eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: Forrás: Pixabay.com

Váci úti lövöldözés: alaposan átgondolt ítéletek születtek

Jogerős ítélet született a Váci úti lövöldözés ügyében. A Fővárosi Törvényszék másodfokú tanácsa annyiban változtatta meg az elsőfokú ítéletet, hogy a negyedrendű vádlottal szemben kiszabott 220 óra közérdekű munka büntetést 150 órára enyhítette, egyebekben pedig helybenhagyta a korábbi döntést.

Az ítélet szerint 2015. július 12-én az egyik budapesti szórakozóhelyen bulit tartottak, amelyről a szervező – korábbi konfliktusuk miatt – az egyik sértettet kitiltotta, és erről a portaszolgálatot ellátó vádlottakat is tájékoztatta. Az esemény helyszínén megjelent a két sértett a társaságával, és jelezték, hogy a bulira jöttek. Az elsőrendű vádlott erre közölte velük, hogy a szervező utasítása alapján nem mehetnek be a rendezvényre, majd távozásra szólította fel az újonnan érkezőket. Az egyik sértett és az elsőrendű vádlott között ezt követően szóváltás alakult ki, végül azonban a sértett tudomásul vette a tényt, hogy a szórakozóhelyre nem mehet be, és a gépkocsijához indult.

A másodrendű vádlott ekkor a magánál tartott gázriasztófegyverrel több lövést adott le a sértett és társasága irányába. A sértettet két gumilövedék eltalálta, ezért a földre esett. Ezt látva a harmad- és negyedrendű vádlottak egy, a közelben parkoló személygépkocsi csomagtartójából vascsöveket vettek magukhoz, amelyekkel több alkalommal megütötték mindkét sértettet. Az elsőrendű vádlott hangosan buzdította, míg a másodrendű vádlott a jelenlétével erősítette a harmadrendű és negyedrendű vádlottak tevékenységét.

Mindkét sértett 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, de egyikük esetében – a támadás módja és a támadott testtájék miatt – súlyosabb, akár 8 napon túl gyógyuló sérülések kialakulásának reális esélyével is számolni lehetett.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) 2020. január 31-én mondta ki bűnösnek az elsőrendű vádlottat felbújtóként, csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettében, felbújtóként elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletében, valamint bűnsegédként elkövetett könnyű testi sértés vétségében. Ezekért a cselekményekért 300 óra közérdekű munkára, valamint 450 ezer forint pénzbüntetésre ítélte őt a bíróság. A másodrendű vádlottat társtettesként, csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette, bűnsegédként elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete, valamint könnyű testi sértés vétsége miatt 312 óra közérdekű munkára, valamint 540 ezer forint pénzbüntetésre, míg a harmad- és negyedrendű vádlottakat társtettesként, csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt 240 óra közérdekű munkára és 300 ezer forint pénzbüntetésre, illetve 220 óra közérdekű munkára, valamint 250 000 forint pénzbüntetésre ítélte a PKKB.

Az ítélettel szemben az ügyészség – valamennyi vádlott vonatkozásában – súlyosításért, míg a negyedrendű vádlott és védője enyhítésért jelentettek be fellebbezést.

A 2018. július 1-jén hatályba lépett 2017. évi büntetőeljárásról szóló törvény rendelkezései alapján – figyelemmel arra, hogy a bejelentett fellebbezések csak a kiszabott büntetéseket érintik – a másodfokú bíróságnak korlátozott felülbírálatra volt lehetősége, amelynek során csak a büntetés kiszabására vonatkozó tényeket, körülményeket szükséges megvizsgálnia, a fellebbezéseket elbírálnia.

A másodfokú bíróság helytállónak találta a negyedrendű vádlott védőjének azon indokolását, mely szerint a súlyos testi sértés kísérleti szakban maradását az elsőfokú bíróság nem értékelte enyhítő körülményként, valamint a belső arányosság biztosítása is megköveteli a IV. rendű vádlott büntetésének enyhítését.

A bíróság nagyobb nyomatékkal vette figyelembe – valamennyi vádlott vonatkozásában – az elkövetés óta eltelt közel 5 és fél év időmúlást. Mindezek alapján jogerős ítéletében a bíróság a IV. rendű vádlott büntetését a korábban kiszabott 220 óra közérdekű munkáról 150 órára enyhítette a pénzbüntetés megtartása mellett, míg egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

Az ítélet jogerős.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×