Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
A 2017-es vizes világbajnokság központi budapesti létesítménye, a Duna Aréna 2017. július 13-án este.
Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Véget ért a nyomozás Hosszú Katinkáék Duna Aréna-használata ügyében

Az Iron Corporation szerződés nélkül használta a Duna Arénát, a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.

Ennek hiányában meg is szüntették a nyomozást - számolt be róla a 24.hu. A portál írta meg korábban, hogy az Iron Corporation Kft. bérleti vagy használati szerződés nélkül használta a Duna Arénát. Ezután két ellenzéki politikus is feljelentést tett, a hatóság azonban most rögzítette: sem hűtlen kezelés, sem közérdekű adattal való visszaélés bűnténye nem valósult meg.

A lap cikke szerint azért engedhette a Duna Arénát üzemeltető Bp2017 Kft. szerződés nélkül – és térítésmentesen – az Iron Corporationnek használni a komplexumot, mert azt a közte és a vagyonkezelői jogokat gyakorló Nemzeti Sportközpontok között megkötött szerződés lehetővé tette. Abban ugyanis az olvasható: „az arra alkalmas területeket, medencéket a használó köteles kizárólag sport célra harmadik személyek részére, így különösen a FINA világbajnokságon induló válogatott magyar sportolók felkészülésének biztosítása vagy utánpótlás-nevelés érdekében ingyenesen biztosítani”.

Hozzátették a cikkben, hogy az első kérdéseket 2017 márciusában küldték el, amikor kiderült, hogy Darnyi Tamás úszóiskolájának akkor nem jutott vízfelület a Duna Arénában.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×