A szerdai tárgyaláson a szabadlábon védekező vádlott beismerte és megbánta a bűncselekmény elkövetését. Tettére különösebb magyarázatot adni nem tudott, fennálló stresszes élethelyzetére hivatkozott. Az eset után a vádlott szakpszichológus segítségét kérte, azóta terápiás foglalkozásra jár, amelyről a tárgyalás során egy igazolást is becsatolt.
Mivel a vádlott beismerte bűnösségét, és az ügyészségi feljegyzésben foglaltakkal nem fogalmazott meg ellenvetést, a bíróság nem folytatott le külön bizonyítást, hanem a rendelkezésre álló adatok alapján hozta meg ítéletét.
Az ügyben kirendelt igazságügyi elmeorvos szakértő szerint a vádlott az elkövetéskor és a vizsgálat idején sem szenvedett kóros elmeállapotban, tettének erkölcsileg elítélendő voltát felismerte, megbánást tanúsított.
Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés, míg a védő próbára bocsátás intézkedés kiszabását indítványozta.
A bíróság az ítéleti tényállást – a vádlott beismerő nyilatkozatát elfogadva – az ügyészségi feljegyzésben foglaltakkal egyezően állapította meg. Enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, tettének ténybeli és bűnösségre is kiterjedő beismerését, megbánását, továbbá azt, hogy két kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik. Súlyosító körülménynek tekintette ugyanakkor a vádlott cselekményének társadalmi megítélését.
A büntetés kiszabásakor azonban nem értett egyet sem az ügyészség, sem a védelem indítványával. A bíróság álláspontja szerint a vádlott javára szóló enyhítő körülmények túlsúlya nem indokolja a szabadságvesztés büntetés kiszabását, a próbára bocsátás pedig túl enyhe intézkedés lenne. A bíróság megítélése alapján
a közérdekű munka büntetés és annak a felső határhoz közeli tartamának alkalmazása alkalmas a büntetéssel elérni kívánt célok biztosítására.
Az elsőfokú ítélettel szemben az ügyészség súlyosításért, a vádlott és a védő enyhítésért jelentett be fellebbezést, így az másodfokon folytatódik.