Infostart.hu
eur:
385.94
usd:
330.65
bux:
118292.43
2026. január 13. kedd Veronika

Se gáz, se víz: komoly akadályok állnak a tervezett rómaifürdői Duna-gát előtt

A főváros döntése szerint a Nánási úton épülhetne meg a Rómaifürdő és Csillaghegy védelmét ellátó dunai mobilgát. A gond csupán az, hogy a tervezett nyomvonal alatt víz- és gázvezetékek húzódnak, ami komoly nehézségeket okoz.

Ahogy arról az Infostarton is beszámoltunk, a főváros úgy döntött, hogy nem a Duna partján, hanem egy azzal párhuzamos, fontos útvonal mentén épül meg az észak-budai Duna-gát.

"Az előzménytervek vizsgálata alapján több védvonal is szóba jött, de végül is részletesen a parti védekezési módot, illetve a Királyok útja–Nánási út védekezési vonalat vizsgáltuk érdemben" – mondta korábban az InfoRádiónak Kerpel-Fronius Gábor részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes.

Mint mondta, ez nem az a parti védekezési vonal, amit a 2010-es években javasoltak, hanem annál a természetbarátabb. Elismerte ugyanakkor, hogy a Királyok útja–Nánási út védekezési vonal kiépítése drágább.

fotó: Infostart
fotó: Infostart

Arról a bejelentéskor nem esett szó, hogy más problémák is felvetődnek. Tudni kell, hogy a Nánási út mentén jelenleg is húzódik egy gát, csak az 1956 óta "ideiglenes". Ez azért fontos, mert az út és így a gát alatt víz- és gázvezeték is található, méghozzá a legkomolyabb fajtából.

Márpedig az előírások szerint a komoly alapokkal rendelkező mobilgát esetén – márpedig ilyet terveznek –

a védvonaltól 10 méterre semmi sem lehet.

Főleg fa, illetve a földfelszín alatti közmű.

Ez utóbbinak járt utána az Index. A portál cikke szerint lényegében a Nánási út alatt, azaz a nyomvonalon húzódik az a Budapest vízellátásának 40 százalékát biztosító vízcső, mely a Szentendrei-sziget csúcsától szállítja a vizet. Ennek áthelyezése a Szentendrei útra hosszú hónapokon át jelentős mértékben korlátozná a Dunakanyarba irányuló forgalmat. Ezen az útvonalon autóznak haza az emberek Budakalászra, Pomázra és Szentendrére is a fővárosból.

A nagyobb gondot a lap szerint a gázvezetékek helyzete okozza. A jelenlegi ideglenes gáton belül, a hullámtérben ugyanis lakóparkok és szállodák is találhatók. Az most ne firtassuk, hogy miképpen kaphattak ezek engedélyt állandó otthonként, amikor hivatalosan ezek csak üdülők lehetnek.

fotó: Infostart
fotó: Infostart

A lényeg, hogy e 70 hektáros területen élők elvesztenék az egyik legfontosabb energiahordozóhoz való hozzáférésüket. A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának a gázelosztó vezetékek biztonsági követelményeiről szóló rendelete világosan fogalmaz: gázelosztó vezeték nem helyezhető el árterületen. Ha a Nánási út–Királyok útján épül meg a védmű, akkor ez a terület árterületnek minősül, a gázművek pedig levághatja az árterületen élőket a gázellátásról.

Mint írtuk, itt több nagy lakópark épült a 2000-es évektől.

A lappal a fővárosi önkormányzat azt közölte: a tervezés során egyeztetéseket folytattak a gázszolgáltató MVM Nexttel, ezen egyeztetések alapján jelenleg úgy látják, hogy a védmű engedélyezése lefolytatható.

fotó: Infostart
fotó: Infostart

Az önkormányzat jelezte azt is, "amennyiben a tervező által felvázolt műszaki megoldás eleget tesz a jogszabályi előírásoknak, az MVM-Főgáz nem zárkózik el a megvalósítástól". Arról is biztosították a fővárost, hogy ha a tervezés során a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóság bevonásának szükségessége felmerül, az eljárás sikeres lefolytatását az MVM-Főgáz szakmailag igyekszik elősegíteni. Ha a hivatkozott hatóság a felmentést nem adja meg, úgy a főváros módosítja a terveket, hogy a gázbekötéseket más módon biztosítsák.

Címlapról ajánljuk
Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

A rendkívüli téli időjárással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott kedden az operatív törzs ülése után Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, valamint Szanka Gábor, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.

Megjöttek a friss inflációs adatok

14 százalékos drágulás és 27 százaléknál is nagyobb visszaesés között mozogtak az árak. Megvan a 2025-re vonatkozó éves áremelkedés mértéke is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Falusi CSOK 2026: feltételek, településlista, igénylési tudnivalók egy helyen!

Falusi CSOK 2026: feltételek, településlista, igénylési tudnivalók egy helyen!

2026-ban is felvehető a preferált kistelepüléseken a falusi CSOK: házépítésre vagy lakásvásárlásra egy gyerekkel 1 millió, kettővel 4 millió, hárommal 15 millió forint igényelhető, házaspárok esetén az előre vállalt gyermekek is figyelembe vehetők. Meglévő ingatlan korszerűsítésére, bővítésére az említett összegek fele vehető fel, és a falusi CSOK akár kétféle kamattámogatott hitellel, így például az új Otthon Starttal, vagy új gyermek vállalása esetén a CSOK Plusszal is kombinálható. Bemutatjuk a feltételeket, a településlistát és az igénylési tudnivalókat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×