Infostart.hu
eur:
355.42
usd:
308.01
bux:
133737.72
2026. június 11. csütörtök Barnabás
Schneller Domonkos, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára beszédet mond a Városi kerékpáros konferencián Budapesten, az ELTE Egyetemi Kongresszusi Központban 2019. március 21-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Schneller Domonkos: akár ezermilliárd forintnyi EU-támogatást kaphat Budapest

A méreténél jóval több uniós forrás érkezik majd a fővárosban és az agglomerációba, nem lesz olyan fejlesztés, amit a kerületek vagy a főváros nem akar – mondta a Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár.

Levelet küldött Karácsony Gergely Orbán Viktornak, amelyben arra szólította fel a főpolgármester a miniszterelnököt, hogy kezdjen egyeztetést a koronavírus-járvány okozta károk felszámolását célzó uniós helyreállítási alap felhasználásáról minden önkormányzati szövetséggel, és e nélkül ne nyújtson be programokat Brüsszelben.

Ezzel szinte egy időben Jávor Benedek, a fővárosi önkormányzat brüsszeli irodájának vezetője is közölte: a kormány tervei nem tükrözik a főváros szempontjait, amelyeket az európai uniós forrásokból lehetne megvalósítani a következő EU-költségvetési ciklusban, és a kormány eddig megismert prioritásai köszönőviszonyban sincsenek a főváros stratégiai elképzeléseivel.

Ezzel szemben Schneller Domonkos, Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár az InfoRádióban úgy nyilatkozott, összességében a méreténél jóval több uniós forrás érkezik majd a fővárosban és az agglomerációba.

"Budapest a fejlettségénél fogva 60 milliárd forintnyi forrást kaphat az uniós szabályok alapján, de évek óta azon dolgozunk, hogy ennél lényegesen nagyobb forrásokhoz jusson, ehhez képest érnek minket ezek a képtelen vádak" – mondta Schneller Domonkos.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap forrásainak 80 százaléka kiemelt projekt lesz, de az államtitkár elmondta, ilyen nagy projektek az előző hétéves időszakban is voltak, és a következő sem lesz több. EU-forrás szerinte nagyságrendekkel több jut majd Budapestnek és az agglomerációnak a következő időszakban, mint ami a médiában megjelent.

"A közlekedési, környezetvédelmi és zöld beruházásokra a sok száz milliárd forint juthat, akár ezermilliárd is. Több mint amennyi Budapestet lakosságszámarányosan megilletné, vagy amennyit az uniós szabályok alanyi jogon lehetővé tennének" – mondta Schneller Domonkos.

Reagált arra is, hogy a főváros akaratával ellentétes projekteket finanszírozna a kormány uniós alapokból. Mint fogalmazott, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa egy olyan egyeztető fórum, ahol a kormány és a fővárosi önkormányzat az induló beruházásokról egyeztet. Hozzátette, továbbra is érvényes az, amit a miniszterelnök másfél éve kijelentett: a kormány Budapesten semmilyen olyan fejlesztés nem valósít meg, amelyet a fővárosi vagy a kerületi önkormányzatok ne szeretnének.

"Így az önkormányzatnak minden budapesti beruházásba beleszólása, sőt vétójoga is van"

– hangsúlyozta az államtitkár.

A többletforrásokat a Kohéziós Alap terhére biztosítaná a kormány, mert itt sokkal nagyobb a mozgásszabadsága, és ebből az államtitkár szavai szerint igen bőkezűen készül költeni erre a régióra, hiszen ez a nemzet fővárosa. Ugyanakkor hangsúlyozta, ezek még csak tervek, nincsenek végleges döntések.

Karácsony Gergelynek a miniszterelnökhöz címzett szerdai levelére reagálva megjegyezte, a levélnek szerinte több problémája van. Az egyik, hogy az államtitkár szerint több egyeztetés is volt a tervekről, az önkormányzati szövetségeknek elküldték az anyagokat, illetve nyilvános konferenciát is tartottak a témáról, amelyen ott a fővárosi önkormányzat képviselői is.

"A másik, hogy a főpolgármester ezekkel a kijelentésekkel csak árthat Budapestnek. A főváros eleve felül lesz reprezentálva a források elosztásánál, ha ezt még feljebb szeretné tornázni, akkor a vidéki polgármesterek részéről teljesen jogos ellenállásba ütközhet, és emiatt Budapest forrásoktól eshet el, hiszen joggal mondhatják azt más városok vezetői, hogy Budapest erőn felül van reprezentálva. Ezekkel a habosító, feszültségkeltő kijelentésekkel csak a fővárosiak járhatnak rosszul" – mondta Schneller Domonkos.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha az állam visszalép a bérversenyből, azt nem csak a közszféra fogja megérezni

Ha az állam visszalép a bérversenyből, azt nem csak a közszféra fogja megérezni

Egy tanári, orvosi vagy önkormányzati béremelés nem áll meg az iskola, a kórház vagy a hivatal falainál. A közszféra sok településen valódi alternatíva a munkavállalóknak, ezért a magáncégek bérpolitikájára is nyomást gyakorol. Az elmúlt 16 év magyar bérnövekedésének egyik fontos katalizátorai voltak az állami béremelések. Ha ez a folyamat megfordul, a veszteség sem marad a közszférán belül.

A kórházi klímákról posztolt megdöbbentő részleteket az egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt közölte: jelenleg csak a helyiségek 48 százalékában megfelelő a hűtés a betegellátás biztonsága szempontjából kritikus területeken, de a kormány azonnal lépett az ügyben. Részletek a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Az AI-esés és az iráni háború eszkalációja tartja nyomás alatt a tőzsdéket

Az AI-esés és az iráni háború eszkalációja tartja nyomás alatt a tőzsdéket

Csúnya és volt szerdán az amerikai tőzsdéken, a rossz hangulat pedig átragadt az ázsiai tőzsdékre is, ahol a nap elején nagy mínuszok alakultak ki, onnan viszont napon belül valamelyest fordult a hangulat, és például a japán tőzsde kis pluszba lendült. A hangulat azonban továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. A határidős részvényindexek állása alapján a tegnapi nagyobb esés után ma stabilizálódhatnak a vezető részvényindexek, stagnálás jöhet az európai, és mérsékelt emelkedés az amerikai tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×