INFORÁDIÓ
2021. április 15. csütörtök
Anasztázia, Tas

koronavírus

járvány

országgyűlés

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnök-frakcióvezetője felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. április 7-én.

Gyurcsány-Dömötör csörte a parlamentben

Infostart

Erős szópárbajt is hozott az Országgyűlés szerdai ülése. Gyurcsány Ferenc szerint, ha ők győznek, "nem lesz kegyelem".

Elsősorban a koronavírus-járvány elleni védekezésről volt szó napirend előtt az Országgyűlés szerdai ülésén.

Szabó Timea (Párbeszéd) szerint Orbán Viktor járványkezelése megbukott, mert nem akart segíteni az embereken, miközben az összes európai ország időben, hatékony intézkedéseket hozott, megerősítette az egészségügyet és segített a munkavállalóknak, vállalkozásoknak.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára úgy válaszolt, a kormány a szakemberek javaslatai alapján hozza meg a döntéseket. Ha az ellenzék javaslatait követnék, sokkal kevesebb beoltott lenne ma Magyarországon, ráadásul a baloldali pártok azonnali nyitást követeltek a harmadik hullám idején, most pedig az újraindítás miatt kritizálnak.

Az alapítványokról

Keresztes László Lóránt (LMP) arról beszélt, hogy a járvány kritikus időszakában az érdemi válságkezelés helyett a közvagyon jelentős részének kiszervezéséről lesz szó az Országgyűlésben. A kormány vagyonkezelő alapítványok sorát hozná létre, kormányzati funkciókat szervezne ki és adna hozzá hűséges embereknek - vélekedett.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára közölte: a történelmi léptékű egyetemi fejlesztések célja, hogy a magyar fiatalok korszerű képzést kapjanak és a jövő nyerteseivé váljanak. Ezek az új lehetőségek hozzájárulnak Magyarország versenyképességének erősítéséhez, a gazdaság fenntarthatóságának növeléséhez - mondta.

A járványkezelés következménye

Gyurcsány Ferenc (DK) szerint a kormány nem megvédte a magyarokat a járvány idején, hanem hozzájárult százak halálához, ezért pedig számon fogják kérni. Közölte: az oltással ugyan jól állnak, de kérdés, hogy korábban mit csinált a kormány, merte-e megvédeni az embereket. Minden működik, amikor nem avatkozik közbe a kormány, de semmi sem működik, amikor megpróbál valamit csinálni, mert alkalmatlan a kormányzásra - értékelt.

A politikus Facebook-oldalán látható videó tanúsága szerint arról is beszélt, hogy "ma Magyarországon sokkal kevesebbért, mint amit önök tesznek, embereket elvisznek és becsuknak. (...) Magukat is el fogják vinni. Nem is olyan soká. Egy év múlva, másfél év múlva, mert maguk nem megvédték a magyarokat, hanem hozzájárultak ahhoz, hogy százak halljanak meg, és ezért maguk lesznek a felelősek. És mi ezt a felelősséget számon fogjuk kérni. Tudják, mikor? Amikor győzünk. És tudják, mikor fogunk győzni? Jövőre. És maguknak nem lesz kegyelem. Szeretném mondani: viszontlátásra!"

Dömötör Csaba válaszában kifejtette: úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc legfontosabb feladata, hogy fenyegessen, tehát semmit nem változott Balatonőszöd óta. Úgy látja, az ellenzék megpróbálja letagadni, hogy oltásellenes kampányt vitt, támadta az engedélyező hatóság döntését, petíciót indított, és azt állította, hogy nincs igény az oltásokra. A baloldalnak óriási tapasztalata van abban, hogy miként írja felül a múltat, de nem tudja letagadni, mit tett - mondta. Az államtitkár kiemelte: az ellenzék a vakcina ellen hangolt, és bár a járvány ellen küzdők névsorában is szerepelhetett volna, a másik utat választotta.

Azt is mondta, "most nem tudom felidézni, hogy a DK-nak a logója hogy néz ki, de javaslom, hogy cseréljék le gumilövedékre, mert változatlanul ugyanazt a politikát folytatják".

Ingyenes teszt és az iskolanyitás mérlegelése

Harangozó Tamás (MSZP) azt javasolta, hogy végre álljon neki a kormány a kontaktkutatás megszervezésének és biztosítsanak ingyenes tesztet az embereknek. Ez a két dolog nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy ne legyen negyedik hullám - mondta. Azt kérte, ha megjön a több millió vakcina, flottul szervezzék meg a tömeges oltást, valamint vizsgálják felül az iskolák április 19-ei nyitását, mert szakemberek szerint ez kockázatot jelent.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára válaszában kiemelte: Magyarországon a fertőzések szinte mindegyikét a brit vírusmutáns adja, ami sokkal gyorsabban terjed, mint a korábbi vírus, ezért minden nap minden óra számít az oltásoknál. Ha a baloldalon múlt volna, ma egymillióval kevesebb embernek lenne oltása - tette hozzá.

Mire mennyit költ a kormány?

Jakab Péter (Jobbik) azt sérelmezte, hogy a kormány 67 milliárd forintért rendez vadászati világkiállítást, miközben az Országos Mentőszolgálatra egész évben 52 milliárd forintot költ. Úgy fogalmazott: a kormány "páros lábbal rúg" azokba, akik helyettük életben tartják az országot.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára kiemelte: Magyarország munkanélküliség és gazdasági visszaesés tekintetében is jobban teljesít, mint az európai átlag. Az oltási program sikeres. Ha az ellenzéki politikuson múlt volna, most több százezerrel kevesebb ember lenne beoltva Magyarországon.

Az oltásokról

Simicskó István (KDNP) azt mondta, a koronavírust úgy lehet legyőzni, ha összefog az ország, az emberi tudásra támaszkodik, a hitét megerősíti és cselekvő akarattal, illetve védőoltással lép fel a járvánnyal szemben. Örömmel nyugtázta, hogy az ünnepek alatt is folyt az oltások beadása. Ezek a vakcinák nem maguktól jöttek az országba, a kormány rendelte meg őket és helyes volt, hogy keletről is szerzett be vakcinát - hangsúlyozta. Arra bíztatott mindenkit, aki még nem tette meg, regisztráljon a koronavírus elleni oltásra.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatási államtitkára közölte, minden vakcina jó és mindegyiknek örülnek, de a brüsszeli hibákat nem tudták volna orosz és kínai vakcina nélkül kijavítani. Megjegyezte, még 4,8 millió kínai és orosz vakcina érkezik az országba, így azok 3,5 millió ember életét védhetik meg.

Kósa Lajos (Fidesz) hangsúlyozta, az egyetlen lehetőség a koronavírus-járvány legyőzésére, az oltás. Bárki, aki az oltás ellen beszél, az bűnt követ el a saját nemzete ellen. Emlékeztetett arra, hogy a kormány döntött a debreceni vakcinagyár megvalósításáról.

Rétvári Bence államtitkár számos ellenzéki képviselő orosz és kínai vakcinákkal kapcsolatos nyilatkozatát felidézve közölte, hónapok óta mást sem tesznek, mint lebeszélik az embereket a vakcinák beadásáról.

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018