2016. szeptember 12. 10:32 Elhunyt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas költő, író Életének 87. évében vasárnap éjszaka meghalt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas költő, író - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
2016. szeptember 11. 20:00 Puskás Tamás: minden főszerepünket az játssza, aki azt az országban a legjobban tudja Megújult színházépülettel, valamint az Alföldi Róbert és Tompos Kátya főszereplésével látható My Fair Lady bemutatójával indítja az évet a Centrál Színház – mondta el az InfoRádiónak Puskás Tamás igazgató.
2016. szeptember 11. 07:07 Ma beleshet a Vígszínház kulisszái mögé A Pál utcai fiúk című előadás próbájával, kulisszajárással, az évad bemutatóiról szóló beszélgetéssel és gyerekprogramokkal várják a közönséget a Vígszínház nyílt napján, a VígNapon vasárnap. A színészek saját készítésű süteményeit is megkóstolhatják a látogatók és kedvezményes színházjegy- és bérletvásárlásra is lesz lehetőség.
2016. szeptember 10. 10:00 Hogyan látják a fiatalok a zsidóságot? - Folytatódnak a zsidó mesék Zsidó mesék 2. címmel Gárdos Péter filmrendező újabb 22 kisfilmet készített, amelyekben ez alkalommal többségében nem zsidó középiskolás fiatalok beszélnek a zsidósággal kapcsolatos tapasztalataikról. A legnagyobb közösségi internetes videómegosztó felületen elérhető filmekről Köves Slomó, a kezdeményezést támogató Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija beszélt az InfoRádiónak.
2016. szeptember 10. 09:16 Újra forgat a hét Oscar-díjas Gravitáció rendezője Következő filmjét a hetvenes évek Mexikójáról forgatja Alfonso Cuarón, a hét Oscar-díjjal jutalmazott 2014-es Gravitáció rendezője.
2016. szeptember 10. 06:06 Vadak, halak, s mi jó falat a Fejedelmi Lakomafesztiválon Az Első Magyar Fejedelmi Lakomafesztivált és a XXV. Nógrád Megyei Vadásznapot rendezik meg szombaton Szécsényben; a fesztivállal az 1705-ös szécsényi országgyűlésre és az ott vezérlő fejedelemmé választott II. Rákóczi Ferencre is emlékeznek.
2016. szeptember 9. 10:34 Bátor évadra készül a Nemzeti Színház A premierek fele ősbemutató lesz a Nemzeti Színház új évadában - mondta az MTI-nek Vidnyánszky Attila igazgató.
2016. szeptember 9. 05:44 Így vált világhírűvé a bécsi Sacher Száznegyven éve, 1876. szeptember 9-én nyitották meg Bécsben a világ egyik legjobb és leghíresebb szállodáját, a Sachert, amely egy jól sikerült tortának köszönhette létrejöttét.
2016. szeptember 9. 05:05 Ilyen sem volt még a kínai örökségvédelemben Közösségi finanszírozással gyűjtenek pénzt a kínai Nagy Fal egyik szakaszának helyreállítására.
2016. szeptember 7. 14:44 Almodóvar-filmmel nyernének Oscart a spanyolok Perdo Almodóvar Julieta című filmjét jelöli Spanyolország idén a legjobb idegen nyelvű film kategóriában az Oscar-díjra - közölte a spanyol filmakadémia.
2016. szeptember 2. 14:00 Honnan ered Palya Bea hihetetlen életöröme? Egyszerű dolgokból meríti életörömét és szenvedélyét Palya Bea - mondta a művésznő az InfoRádió Aréna című műsorának nyilatkozva. A dalszerző, énekes, előadóművész nemrég tért vissza Magyarországra a Django Reinhardt életét feldolgozó film franciaországi forgatásáról.
2016. szeptember 2. 07:48 Netre rendezték az erdélyi magyar népzenei gyűjtéseket A Romániai Magyar Néptánc Egyesület az interneten elérhető adatbázisba rendezte a számára felajánlott erdélyi magyar népzenei és néptáncgyűjtéseket - tájékoztatott Deák Gyula, az egyesület elnöke.
2016. szeptember 2. 07:16 Oscar-díjas színész is harcol a trónokért Jim Broadbent Oscar-díjas brit színész "jelentős szerepet kapott" a Trónok harca televíziós fantasy-sorozat hetedig évadjában - írta a BBC hírportálja.
2016. szeptember 2. 06:31 Megfilmesítik Nyúl Péter kalandjait Rose Byrne és James Corden közreműködésével megfilmesítik Ausztráliában Nyúl Péter kalandjait - közölte az új-dél-walesi kormány.
2016. szeptember 1. 17:34 Hétvégén bor, étel és zene Etyeken Csík János és barátai, a Cimbaliband és a Meszecsinka zenekarok is fellépnek a hétvégén az Etyeki Szüreti Pikniken. Lesz sonka, sajt, szőlő fagylalt és az etyeki borok mellett vendég borászatok kínálatát is meglehet majd kóstolni.
2016. augusztus 31. 12:10 Maradnak a vezetők a Thália, a Madách és az Újszínház élén Az eddigi vezetőknek szavazott bizalmat szerdán a Fővárosi Közgyűlés három budapesti színház esetében: a Tháliát továbbra is Kálomista Gábor, a Madáchot Szirtes Tamás, az Újszínházat pedig Dörner György irányíthatja.
2016. augusztus 31. 06:49 Kezdődik a velencei filmfesztivál A La La Land című musical díszbemutatójával ma este kezdetét veszi a 73. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál.
2016. augusztus 30. 13:20 Többezer-féle nemes nedűt kóstolhat a budavári borfesztiválon Tizenkilenc borvidékről 190 kiállító várja több ezer bort felvonultató kínálatával a látogatókat a 25. Budapest Borfesztiválon, amelyet szeptember 8. és 11. között rendeznek meg a Budavári Palotában - mondta el a Zilai Zoltán, a jubileumi rendezvényt szervező Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kedden Budapesten.
2016. augusztus 30. 09:34 Eldőlt, ki lesz a Petőfi Irodalmi Múzeum új főigazgatója Az emberi erőforrások minisztere 2017. január 1-jétől Prőhle Gergelyt bízza meg a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatói feladatainak ellátásával - közölte a minisztérium kedden.
2016. augusztus 30. 08:08 Kezdődik a BuSho Ma kezdődik a 12. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál, amelynek szeptember 4-ig tartó programjában fikciós, animációs és kísérleti rövidfilmeket vetítenek Budapesten és vidéki, valamint határon túli helyszíneken.