2018. március 29. 10:06 Már majdnem megvan az egymillió aláírás A Minority Safe Pack honlap tájékoztatása szerint már csak néhány tízezer aláírás szükséges az egymillió aláíráshoz.
2018. március 24. 13:55 Még 50 ezer aláírás hiányzik az egymillióhoz Európa szegényebb lesz, ha egyetlen kisebbség is elvész - hangsúlyozta az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár szombaton Gárdonyban, ahol a hazai nemzetiségek képviselőivel közösen aláírta a Minority SafePack - Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés támogató ívét.
2018. március 14. 19:34 Meglehetnek az aláírások a nemzeti kisebbségvédelmi rendszerhez A következő hetekben meg kell még nyomni az aláírásgyűjtést, de ha a jelenlegi ütemben folytatódik, várhatóan meglesz a nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezéshez szükséges 1 millió aláírás – mondta az InfoRádiónak az Országgyűlés Külügyi bizottságának fideszes elnöke a Minority Safepack elnevezésű javaslatról.
2018. február 19. 06:05 Mától megint jönnek, kopogtatnak Hivatalosan is megkezdődött a választási kampány, hétfőtől pedig már igényelhetők az ajánlóívek, tehát a héten már felkereshetik otthonaikban a választókat az aláírásgyűjtő aktivisták.
2018. február 13. 22:11 Minden eddiginél fontosabbnak nevezte Európa számára a külső határok védelmét Szijjártó Péter - a nap hírei Tovább szigorít a "Stop Soros" törvénycsomagon a kormány. Már hétfőn megkezdik az aláírásgyűjtést a szocialisták az országgyűlési választáson induló egyéni jelölteknek.
2018. január 6. 15:04 Több ügyben is szavazhat a lakosság - íme a lista Hamarosan újabb aláírásgyűjtés indulhat Magyarországon, így az InfoRádió feltérképezte, hogy jelenleg ki és miért számít az állampolgárokra.
2017. november 28. 16:09 Fejlemény az új munkaszüneti nap ügyében Nem gyűlt össze elég aláírás ahhoz, hogy népszavazást tartsanak december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról.
2017. november 9. 16:41 Indulhat az aláírásgyűjtés a székelyek ügyében Helybenhagyta a Kúria a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát, amelyben még a nyáron hitelesítették a székelyek honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló választópolgári kezdeményezést, így indulhat az aláírásgyűjtés.
2017. november 2. 12:50 Felháborodtak Gyurcsány Ferenc javaslatán Aláírásgyűjtést indít a Demokratikus Koalíció annak érdekében, hogy a határon túli magyarok ne szavazhassanak az anyaországi választásokon. A külhoni magyarok szervezetei felháborodtak a kezdeményezésen, amit a Fidesz mellett az MSZP és az LMP is elítélt. Tamás Gáspár Miklós szerint Gyurcsány Ferenc rossz politikus.
2017. október 16. 17:11 Beindult a mobilgát-koalíció Megkezdődött az aláírások gyűjtése a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos, az Együtt és a Párbeszéd által közösen kezdeményezett fővárosi helyi népszavazás kiírása érdekében hétfőn Budapesten.
2017. október 13. 06:53 Nagy titkot őriz a Jobbik Titkolja az ellenzéki párt, hányan támogatják az aláírásgyűjtést.
2017. október 6. 14:03 Újabb hazai munkaszüneti naphoz gyűjtik az aláírásokat Valamennyi megyeszékhelyen gyűjtik a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló népszavazási kezdeményezéshez az aláírásokat a Magyar Szakszervezeti Szövetség aktivistái.
2017. szeptember 17. 12:50 Elkezdték az aláírásgyűjtést a korrupciós bűncselekmények elévüléséről tervezett népszavazáshoz Megkezdődött vasárnap a korrupciós bűncselekmények elévülésének meghosszabbításáról kezdeményezett népszavazás aláírásgyűjtése.
2017. augusztus 23. 10:01 A kisebbségek védelméért gyűjtenek aláírásokat Szlovákiában is Szlovákiában is megkezdték az aláírásgyűjtést az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) által jegyzett Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezéshez. Legalább 7500 aláírást kell összegyűjteni.
2017. július 12. 15:49 Munkába lendülnek a munkaszüneti napért A Magyar Szakszervezetei Szövetség (MASZSZ) élére áll annak a kezdeményezésnek, hogy legyen munkaszüneti nap december 24-e. A szervezet felkéri az érdekképviseleteket, hogy gyűjtsék országszerte az aláírásokat.
2017. július 7. 16:15 Az ellenzéki pártok újra beszállnak a népszavazási aláírásgyűjtésbe Felülbírálta a Kúria a Nemzeti Választási Bizottság elutasító döntését, Vágó Gábor és az őt segítő baloldali pártok megkezdhetik az aláírásgyűjtést egy olyan népszavazás kiírása érdekében, amely megakadályozná, hogy az állami cégvezetők többet keressenek a köztársasági elnöknél.
2017. május 25. 18:27 Országos aláírásgyűjtést indít az LMP Paksról Országos aláírásgyűjtést indít a paksi népszavazás érdekében az LMP - jelentette be Hadházy Ákos, a párt társelnöke.
2017. május 1. 12:13 Az LMP küzd a Városliget beépítése ellen Az LMP szerint egy közparkban nincs helye gigantikus betonépületeknek, az ellenzéki párt ezért meg fogja akadályozni a Városliget beépítését - jelentette ki a párt két fővárosi, kerületi önkormányzati képviselője hétfőn, a május 1-jei városligeti rendezvényükön tartott sajtótájékoztatón.
2017. március 1. 11:10 Párizsban is szeretnének népszavazást az olimpiáról Szerda reggelig mintegy 9200 aláírás szerepel azon az online aláíróíven, amely népszavazást kezdeményezne a 2024-es olimpiai rendezésről.
2017. február 24. 08:52 Politikai árvának tekinti magát a Momentum Megvizsgálja a Momentum Mozgalom (MoMo), hogy Paks 2-vel kapcsolatban is indítsanak-e aláírásgyűjtést – ezt mondta a Magyar Időknek Fekete-Győr András, a szervezet elnöke, aki az atomerőmű ügyét is olyan fontos kérdésnek nevezte, amit már régen meg kellett volna vitatni a társadalommal.
Kiírják a közbeszerzést, másfél év vágányzár jön – Úgy tűnik, minden tiszta a szentendrei HÉV felújítása kérdésében
22:05 Jövőre 11 százalékkal emelkedik a minimálbér és 7 százalékkal a garantált bérminimum – a nap hírei