2018. december 2. 18:10 Megverte és elvette a kocsiját Egy óra alatt elfogták a rendőrök azt a férfit, aki bódult állapotban bántalmazott egy nőt, majd elvette a kocsiját.
2018. december 2. 10:10 Szökött foglyot keres a rendőrség A bűnügyi felügyeletből lépett meg a fiatal budapesti férfi.
2018. november 30. 13:05 Húsz év fegyházat kapott a siófoki vállalkozó gyilkosa A férfit nyereségvágyból elkövetett emberölésért többszörös visszaesőként marasztalta el a bíróság. Egyik társa 18, míg a másik 6 év fegyházbüntetést kapott. Az ítélet nem jogerős.
2018. november 30. 10:24 Egy család megtámadta hitelezőit – eltörött a sértett nyakcsigolyája A kerítésen keresztül rángattak meg brutálisan egy budapesti nőt, meg kellett műteni a csigolyáját.
2018. november 30. 06:51 Fordulat a kistarcsai gyermekhalál ügyében: tanúból gyanúsítottak lettek a szülők A hároméves kislány a család negyedik emeleti albérletének ablakából zuhant ki tavaly májusban. A szülőknek gondatlan veszélyeztetés miatt kell felelniük.
2018. november 29. 19:01 Letartóztatták a gyerekeket halálra késelő ózdi férfit A 31 éves ózdi férfit a gyanú szerint megölte nevelt gyermekeit, az élettársát súlyosan megsebesítette, majd megpróbált öngyilkos lenni.
2018. november 29. 15:49 Magyar panziókból lopott egy cseh férfi Több rendbeli lopás bűntett és lopás vétség miatt indult büntetőeljárás egy 61 éves cseh állampolgár ellen, a Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.
2018. november 29. 09:47 Vádat emeltek az évekig bujkáló drogkereskedő ellen Vádat emeltek egy külföldi férfi ellen, aki 2010-ben mintegy 15 kilogramm heroint hozott be Magyarországra, majd elmenekült - közölte a Pest Megyei Főügyészség.
2018. november 29. 05:30 Érthetetlenül nagy az óvatlanság a netes vásárlásoknál Könnyű átverni az embereket, ezért fontos, hogy ellenőrizni kell a kiválasztott kereskedőt. Németh Ágnes, az ORFK bűnmegelőzési osztályvezetője az InfoRádiónak kiemelte, nehéz ügy az online bűncselekmények végére járni.
2018. november 28. 15:19 A TEK fogta el a férfit, aki fejbe lőtt egy eladót Szombathelyen Elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint november 20-án kirabolt egy szombathelyi dohányboltot, gázriasztó fegyverével pedig rálőtt az eladóra.
2018. november 28. 13:23 Elfogták a szombathelyi cserbenhagyót, így nézett ki a kocsija Egy Ford Ka személyautó ütötte el a középkorú asszonyt hétfő hajnalban.
2018. november 28. 10:55 Megdöbbentő részletek az ózdi kettős gyermekgyilkosság ügyében Órákig tartotta fogságban házában a gyilkos az anyát, miután kegyetlen módon végzett az asszony két fiával.
2018. november 28. 10:18 Kiskorú nevelt lányától lett gyermeke egy zalai férfinak Szexuális visszaélés miatt emeltek vádat egy zalai férfi ellen, akinek 13 éves nevelt lányától született gyermeke - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.
2018. november 28. 08:47 27 körözés: lecsaptak a rendőrök a csalóra - videó A budapesti rendőrök elfogták azt a férfit, akit vagyon elleni bűncselekmények miatt kerestek az egész országban.
2018. november 27. 17:22 Sok embert rászedett az álkéményseprő A 28 éves férfi még azt is eljátszotta áldozata előtt, hogy a főnökével beszél telefonon, majd egy kedvezményes árat ajánlott szolgálataiért.
2018. november 27. 16:55 Fegyházat kaptak a balatoni erőszakoskodók Többek által elkövetett szexuális erőszak kísérlete miatt nem jogerősen hat-hat év fegyházbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék három férfit, aki a keszthelyi Balaton-parton erőszakoskodott egy 16 éves lánnyal.
2018. november 27. 15:23 Egy utcazenész támadt a Keleti pályaudvarnál - felbőszítették Szemtanúk szerint nem tetszett az egyik választott muzsika egy női járókelőnek, ebből robbant ki a vita, aminek a végén a metróaluljáróban került elő a gázspray.
2018. november 27. 10:28 Rengeteg pénzt kap az olaszliszkai lincselő, hamarosan szabadulhat Lapértesülés szerint az elsőrendű vádlottként 17 évre ítélt lincselő jövő júliusban kiszabadulhat. Ifj. H. Dezsőnek rossz tartási körülményei miatt most ötmillió forintos kártérítést ítélt meg a bíróság.
2018. november 27. 09:57 Holttesttel az autójában furikázhatott a nyíregyházi szurkáló A múlt héten életveszélyesen megsebesített egy nőt Nyíregyházán K. Antal, most egy hozzá köthető autó csomagterében bukkantak egy másik nőre - holtan.
2018. november 27. 09:12 Baleset fogja érni a családtagjaidat: zsarolással akart 30 milliót a kecskeméti nő A budapesti nyomozók befejezték annak a nőnek az ügyét, aki 30 millió forintot követelt a sértettől és azzal fenyegette, hogy ha nem teljesíti követelését, baleset éri a családtagjait.