Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Boldogkő várának látképe, balra a vár épületéből kinyúló oroszlánszikla. MTVA/Bizományosi: Lehotka László  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: Boldogkő vára (MTVA/Bizományosi/Lehotka László)

Nagyszabású felújítások kezdődnek három magyar várban

Megújulhat a sátoraljaújhelyi vár, a sárospataki vár és a boldogkői vár, miután a projekt 2,65 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Széchenyi 2020 program keretében.

A projekt keretében Sátoraljaújhelyen folytatódik a vár régészeti feltárása, valamint új kiszolgáló épület, vizesblokk, játszótér, sétaút épül. A fogadóépületben kiállítótér és kávézó kap helyet, a tervezett kiállítás a vár és a környéki várak történetét mutatja majd be, míg a sétaút mentén információs táblákon a természeti értékekről olvashatnak a látogatók.

Boldogkő várában az 1300-as évek közepén épült palotaszárnyat az eredeti állapotnak megfelelően állítják helyre.

Az emeleten visszaépülnek a boltozatok, eredeti méretében rekonstruálják a 19 méter hosszú lovagtermet, illetve a hozzá kapcsolódó lakótermet. Visszaépül az északkeleti torony, ahol az eredeti helyszínen egy korabeli eszközökkel, tűzhellyel felszerelt konyha is elkészül. A projekt része a vár külső és belső díszkivilágítása is, valamint a kaputorony melletti várpincében modern, audiovizuális eszközökkel felszerelt, több látványos kiállítást terveznek.

Megépül egy korszerű fogadóépület is, amelyet a táj érintetlenségének megőrzése érdekében a vár alatt található középkori étterem meglévő terasza alá, az épülettömeg döntő részét a földbe rejtve helyeznek el. Itt pénztár-információ, vizesblokkok, ajándék- és helyi termék bolt, valamint kávézó szolgálja majd a turisták kényelmét.

A parkolótól a várhoz vezető régi közlekedési útvonalak egy része megszűnik, a fejlesztés során kialakított új útvonal a fogadóépülethez kalauzolja a vendégeket.

A Rákóczi-örökség emblematikus színhelyén, a sárospataki várban azok az épületrészek újulnak meg, amelyek rekonstrukciójára eddig nem nyílt lehetőség. A vár meglévő kiállítótereihez kapcsolódóan egy ötnyelvű alkalmazást fejlesztenek ki. Emellett két új állandó kiállítótér is megnyílik, amelyek egy 21. századi interaktív, élményorientált állandó kiállításnak adnak majd helyet.

A projekt célja a településen lévő jelenlegi attrakciók színvonalának emelése, modernizálása, a látogatók számának növelése, illetve a szezonalitás csökkentése.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×