Infostart.hu
eur:
367.58
usd:
317.19
bux:
146772.66
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
Nyitókép: Pixabay.com

Fertőzöttek sokasága a Lauderban - az iskola saját utat választott

Szerdáig 38 koronavírus-fertőzöttet találtak abban a budapesti magániskolában, ahol a szülők adományaiból már augusztusban elindítottak egy országosan egyedülálló, tömeges szűrési programot. A Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Középiskola és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola az eredmények alapján úgynevezett hibrid oktatást vezetett be.

Diákok és tanárok is elkapták a koronavírust - mondta az InfoRádióban Horányi Gábor, az intézmény főigazgatója.

"A 38 főből 11 tanár, a többi diák, 5 olyan emberről tudok, aki korábban, augusztusban biztos átesett a fertőzésen, ők védettek lehetnek."

Az egyik szülő már a nyári szünet végén felajánlotta, hogy kifizeti az összes diák és tanár koronavírustesztjét, de az iskola vezetése végül úgy döntött, hogy ennyi vizsgálatra nincs szükség - tudtuk meg a főigazgatótótól.

"Nincs értelme mindenkit letesztelni,

hiszen minden eredmény egy állapotot mutat. Ha én ebben a pillanatban nem vagyok fertőzött, lehet, hogy egy vagy két nap múlva fertőzött leszek. A tesztelésnek akkor van értelme, ha valamilyen protokoll, struktúra alapján történik. Mielőtt elkezdtük volna az aktív tanulást az iskolában, csináltunk egy nagyobb tesztelést, akkor 82 önkéntes tesztalanyunk volt, ők az általunk megadott kritériumok alapán veszélyeztetettnek tartották magukat - vagy az Adrián nyaraltak, vagy a Balaton mellett, vagy találkoztak olyanokkal, akikről később kiderült a fertőzöttség. Ebből indult ki a későbbi folyamat; négyen bizonyultak fertőzöttnek, és elkezdtük a kontaktkutatást" - fejtette fel Horányi Gábor.

A potenciális fertőzötteket követik: aki nem az, mielőbb bemehet az iskolába, aki pedig az, annak tovább keresik a kontaktjait.

A költségeket a szülők anonim felajánlásaiból állják.

A kieső diákok oktatását egy úgynevezett hibrid módszerrel oldják meg: az otthon lévőket interneten kapcsolják be az órába, de

olyan is előfordult már, hogy a karanténban lévő, de egyébként tünetmentes tanár digitális órát tartott az osztályteremben ülő tanítványainak

- ismertette Horányi Gábor.

A főigazgató ugyanakkor hangsúlyozta, hogy tudatában van annak: erre a teljesítményre csak egy anyagilag és technikailag jó körülmények között működő, gyors reakcióidejű magániskola képes.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Nagyon minimális emelkedéssel zárt az amerikai tőzsde

Nagyon minimális emelkedéssel zárt az amerikai tőzsde

Eséssel indították a szerdai kereskedést az ázsiai részvénypiacok, miután az olajárak újabb emelkedése felerősítette az inflációs félelmeket, és világszerte feljebb hajtotta az állampapírpiaci hozamokat. A befektetők attól tartanak, hogy az energiaellátás tartós zavarai és a magasabb olajárak lassíthatják az infláció mérséklődését, ezért a jegybankok a korábban vártnál tovább tarthatják szigorúan a monetáris kondíciókat. A kedvezőtlen hangulat már a keddi amerikai és európai kereskedésben is éreztette hatását, a ma reggeli ázsiai kereskedésben pedig az amerikai részvényindexek határidős jegyzései is lejjebb kerültek. Ázsiában a Nikkei és a Kospi is esett, a befektetők a közelgő japán kamatdöntésre, valamint a jen gyengülésére adott esetleges jegybanki válaszra is figyelnek. A Brent ára közben hordónként 96 dollár közelébe emelkedett. A tengerentúlon a nap végére a Dow 0,56 százalékkal, míg az S&P árfolyama 0,46, a Nasdaq-é pedig 0,45 százalékkal emelkedett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×