális, közlekedési és gasztronómiai szempontból is fontos helyszínné kívánják tenni a Várkert Bazárt, mondta el az épületegyüttes frissen megnyílt éttermében rendezett csütörtöki sajtóbeszélgetésen a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára.
2016. április 7. 12:08 Fűrész Tünde: meg kell ismerni a családok szétesésének problémáit Meg kell ismerni a családok szétesésének problémáit, tudni kell, milyen okok vezetnek a váláshoz, milyen élethelyzetekben nincs más kiút, miként lehet megvédeni a gyerekeket és újrakezdeni az életet - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, egy szakmai konferencián.
2016. április 6. 22:43 Fürdenek a Balatonban csütörtökön is? A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 18 és 26 fok között valószínű, északnyugaton várható a 20 fok alatti csúcsérték.
2016. április 5. 07:30 Vietnamban is megjelent a zikavírus Zikavírusos fertőzést állapítottak meg két nőnél Vietnamban - közölte a délkelet-ázsiai ország egészségügyi minisztériuma kedden.
2016. április 4. 22:57 Csúcsgasztronómiai kiállításon mutatkozik be Magyarország Magyarország is bemutatkozik a hétfőn megnyílt 30. Salón de Gourmets nemzetközi csúcsgasztronómiai kiállításon Madridban, ahol a vendéglátó Spanyolország mellett 20 külföldi ország vonultatja fel termékeit.
2016. április 2. 13:20 Minden századik gyermek autizmussal él Magyarországon A becslések szerint Magyarországon minden századik gyermek autizmussal él, a gyógypedagógiai terápiák révén azonban jól fejleszthető ez az állapot - mondta az Autisták Országos Szövetségének elnöke.
2016. április 2. 10:13 Ma van az autizmus világnapja Ma van az autizmus világnapja, amelynek alkalmából országszerte számos programot, sétát, érzékenyítő éttermi akciót, Budapesten pedig filmvetítéseket és kiállítást is rendeznek.
2016. április 1. 11:19 Filmvetítések és éttermi program az autizmus világnapján Az Uránia Nemzeti Filmszínházban két vetítést, számos étteremben pedig érzékenyítő akciót szerveznek pénteken és szombaton, az április 2-i autizmus világnapjához kapcsolódva, hogy ráirányítsák a társadalom figyelmét az autizmussal élők mindennapjainak nehézségeire.
2016. április 1. 05:41 A férfiaknál agresszívabb a mellrák, mint a nőknél Előrehaladottabb állapotban veszik észre, ráadásul agresszívabb is a mellrák a férfiak esetében, mint a nőknél - mondja a Semmelweis Egyetem Onkológiai Központjának vezetője.
2016. március 27. 06:56 Megkezdődött a nyári időszámítás Megkezdődött a nyári időszámítás, az órákat egy órával előre kellett állítani. A változás érinti a közösségi közlekedést is. Az óraátállítással a magyar fogyasztók évente a nyári időszámítás alatt összesen mintegy 4-5 milliárd forintot takaríthatnak meg villamosenergia-költségeikből.
2016. március 24. 23:55 Az óraátállítás szívrohamot okozhat Svédországban és Amerikában is kimutatták, hogy az óraátállítás utáni hétfőn és kedden, az első munkanapokon körülbelül tíz százalékkal emelkedik a szívrohamok száma - mondta Kiss Róbert a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorfolyamában.
2016. március 20. 13:05 A stroke ötöde halálos Magyarországon A stroke népbetegség Magyarországon, amelybe a betegek akár 20 százaléka belehalhat a legmodernebb terápia mellett is - mondta Folyovich András neurológus főorvos az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.
2016. március 18. 06:06 Tudta, hogy hiába mossa, mégsem tiszták teljesen a fogai? Egészséges Száj Napját hirdette meg a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozata, a Magyar Fogorvostanhallgatók Egyesülete és a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kara. Városszerte ingyenes fogászati szűrés, szájhigiénés információs pont és egy fogköztisztítási rekordkísérlet is várja pénteken az érdeklődőket - mondta az InfoRádiónak Kesztyűs Artúr fogorvostanhallgató, az esemény egyik főszervezője.
2016. március 18. 05:55 Ez a bécsi étterem a legjobb egész Ausztriában A bécsi Steirereck lett az év étterme a Falstaff osztrák étteremkalauz ínyencklubja szerint.
2016. március 18. 05:28 Különadót vetnek ki a britek a cukrozott üdítőkre Különadót vetnek ki a cukrozott üdítőitalokra Nagy-Britanniában a gyerekelhízás elleni harc jegyében - jelentette be nagy meglepetésre John Osborne brit pénzügyminiszter szerdán a parlamentben a 2016/17-es pénzügyi év költségvetési tervét ismertetve.
2016. március 17. 16:19 A hétvégén erre lehet számítani - Időjárás A hétvégén jellemzően zavartalan napsütés várható, szombaton elszórtan előfordulhatnak záporok. Időnként megerősödhet a szél, hajnalban mínuszokra is készülni kell, napközben viszont akár 15 Celsius-foknál is melegebb lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
2016. március 13. 16:58 Napsütésre, szélre, esőre és hózáporokra is készülni kell A következő napokban is változékony lesz az időjárás. Napsütésre, de erős szélre, esőre, jégdarára is készülni kell. A március 15.-i ünnepen néhol nappal is csak 2 Celsius-fokig melegszik a levegő, többfelé havazásra is számítani lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
2016. március 12. 12:19 Versenyszerű edzésekkel készülnek a Bocuse d'Orra A következő két hónap a kőkemény gyakorlásról, a nüansznyi részletek finomhangolásáról szól Széll Tamás séf és csapata számára, akik május 10-11-én Magyarországot képviselik a világ egyik legnagyobb nemzetközi szakácsversenye, a Bocuse d'Or európai döntőjén, amelyet Budapesten rendeznek.