Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: The Sun/Twitter

Ennél kínosabban nem végződhet egy stadionbeli lánykérés - videó

A közösségi médiában volt, aki felvetette, az eset után végre egyszer és mindenkorra betilthatnák a nyilvános lánykéréseket a sportstadionokban.

A világ egyik legkínosabb helyzetét ábrázoló videót tett közzé a The Sun bulvárlap: egy férfi az Amerikában elterjedt szokás szerint egy baseballmeccs teljes közönsége előtt, egy kiemelt helyen lévő pulpituson kérte meg a barátnője kezét, úgy, hogy az aktust még a kivetőn is jól láthatóvá tették minden néző számára – szúrta ki a Hvg.hu.

A nő azonban, amikor meglátja a felé nyújtott gyűrűt a féltérdre ereszkedett barátja kezében, az arca elé kapja a kezét, rázni kezdi a fejét, nemet mond, majd ismételgetni kezdi, hogy „mennem kell”, végül elszalad a helyszínről.

A Sun utána is járt, nem lehet-e, hogy előre megrendezett jelenetről volt szó, de arra jutottak, hogy erre – a helyzet valószerűtlen kellemetlenségét leszámítva – semmi nem utal.

A magyar híroldal megjegyzi, a közösségi médiában nagy figyelmet kapott eset kapcsán volt, aki azon az állásponton volt, hogy le kellene állnia mindenkinek a nagy nyilvánosság előtti lánykéréstől, mert az túl nagy nyomást helyez a másikra, ráadásul teljesen feleslegesen, hiszen egy privát eseményről van szó.

Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Valaki 40 millió forintnyi pénzt adott ki egy gombáért

Valaki 40 millió forintnyi pénzt adott ki egy gombáért

Száztízezer euróért, vagyis mintegy 40 millió forintért kelt el egy 1,009 kilogrammos fehér szarvasgomba a piemonti Albában rendezett 27. nemzetközi árverésen, a különleges tételt egy hongkongi vásárló vitte haza. A második tételért, egy 402 grammos példányért 16 ezer eurót fizetett egy férfi, aki kínai tanárként mutatkozott be. Az árverés iránt évről évre több ország érdeklődik, idén Hongkong, Bangkok és Bécs mellett Brazíliaváros, London, Makaó és Vilnius is részt vett rajta. A bevételt hagyományosan jótékony célokra fordítják Olaszországban és külföldön. Az ínyencek és a Michelin-csillagos séfek által keresett albai fehér szarvasgombát a világ legértékesebb szarvasgombájaként tartják számon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×