Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
325.95
bux:
142936.43
2026. november 6. péntek Lénárd

Nem csak a depresszió állhat az öngyilkosság mögött

Azok a felnőttek, akik krónikus alvási zavaroktól szenvednek, nagyobb eséllyel lesznek öngyilkosok, mint azok, akik rendesen tudnak aludni - állítják amerikai kutatók.

Az orvosoknak jobban oda kell figyelniük azokra a páciensekre, akik alvási zavar miatt térnek be a rendelőbe, még akkor is, ha nincs pszichológiai eredetű betegségük - figyelmeztetnek amerikai kutatók, akik azt vizsgálták, van-e kapcsolat a rossz alvás és az öngyilkosság között.

Kutatásukba 5692 amerikait vontak be, és egy éven keresztül vizsgálták alvási szokásaikat és öngyilkossági hajlamaikat. A vizsgálat ideje alatt a kutatásban részt vevők 2,6 százalékának voltak öngyilkos gondolataik, fél százalékuk pedig meg is kísérelt végezni magával.

A Michigani Egyetem szakemberei háromféle alvási rendellenességet vizsgáltak: azt, amikor az ember nehezen tud elaludni, sokat forgolódik alvás közben vagy a kívánt időpont előtt legalább két órával felébred. A kutatók olyan tényezőket is számba vettek, mint depresszió, szorongás, fizikai betegség vagy éppen házasság és anyagi háttér.

Figyelmeztető jel

Azok, akiknél az insomnia, vagyis az álmatlanság legalább két tünete észlelhető volt, 2,6-szer nagyobb eséllyel kísérelték meg az öngyilkosságot, mint azok, akik nem szenvedtek alvási zavarban.

"Az alvási problémák megléte arra figyelmezteti az orvosokat, hogy ezek a betegek jobban ki vannak téve az öngyilkosság veszélyének, még akkor is, ha korábban nem volt semmilyen pszichológiai problémájuk" - kommentálta az eredményeket Dr. Marcin Wojnar, a kutatás vezetője, aki szerint az öngyilkos gondolatok és az alvási zavarok is a zaklatott elme megnyilvánulásai.

Szakértők úgy vélik: az alváshiány befolyásolhatja az agy működését, amely gyenge ítélőképességhez és az impulzusok kontrollálásának nehézségéhez vezethet. Feltételezik azt is, hogy az alvási probléma, illetve az öngyilkos hajlam egy szerotonin nevű vegyület egyensúlyhiánya miatt léphet fel - ennek az anyagnak ugyanis jelentős szerepe van a hangulat szabályozásában.

A norwichi egyetem kórházának alvásszakértője szerint a vizsgálat rámutatott arra, hogy a jó közérzethez mennyire elengedhetetlen a megfelelő alvás. "A rossz alvásról már régóta úgy tartják, hogy növeli a depresszió kockázatát, de ez a vizsgálat azt is feltételezi, hogy az öngyilkossági hajlam nem feltétlenül csak depresszióval áll kapcsolatban" - tette hozzá Dr. Neil Stanley.

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat a tőzsdéken - Kritikus adatra várnak a befektetők

Pánikhangulat a tőzsdéken - Kritikus adatra várnak a befektetők

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×