Infostart.hu
eur:
361.57
usd:
315.48
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric
Nyitókép: Police.hu

A rendőrök se tudták elsőre, hogy kulcsfigurát kaptak el - képek

Tizennégy gyanúsított ellen emeltek vádat, mert a bizonyítékok alapján több mint 600 illegális migráns Nyugat-Európába való szállításáért felelősek. A magyar elkövetők mellett román, szlovák és lengyel állampolgárok is vannak, a vezető egy líbiai férfi. Az ügyről közös sajtótájékoztatót tartott a rendőrség és az ügyészség.

Magyarország bűnügyi mutatóiban az embercsempészés aránya évről évre drasztikusan nő. A migráció megjelenésekor még spontán csoportok nyújtottak segítséget az illegális migránsoknak, de mára komoly nemzetközi szintű bűnszervezetek épültek ki – derült ki a rendőrségi összesítésből.

Leginkább a szerb-magyar határszakaszon jelentek meg főképp szírek és afgánok 2020-tól, akik többségében létrázással, kerítésen való átmászással vagy alagútásással jutottak át a határon, hogy Nyugat-Európába menjenek.

A KR NNI nyomozóinak látókörébe került Ruzsa és Ásotthalom külterületén több tanyaépület, amely pihentető helyül szolgált az illegális migránsoknak. A nyomozók azonosították azt az ásotthalmi férfit, aki vízzel és élelmiszerekkel látta el az őket, illetve tanyáján helyet biztosított az egyes járművek átalakításához, esetenként szállást keresett a sofőröknek.

Police.hu
Police.hu

Álcázott autók

A bűnszervezet kezdetben normál közúti közlekedésre kialakított ponyvás vagy dobozos teherautókat használt az emberek szállítására, később rejtekhelyet alakítottak ki. Az ehhez szükséges járműveket valójában nem működő cégek nevére kiállított tulajdonjog-átruházási szerződéssel vásárolták meg. Volt olyan, építési törmeléket szállító teherautónak álcázott jármű, amelynek rakodófelülete alatt alakítottak ki üreget, és erre építési törmeléket helyeztek el.

Az illegális migránsok ezek alatt, a rejtekhelyen bújtak meg. A gépkocsiparkban volt traktor is, amihez olyan utánfutót rögzítettek, aminek a rakodótere alatt szintén rejtekhelyet készítettek. A járművön a migránsok szállításakor általában trágyát vittek.

Police.hu
A trágyát szállító traktor alatti rejtekhely. (Forrás: Police.hu).
Police.hu
A rejtekhelyet lefedték, hogy a rakománnyal álcázhassák. (Forrás: Police.hu).

Az autók között volt egy betegszállító jármű is, amivel szintén csempésztek embereket, de tervben volt futárszolgálatok által használt gépjármű, tartálykocsi, sőt, halottszállító autó megvásárlása és átalakítása is. Utóbbi terveket a rendőrségi elfogások miatt már nem valósították meg.

A sofőrök

Általában hátrányos szociális helyzetben lévő férfiak vagy hajléktalanok szállították az illegális migránsokat. A sofőrök közt voltak magyarok, észtek, lengyelek és románok, akiket általában egy budapesti szállón, vagy bérelt lakásban szállásolták el. Az autót általában egy soroksári vagy egy szigetszentmiklósi nagyáruház parkolójában kellett átvenniük; nyitott állapotban, indítókulccsal, benne benzinpénzzel és egy munkatelefonnal, előkészítve migránsok szállítására.

A koordinátákat chatüzenetekben kapták, nem is találkoztak a szervezőkkel, vagy ha pedig igen, akkor álnéven mutatkoztak be a szervezők. Kizárólag neten és telefonon keresztül tartották a kapcsolatot, általában román nyelven, Google fordító segítségével. A fuvarokért kapott pénzösszegeket a közvetítők adták át a sofőröknek.

A bűnszervezet tagjai

A hálózat egyik vezetője a 46 éves Szigetszentmiklóson élő román C. Cristian volt, ő szervezte be a sofőröket, biztosította a járműveket, közvetített a főszervező és a szlovák férfi között. A nyomozók 2021. májusán, Gyöngyösön fogták el. A rajtaütéskor kidobta a mobiltelefonját a hatodik emeletről, de a nyomozók megtalálták, és a rajta lévő adatok egyértelműsítették a bűnszervezetben betöltött szerepét.

A főszervező egy 55 éves líbiai férfi volt, a nyomozók 2021. szeptemberén Budapesten fogták el. Boross Zoltán rendőr alezredes elmondása szerint ő nemzetközi szinten (osztrák, német) hatóságok is keresték, de csak álnéven ismerték, senki nem tudta, valójában ki ez a személy.

"Mikor elfogtuk, mi sem tudtuk, hogy őt fogtuk el, csak a nyomozás során, illetve a nála lévő, lefoglalt eszközökből jöttünk rá, hogy ő irányította a bűnszervezetet Szerbiától egész Nyugat-Európáig"

mondta az alezredes.

Ez a férfi tartotta a kapcsolatot a Szerbiában lévő illegális migránsokkal, koordinálta és felügyelte a folyamatot. A célországba való eljuttatásért fejenként 3500-4500 eurót kért az illegális migránsoktól, sőt, kiszállításkor videót kért a sofőrjüktől arról, hogy őt éltetik, és hálát adnak neki.

A férfi a járművek átalakítását is meghatározta, de volt, hogy még makettet is készített papírdobozból, amit levideózott, és átküldött az embereinek. Mindemellett még ügyvédről is gondoskodott a rendőrök által elfogott sofőröknek.

Elfogásakor három különböző névre kiállított román és bolgár okmányt találtak nála, melyek mindegyikén az ő fotója szerepelt.

Továbbá tizenkilenc mobiletelefont és több tucat SIM kártyát foglaltak le tőle.

A bűnlajstrom

A nyomozóknak a bűnszervezet tizennégy tagját sikerült beazonosítani és elfogni. A nyomozás megállapította: a csoport összehangoltan, hierarchikusan és konspirált módon működött. A tagok vagyoni haszonszerzési céllal, 2020 őszétől a 2021. május 11-én végrehajtott akcióig folyamatosan embercsempészést hajtottak végre. A bűncselekményük

akár több évig terjedő szabadságvesztéssel is járhat.

Az eljárás során a rendőrök 30 millió forintnak megfelelő készpénzt, valamint egy nagy értékű terepjárót és ékszereket is lefoglaltak. Az hálózat felszámolásával a KR NNI az illegális migrációra épülő szervezett bűnözésből egy igen meghatározó főszereplőt vont ki a forgalomból – írják a rendőrség honlapján.

A bűncselekménnyel kapcsolatos további képeket itt tekintheti meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×