Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Balog Zoltán miniszterelnöki biztos, a Protestáns Fórum vezetője beszédet mond a Dizseri Tamás szeretetszolgálati díj átadása alkalmából tartott ünnepségen a Németajkú Református Gyülekezet Hold utcai templomában 2019. február 16-án. A díjat idén Kató Ibolya, az erdélyi, illyefalvi Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány (KIDA) vezetője vehette át.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Balog Zoltán a püspökké választása után: "én nem politikusként jöttem ide"

Interjút adott az InfoRádiónak a Dunamelléki Református Egyházkerület újonnan megválasztott püspöke.

Balog Zoltánt választotta püspökévé a Dunamelléki Református Egyházkerület. A megbízatása hat évre szól. Elődje, Szabó István három cikluson, 18 éven keresztül vezette az egyházkerületet.

"Az egyházon belül a folytonosság mindig erősebb, mint a törés. Szabó Istvánnal ifjúkorunk óta jó barátok vagyunk, amit ő épített, tiszteletreméltó, nagyra értékelem, és számítok arra a továbbiakban is, hogy ott áll mellettem, ahogy ebben az egész választási időszakban is mellettem állt" – értékelt az InfoRádióban Balog Zoltán.

Ami a konkrétumokat illeti, a lelkész Szabó István "gyülekezetekre figyelését" szeretné továbbvinni, maga is gyakorolni. Maga a legkisebb lelkipásztorokra figyelne a korábbiaknál sokkal jobban, akik "elképesztő lelki és anyagi terhet cipelnek a hátukon; az egzisztencia megerősítése, védelme, amit meg kell tenni".

Balog Zoltán szerint most az építkezés ideje van, a szó legszorosabb értelmében is, ugyanis számos építkezést kezdett el a korábbi püspök, és egyéb helyreállítási feladatok is vannak.

"És tettem egy vállalást,

van 330 gyülekezet az egyházkerületünkben, én mindegyiket meg akarom látogatni a 6 év alatt"

– mondta.

Vannak, akik úgy vélekednek, hogy a politika rátelepedhet a református egyházra. Erre a felvetésre Balog Zoltán így válaszolt:

"Hála Istennek ez nem igaz, és büszke vagyok azokra a reformátusokra, akik engem választottak, és azokra is, akik nem. 200 szavazatot kaptam a 300-ból, és 99-et a másik jelölt. Együtt próbáltunk a nyilvánosság előtt megjelenni.

Én nem politikusként jöttem ide, hanem egy olyan református lelkészként, aki mióta az eszét tudja, mindig lelkipásztor volt és igyekezett akkor is az maradni, amikor jogilag erre nem volt lehetősége.

Nem voltam soha pártnak a tagja, lelki vezető szeretnék lenni."

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×