Infostart.hu
eur:
392.19
usd:
341.65
bux:
120787.85
2026. március 16. hétfő Henrietta
Nyitókép: Pexels.com

A budai vaddisznók nem „csak úgy” betévednek a városba

Héttagú vaddisznócsaládot videózott le egy járókelő péntekre virradó éjszaka Budán. Az állatok a Nagyajtai utcai villamosmegállónál, a Szent János Kórház melletti zöld területen mentek át az úton. Szerdán ugyanezen a környéken valaki vaddisznókat lőtt le, amihez nem volt joga, ráadásul az esetet többen látták a villamosról, még egy kisgyerek is, aki rosszul lett a látványtól. Abban az ügyben a rendőrség már nyomoz a Hegyvidéki Önkormányzat feljelentése alapján. Az újabb vaddisznóészlelés apropóján a Pilisi Parkerdő Zrt. egy korábbi kutatására hivatkozva azt a meglepő bejelentést tette, hogy ezek az állatok városi vaddisznók, tehát itt élnek, és nem a környékbeli erdőkben.

Mészáros Péter, az erdőgazdaság szóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy a Pilis Parkerdő néhány éve, az akkor még gödöllői Szent István Egyetemmel (ma Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem – szerk. megj.) végzett egy kutatást, amelynek az eredménye szerint már vannak olyan vaddisznó populációk, amelyek genetikailag is elkülönülnek az erdőben lakó társaiktól, hiszen teljes mértékben a belterületen élnek, és annyira hozzászoktak az ember közelségéhez és a környezethez, hogy nem is vágynak vissza az erdőkbe.

Meglepő módon tehát nem arról van szó, hogy a távolabbi fővároskörnyéki erdőkből jönnek be ezek a vaddisznók, hanem konkrétan itt élnek közöttünk – erősítette meg a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársa. Ezek az állatok ugyanis már megtanulták azt, hogy a régi, felhagyott, zárt kertek és gyümölcsösök, illetve a nem művelt, tehát elgazosodott telkek megfelelő életfeltételeket jelentenek a számukra, ahol megtalálják a táplálékot és a zavartalan környezetet. Ráadásul ezeken a területeken még vadászat sem történik, így nyugodtan tudnak szaporodni.

A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy a zöldhulladék, amit a lakosság olykor sajnos az erdőkbe kihelyez, vagy épp átdob a kerítés túloldalára, mondván, az úgy is lebomlik, a vaddisznónak csemege és csalogató táplálékforrás. A „terített asztallal” pedig az a probléma, hogy az állat nem fog megállni a kerítésnél,

bármennyire is okos, a magánterület táblát nem tudja elolvasni,

ezért be fog menni feltúrni a frissen locsolt gyepet is, de akár további kellemetlenségeket is okozhat – fogalmazott Mészáros Péter.

Azzal kapcsolatban, hogy nem lenne-e jobb a vaddisznókat befogni, amennyiben lehetséges, és kivinni a természetesebb élőhelyükre, közölte: a Pilisi Parkerdőnél volt már ilyenre példa, amikor pár éve több mint száz állatot fogtak be a saját illetőségük (erdő)területén, a várostól száz-kétszáz méterre, és szállítottak el távolabb az erdőbe.

A szerdai incidenst illetően, amikor vaddisznókat lőttek ki a János Kórháznál, egyelőre tisztázatlan, hogy kik és milyen jogosultság alapján, a szóvivő leszögezte, hogy a Pilisi Parkerdő Zrt. belterületen vadászatot nem végez, tehát a sajnálatos eseményben nem érintett. Kérik viszont, hogy

aki vaddisznót észlel belterületen, mindenképp tartsa a megfelelő távolságot, mert egy malacait nevelő anyakoca, különösen ha veszélyeztetve érzi magát, támadni fog.

Ilyen szituációban elsősorban a rendőrséget, illetve az illetékes önkormányzatot kell értesíteni, amiknek megvannak a szükséges eszközeik arra, hogy a helyzetet kezelni tudják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Irán válaszcsapása mindent megváltoztathat

Szakértő: Irán válaszcsapása mindent megváltoztathat

Több mint két hete kezdett katonai akciót Irán ellen az Egyesült Államok és Izrael, az éjjel pedig újabb támadássorozat zajlott a térségben. Az amerikai elnök többször jelezte, hogy hamarosan lezárulhat a konfliktus. Szalai Mátét, a Clingendael Intézet kutatóját kérdeztük ennek esélyéről.

Elemzők március 15-ről: két nagy politikai tömböt láttunk, de nem az dönti el a választást, hol voltak többen

Ismét vita alakult ki a Fidesz és a Tisza Párt között annak kapcsán, hogy március 15-én a kormánypárti Békemeneten, vagy a Tisza által szervezett Nemzeti meneten vettek-e részt többen. A „számháború” jelentőségéről Pálfalvi Milánt, a Nézőpont Intézet elemzőjét és Horn Gábort, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökét kérdeztük az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×