Infostart.hu
eur:
362.17
usd:
317.53
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

Megvan Gattyán György pártjának választási programja

A jövő héten ismertetik a nyilvánossággal.

Bejegyezték Gattyán György pártját – írta meg a Magyar Nemzet értesülése alapján az Infostart is a napokban. A párt a Megoldás Mozgalom nevet kapta, székhelye pedig a milliárdos üzletember legnagyobb vállalata, a Docler Holding lett. Az ATV által megkérdezett elemző és nyilvánosság stratéga szerint Gattyán Györgynek még egy nagyon aktív, kompetens kampánynál is kevés esélye van a választásokon.

A párt programja készen van, jövő héten hozzák nyilvánosságra – tudta meg a csatorna az üzletember környezetéből.

Gattyán György az ATV Egyenes beszéd című műsorában jelentette be, hogy aktivizálják magukat, és saját párttal elindulnak a 2022-es választásokon.Pontosan egy héttel később, december 24-én, Megoldás Mozgalom néven be is jegyezték a milliárdos üzletember pártját. Ennek elnöke Gattyán György, alelnökei a Teqball két alapítója: Huszár Viktor és Borsányi Gábor, illetve Bajusz Krisztina ügyvéd.

Ember Zoltán szerint Gattyán nem feltétlenül egy valódi működéssel rendelkező pártot szeretne. Az Iránytű elemzője úgy véli, ez a késői pártalapításból és kampány csapatának toborzásából is leszűrhető. Ember Zoltán gyanúsnak nevezte azt is, hogy egy sikeres, megfontolt üzletember egy olyan politikai projektbe vág bele, ahol a győzelem szinte kizárható. „Pozíciója inkább az ellenzéktől venne el szavazót, illetve az olyan nem szavazóktól, bizonytalan szavazóktól, akik érettségizett vagy diplomás szavazók, viszont belőlük nincs annyi, hogy elérhesse az 5 százalékot” – magyarázta az elemző.

Az ATV-nek nyilatkozó nyilvánosság stratéga szerint a választásokon való indulás Gattyán Györgyöt akár még nehéz helyzetbe is hozhatja: „nem magyarázta el a digitalizáció fogalmát, nincs kampánya, időzavarba került és a listás szavazatokhoz hiányoznak az egyéni jelöltek” – sorolta.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×