eur:
389
usd:
362.15
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

A sertésinfluenza az emberiség mintegy egynegyedét fertőzte meg

A sertésinfluenza az emberiség mintegy egynegyedét fertőzte meg a világjárvány 2009-2010-es tombolása idején, ám a halálozási arány alig érte el a 0,02 százalékot egy új nemzetközi tanulmány szerint.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Imperial College London kutatóinak közös elemzése alátámasztotta a korábbi felmérések megállapítását, amely szerint a H1N1 vírustörzs a gyermekeket erősebben támadta, mint a szokásos szezonális influenzafertőzés, az idős, hatvanöt éven felüli emberek viszont ellenállóbbnak bizonyultak vele szemben.

Az Influenza and Other Respiratory Viruses című szakfolyóiratban közzétett tanulmány tizenkilenc országból származó adatokat vetett össze, illetve huszonnégy korábbi felmérésre támaszkodott: a világ egészére kivetített, átfogó eredménye alapján az emberiség 20-27 százalékát fertőzte meg a H1N1 vírus a járvány kitörésének első évében. (A WHO 2009 júniusában nyilvánította járványnak a sertésinfluenzát, és 2010 augusztusában tekintette lezártnak.)

A nemzetközi csoport a tanulságok levonásával arra következtetésre jutott, hogy a jövőbeni járványok elleni tervszerű védekezés érdekében elengedhetetlen az eddiginél pontosabb korai megfigyelési és ellenőrzési rendszer. Anthony Mounts, aki a WHO részéről irányította a vizsgálatot, kifejtette, hogy a rendelkezésre álló információkból nemcsak a járvány súlyosságát lehet meghatározni, hanem ki tudnának dolgozni egy olyan matematikai modellt is, amelynek segítségével előre megjósolhatnák a fertőzés terjedésének mikéntjét, és kiszámíthatnák azt is, hogy a különböző intézkedéseknek - például iskolabezárásoknak, védőoltásoknak vagy megelőző kezeléseknek - milyen hatásuk lenne a kitörő járványra.

Jóllehet a mostani tanulmány szerzői nem tekintették elsődleges feladatuknak a halálozási mutatók vizsgálatát, a már nyilvánosságra hozott adatok és a folyó elemzések alapján úgy becsülték, hogy hozzávetőleg 200 ezer ember halálát okozhatta 2009-2010-ben a H1N1, vagyis a halálozási ráta valószínűleg nem érte el még a 0,02 százalékot sem.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) korábban azt közölte, hogy az illetékes nemzeti járványügyi hatóságok mintegy 18 500, laboratóriumi tesztekkel igazolt halálesetet jelentettek. A The Lancet című orvosi szakfolyóiratban tavaly közzétett tanulmány szerint a világszervezet által nyilvánosságra hozott adat azonban erősen alábecsült, mert nem mindenkitől vettek mintát, aki meghalt influenzában, illetve a vírus a halál időpontjában sok esetben már ki sem mutatható. Egy amerikai jelentés hozzávetőleg 284 ezerre tette a H1N1 előidézte halálesetek számát a 2009 áprilisától eltelt tizenkét hónapban, sőt nem zárta ki azt sem, hogy a tényleges áldozatok száma meghaladhatta akár a félmilliót is.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×