Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Néhány fűszer és étel, amikkel szabadulhatunk a halálos betegségektől

Néhány fűszer és étel, amikkel szabadulhatunk a halálos betegségektől

Vérzsírszintünk csökkentésére, ereink védelmében fűszereket is bevethetünk, a növények egy része ugyanis – bár az orvosi terápiát nem helyettesítik – hosszú távon csökkenthetik a kockázatot.

A stroke több rizikófaktorát – az elhízást, cukorbetegséget, dohányzást, alkohol és állati zsiradékok fogyasztását – képesek vagyunk szabályozni. Életmódváltással, gyógyszerekkel, fűszerekkel mi is tehetünk a gutaütés ellen.

A rizikófaktorok felismerésével és az életmód megváltoztatásával megelőzhető lenne a szélütéses, azaz stroke-os esetek nyolcvan százaléka – hívja fel a figyelmet a Magyar Stroke Társaságra hivatkozva a vg.hu.

A szélütés vezető kockázati tényezője a keringési betegségek feléért felelős magas vérnyomás, ezért fontos, hogy törekedjünk a 140/90 alatti értékre.

A vérnyomás felső értékének minden 10 Hgmm-rel való csökkentése nagyjából 30 százalékkal, az alsó érték 5-6 Hgmm–es mérséklése pedig 42 százalékkal csökkenti az agyi érkatasztrófák kockázatát. A stroke-társaság szerint a magas vérnyomás minden olyan napon károsítja a szervezetet, amikor a vérnyomásérték 140/90 Hgmm fölött van. Figyeljünk odaa vérzsirszintre is, mert ha magas, megnöveli az érelmeszesedés kialakulásának esélyét, ami szintén szélütéshez vezethet.

Érdemes tudni, hogy a kis sűrűségű, úgynevezett veszélyeztető, LDL-koleszterin szintjének emelkedése növeli, míg a nagy sűrűségű, védő hatású, HDL-koleszterin szintjének emelkedése csökkenti a kockázatot. Túlsúly esetén vagy állati zsiradékok bőséges fogyasztásakor a „rossz koleszterin” koncentrációja nő, a „jó koleszteriné” pedig csökken. A „jó koleszterint” egészséges testtömeggel, a rendszeres testmozgással, túlsúly esetén fogyással, továbbá a dohányzás mellőzésével növelhetjük.

Könnyen kivédhető tényezők

A cukorbetegség veszélyeztetheti az agyi ereket, ám megfelelő diétával, a terápia pontos betartásával, a súlyfelesleg leadásával stabilizálhatjuk a vércukorszintünket, s ily módon

csökkenthetjük a stroke kialakulásának veszélyét.

A dohányzás szintén komoly rizikófaktor, hiszen a belélegzett dohányfüstben lévő mérgező anyagok miatt megváltozik a vér összetétele, nő a vérrög kialakulásának veszélye, csökken a védő koleszterin szintje. Napi 20 szál cigaretta kétszeresére, de akár hatszorosára is emelheti az agyi infarktus kockázatát.

Komoly rizikó a passzív dohányzás, a helytelen életmód és az elhízás is.

A túlzott sófogyasztás magas vérnyomást, a túl sok telített – állati eredetű – zsiradék és a transzzsír pedig magas koleszterinszintet, érelmeszesedést okoz. Jelentősen növelik a stroke kialakulásának veszélyét a mindennapi stresszhelyzetek is, a krónikus alkoholizmus pedig négyszeres rizikót hoz magával. Aki pitvarfibrillációban szenved, annak ötször nagyobb az esélye a gutaütésre, és hajlamosító tényező a vér magas húgysavszintje is. Nem szabad elhanyagolni a lelki tényezőket sem, hiszen a stressz, a depresszió, a világgal szembeni ellenséges hozzáállás és a pesszimizmus is jelentősen megnöveli a stroke veszélyét.

Azok közül, akik negatívan, ellenségesen látják a világot, kétszer annyian szenvedtek szélütést,

mint a pozitívan gondolkodó társaik.

Az Egyesült Államokban a Penn State University kutatói arra jutottak, hogy ha az ételeink az antioxidáns hatású vegyületeket nagyobb mennyiségben tartalmazó fűszerkeverékkel készülnek, akkor csökkenhet a vérnek a zsíros ételek fogyasztása után megemelkedő trigliceridszintje.

Ugyanők megállapították, hogy a fokhagymát fogyasztók összkoleszterinszinje nyolc százalékkal kevesebb lett, ezt 50 éves felnőttek esetében a szívproblémák valószínűségének 38 százalékos csökkenésével hozták összefüggésbe.

A Nutrition Today szaklap szerint a cukorbetegeknél a fahéj jelentősen csökkentette a koleszterinszintet, illetve más vérzsírok szintjét, miközben a cukorbetegséggel nem küzdők számára közömbös volt - írja a vg.hu.

  • A fahéj javítja az emésztést, csökkenti a koleszterinszintet és antibakteriális tulajdonságokkal rendelkezik.
  • A kurkuma gyulladáscsökkentő, májvédő és koleszterin­csökkentő, védi a szívet és az érrendszert.
  • A gyömbér gyulladáscsökkentő, vírusölő és emésztés- és keringésjavító.
  • A fekete bors serkenti a gyomorsav termelését.
  • A szurokfű (oregánó) enyhe antibiotikus hatású, csökkenti a koleszterinszintet és javítja a légzőszervek teljesítményét.
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×