INFORÁDIÓ 
2020. október 28. szerda
Simon, Szimonetta

operatív törzs

koronavírus

járvány

Tüdőszűrő vizsgálat a Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktató Kórház Nonprofit Kft. Szűrőcentrumában. Budapesten, Pest, Csongrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több településén, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye teljes területén van érvényben kötelező tüdőszűrést elrendelő határozat. Borsodban a szűrés elmulasztása esetén félmillió forintig terjedő eljárási bírság kiszabását is kilátásba helyezte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. Egy 1998-as rendelet írja elő, hogy a gümőkóros (tuberkulózisos) betegek felkutatása, illetőleg a fertőzés veszélyének elhárítása céljából a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve a lakosság meghatározott részének vagy egyes korosztályoknak a szűrővizsgálatát rendelheti el, ha az előző évben az új tuberkulózisos esetek gyakorisága a területen meghaladta a 25 százezreléket.

Müller Cecília: van már 20 éves koronavírus-áldozat is Magyarországon

Infostart

Napi három ökölnyi gyümölcs bevitelét javasolja az országos tisztifőorvos a téli időszakban a fertőződés megelőzése céljából. Csökkenteni kell az alkoholfogyasztást és a dohányzás mértékét is.

Nap nap után dől meg a koronavírus-járványhoz kapcsolódó halálozási csúcsadat, a pénteki szám 33, miközben továbbra is négy számjegyű az egy nap alatt regisztrált fertőzöttek száma Magyarországon. Csaknem 29 ezer aktív fertőzött van, a kórházi ápoltak körében már 171-en vannak lélegeztetőgépen, ez a szám is folyamatosan növekszik. A részletes számadatok ITT olvashatók.

Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján tehát ismét volt miről beszélni.

Elsőként Bognár Lajos országos főállatorvos jelentkezett közlendőivel. Elmondta,

az élelmiszereken és csomagolóanyagaikon keresztül nem terjed a koronavírus, az otthoni konyhákban viszont mindenki igyekezzen a felhasznált alapanyagokat, ételeket 60 fok fölé melegíteni.

Bejelentette, a Nébih honlapján minden kapcsolódó információ megtalálható.

Müller Cecília az elmúlt 24 óra járványadatainak elemzésével kezdett.

"Mind a 33 elhunyt krónikus betegségben szenvedett, illetve gyors lefolyású, daganatos megbetegedésben" - jelezte.

Bejelentette, van

20 éves

elhunyt is már Magyarországon.

Elmondta még, a fertőzöttek számának emelkedésével együtt emelkedik a kórházban ápolt és lélegeztetőgépre kerülő betegek száma is.

Továbbra is hangsúlyozza, az idős életkor önmagában is kockázati tényező a koronavírus szempontjából, ezért is fogalmazták meg szeptember 7-én a ki-bejárási tilalmat az idősotthonokban, a tavasziakhoz hasonlóan, "ez a védekezés hatékonynak is bizonyul" - tette hozzá. Jelenleg így is

60 otthont érint a fertőzés, 5 olyan intézmény van, amely az első hullámban is érintett volt. 707 fő pozitivitását igazolták ezekben az intézményekben, és 55 a gyógyultak száma közülük.

A 60 közül 6 olyan intézmény van, amelyben a pozitívak száma meghaladja a 30 főt, az érintett intézmények többségénél 1-2 ellátott produkált pozitív koronavírustesztet.

Hozzátette még, hogy az intézmények 96 százalékába nem jutott be a vírus.

Beszélt aztán a megelőzésről is:

  • kiegyensúlyozott táplálkozás (napi három "ökölnyi" gyümölcsfogyasztás a vitaminbevitel miatt, bőséges folyadékbevitel víz, gyümölcslé formájában)
  • az alkoholfogyasztást és a dohányzást is csökkenteni kell
  • mozogjunk naponta 30 percet, lehetőleg szabad levegőn, "tízezer lépés naponta" (aki hetente háromszor mozog 30 percet, jelentős mértékben csökkenti megfertőződése kockázatát)
  • akik nem egy háztartásban laknak, javasolt, hogy tartsanak távolságot, a kapcsolattartásra a videochat javasolt a személyesség helyett
  • kézmosás (a kórokozók eltávolítását jelenti a kézfejről)
  • hazaérkezéskor gondoljunk arra, hogyan védhetjük egymást, akikkel együtt lakunk.

Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese a tájékoztatón figyelmeztetett a személyi okmányok érvényességének közelgő lejáratára. A meghosszabbításra előzetesen időpontot kell foglalni - húzta alá.

Már 480 tömegközlekedési "maszkos" intézkedés volt, ebből az elmúlt 24 órára 8 esett.

Az elmúlt napon 12 226 karanténellenőrzést végeztek a rendőrök.

Mobilos ellenőrzést 961-en vállaltak.

A határok közül az alábbi átkelőkön van több órás várakozás: Röszke, Tompa, Csanádpalota, Beregsurány.

Kérdések - válaszok

- Csongrád-Csanád megye hogyan áll influenza elleni oltóanyaggal?

- Minden megyébe zajlik a kiszállítás. Most kezdik a háziorvosok beoltani azokat, akik kérik az oltást. Ahol nagyobb az érdeklődés, oda oltóanyagot csoportosítunk át. Rendelkezésre áll a körzetekben a vakcina.

- Lehet-e bármilyen baj abból, ha egy tünetmentes, de aktív fertőzött beadatja az influenza elleni védőoltást?

- Aktív fertőzöttség állapotában nem oltunk. Aktív fertőzöttnek tekintjük, akinek pozitív teszteredménye van. Aki karanténban van, nem kaphat védőoltást, de aki nincs, annál a háziorvos megállapítja, hogy oltható-e. Más egyéb kórokozó viszonylatában sem lehetünk abban teljesen bizonyosak, hogy fertőzöttek vagyunk-e.

- Hány olyan intézmény van, ahol már nem tudnak covidos betegeket fogadni?

- Három nagy csoportra oszlanak az intézmények. Ha az első vonal betelik, 80 százalékos jelzést kapunk, értesítést kapunk mi és az Országos Mentőszolgálat is. Pontosan tudni, melyik beteget hová kell vinni.

InfoRádió: - Hogyan tartsuk fenn az éberséget a védekezéssel és az idősekkel kapcsolatban a gyermekekben?

- Igaz, hogy lanyhul a figyelem, de a védekezés automatizmussá is válik a gyermekekben. Igyekszünk a gyermekekhez érthető és elfogadható, de nem félelemkeltő módon szólni. Készítettünk egy tanmesegyűjteményt is, és a testvérektől is sokat tanulnak a gyerekek. A szülői lelemény is rengeteget segít. Meg kell szokni, hogy másként szeretjük most egymást. Nem könnyű, de nem lehetetlen.

- Antigénalapú gyorstesztek: hogyan áll ezek klinikai vizsgálata?

- Az első eredmények megvannak. Ezek jól működnek. Ami gyorsteszttel pozitív volt, PCR-rel is pozitív volt. Ami gyorsteszttel negatív volt, nem mind volt negatív PCR-ral is, ezért van szükség a PCR-tesztre is. Ha valaki gyorsteszttel pozitívnak bizonyul, azt elfogadjuk pozitívnak, de a teszt nem helyettesíti a PCR-vizsgálatokat. Ezt a diagnosztikai lehetőséget ki kell aknáznunk.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: NTI/Vajda János
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018